Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

LUKÁCS LÁSZLÓ: Falazatok a Káli-medencében

zas sövényfal vagy csupán a tető készítéséhez kaptak fát földesuruktól, s a falakat már kőből rakták. A kővágóörsiek számára az 1789-ben hozott falutörvény a határbeli és a pusztákon lévő erdőben pénzbüntetés terhe mellett megtiltotta a nyers fa vágását.

11 Ez a rendelkezés az építkezők számára súlyos gondokat okozhatott, mivel a lábon elszáradt fa építőfának nem alkalmas. Alig találtam adatot a földfalú házak előfordulására. Kovács Lajos szentbékkállai kőműves említette, hogy Szentbékkállán 1960 körül bontották le Szalay Salamon tömésfalu, füstöskonyhás házát. Szórványos adatok kerültek elő a többrétegű fal egykori alkalmazására is. Kővágóörsön voltak olyan házak, amelyeknek fala két külső kő és egy köztes földrétegből állt. A földhöz polyvát vagy szőlővenyigét {yenyicsé) használtak kötőanyagul. Télen főként az ilyen házak falában húzódtak meg a falkígyók. Az említett szórványadatok is azt jelzik, hogy a kőfal mellett a sövényfal és a tömésfal csak jelentéktelen szerepet játszott a Káli-medence népi építkezésében: a 19-20. század építőgyakorlatában a terület domináns falazóanyaga a kő. MARTON Gábor köveskáli református prédikátor 1816-ban megjelent Gazdaságos méhtartás című könyvében igen szellemesen emlékezett meg a korában a Dunántúlon alkalmazott falazóanyagokról, kiemelve a Balaton északi partjának kőépítkezését: „Az én Méhesem derék fala Somogy Vármegyében fából volt, mert ott a' követ nem is ismerik, a' fa pedig igen bő. Szála Vármegyében pedig Méhesem' derék fala kő, agyaggal rakva, mert itt a' kő igen sok, - a' fának pedig a' Balaton mentibenn olly nagy szűke kezd lenni, hogy talán még az annak kitalálásáról való gondolkozás is megfordul az emberek fejében, ha lehetne e' valami mesterséggel kővel tüzelni? - a' mi nem lenne képtelenebb, mint a' tudósoknak a' perpetum mobile-nek kitalálásán való fejtörések. A' boronából vagy sározott sövényből való fal talán azért jobb, hogy melegebb mint a' kőfal. A' hol mind a' fa, mind a' kő szűk, sárból vályogból is lehet tsinálni, valamint hogy ezekből jó házakat is raknak."

12 Ugyanez időszak sövényházairól és a kőépítkezés megjelenéséről JANKÓ Jánosnál ezt olvashatjuk: „Kővágó-Örsön régen, a 19. század első felében, csupa sövényház volt; a nemesi kúriák éppen olyanok voltak, mint a sövényházak; a kővel való építkezést a kúriákon kezdték meg, de ha kővel építették is, a ház beosztása, berendezése csak olyan maradt, mint a sövényházaké, legfeljebb az egyes helyiségek voltak nagyobbak, tágasabbak."

13 A levéltári iratokból tudunk a Káli-medencében a 19. század elejénél jóval korábban kőből épült nemesi kúriákról is. Balatonhenyén 1736ban a Domokos árvák örökségéhez tartoztak: „Az megnevezett Henyei hellységben lévő residentialis curián lévő épületek, úgymint: néhai Domokos Sámuel uram által építtetett felház, és az majorban való kőház, alatta lévő pinczével edjütt, nem külömben az életes ház, istálló s egyéb ezek circumferentiáiban találtatott kő és fakerítések, jóllehet monstanság is 400 foréntokat könnyen megérnének."

14 Három jobbágytelkes nemesi család kúriájáról van szó, akiknek Balatonhenyében még egy zsellérük, saját kezelésű szántóföldjeik, Kapolcson három jobbágyuk és egy malmuk volt. Domokos Sámuel öt árvát hagyott maga után, halálakor, 1736-ban tehát már nem lehetett egészen fiatal ember. Felházát és kőházát minden bizonnyal még a 18. század első harmadában építtette. Köveskálon az 1803-ban elhunyt jómódú birtokos nemes Győrffi Imre árváinak örökségéhez tartozott: „Köveskáli helységben egy kőház, egy szoba, két kis kamura és egy kéményes konyhábul álló, nád födélre alkalmatossal! megverve, és ugyanezen épület alat vagyon egy boltpintze. Ugyanezen udvarban hasonló köbül mintegy 12 marháknak építtetett istálló, a végiben egy alkalmatos pajtábul álló épülettel együtt nád tetőre."

15 Ezek a kőépületek is minden valószínűség szerint még a 18. században épültek. A kővágóőrsi és a balatonrendesi elöljáróság 1827-ben felbecsülte Rendesen, nemes és nemzetes Jánosa Eörzsébeth asszonynak fundusán, nemes Mohos Pál árendás épületeit. A szoba, konyha, kamra, pince és istállóból álló épület kőfalainak értékét Klutsek Jakab kőművesmester 345 forintra becsülte, „belé számlálván a falak minden matérialékát, 's azoknak oda állítását, és az egész kőmíves és napszámos munkát."

16 A színvonalas kőépületek emelésének egyik feltétele, hogy helyben vagy közelebbi-távolabbi helységekben kőművesek éljenek. Monoszlóra, a református egyházközség irattárában őrzött fundusadománylevél tanúsága szerint, már 1745-ben igyekeztek egy kőművest letelepíteni: „Lovason lakó Komáromi Péter kőmíves, hogyha lakását az mi nemes falunkban vészi, tehát a nemes falu földéből egy házhelyet adunk, az mellyet ki is mutattunk, hogy őkegyelme bírhassa mint örökjét, és hasonlóképpen utánna való maradékja is ilyen conditióval, vagy szabadságban megtartatik,