Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

SÁRI ZSOLT: Egy falu a 20. századból. A 20. századi épületegyüttes lehetősége a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

toláshoz, szabadidőhöz köthető létesítmények, mint egy futball-, vagy tekepálya. 15. kép. Blokktégla lakóház az 1920-as évek végéről (Muraszemenye, SÁRI Zsolt felvétele) 3. Közösségi, közfunkciót ellátó épületek A Szabadtéri Néprajzi Múzeum a lakóépületek mellett több ipari objektumot és közösségi épületet is áttelepített már - többek között: malmokat, templomokat, szatócsboltot, iskolát, tímár- és kékfestőmühelyt, mosót és tűzoltószertárt -, amelyek kiállításaival a látogatók által leginkább keresett épületek. A 20. századot bemutató épületegyüttes, kiállítás nem kerülheti meg e század legfontosabb közintézményeinek, épületeinek bemutatását. Természetesen ezek az épületek egy része tematikailag az alaptájegységekbe is bekerülhet, más részük viszont a 20. századot bemutató épületegyüttesben építhető újjá. Ezen épületek egyik csoportját a közszolgálatot ellátó közintézmények jelentik, mint a községháza, majd tanácsháza, a tsz-iroda, az orvosi rendelő, védőnői szoba és patika, a bolt (Hangya Szövetkezet, áfész), vendéglátó ipari egységek (kocsma, presszó, cukrászda) és a piactér. A falvak szélén, útjaik mentén jelennek meg a különböző közlekedéshez köthető építmények (buszmegálló, vasútállomás, bakterház), a sporA tér és a társadalom néprajzi határainak bővülése A 20. század bemutatása nemcsak időben tágítja a határokat, hanem térben és társadalomban is. A munkásság kutatása nem tartozott, nem tartozik a magyar néprajz első számú kutatási témái közé.

24 A 19-20. század fordulóján már egyre nagyobb területeken jelent meg a paraszti környezetben élő munkásság, a falvak egy része bekapcsolódott az ipari termelésbe, elsősorban a bányászat révén. A kezdetleges karámok, karámok és barlanglakások után az 1870-es évek után már munkáskolóniák is megjelentek. Ezeknek a hosszú, többlakásos, földszintes épületeknek építési anyagai a vidékre jellemző alapanyagok voltak: terméskő alap, vályogtégla, zsuppszalma és fazsindely. A 20. század elejétől pedig a téglaépületek elterjedésével változott ezen kolóniák képe, társadalmi rang szerint váltakozva: Ózdon például a Rimamurányi Rt. Újtelepén felépített négycsaládos munkáslakások, kétcsaládos főmesteri és 2 családos tisztviselői házak.

25 A két világháború között számtalan munkáslakás, kolóniaépület jelent meg a kisvárosokban és a falvakban egyaránt. Ezek legtöbbje a különböző bányászati, kohászati központok körül létesült, így Nógrádban Salgótarján környékén, Borsodban Ózd környékén, a Dunántúlon a szénbányászat központjaiban Tatabánya és Pécs környékén, vagy a zalai szénhidrogén-bányászat központi településein Lovásziban, Bázakerettyén. Ez utóbbi településeken is az átlagnál jobb építőanyagokból (kő alapozású téglaépületek, bádog és cserépfedéssel) épültek, higiénikus (cementlap és hajópadló, mosó- és fürdőhelyiség, központi kutak) környezetben. Ezek részletes vizsgálatával nemcsak a néprajztudomány, de a történeti kutatás is adós még. Érdekes lehetőségeket rejt a kétlaki munkásság életmódjának bemutatása. A szegényparasztság által vállat ipari munka gyakran jelentette az új, kétlaki életforma vállalását, amely a lakóhely és a munkahely közötti napi, heti vagy havi ingázást jelentette. A második világháború után az ingázás mellett az állandó ipari munkásság is jelen volt számos falusi településen. A munkáslakások építésének következő fázisa volt az ötvenes-hatvanas évektől a többlakásos, többszintes, eleinte tégla,