Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

FÜZES ENDRE: Balassa M. Iván 60 éves

Füzes Endre BALASSA M. IVAN 60 EVES Balassa M. Iván 1943-ban született, és ezt a letagadhatatlan tényt csak azért említem, hogy indokoljam e rövid köszöntés értelmét, azt, hogy Iván a közelmúltban a 60. életévét töltötte be. Ez a szám lehet sok is, kevés is, attól függően, hogy az ember honnan nézi. Mert hiszen alulról nézve megrendítően sok is lehet („Úristen, már 60! Hogy elszaladt az idő!"), felülről nézve pedig az élemedett kornak azért sóhajtanak, hogy „csak 60! Bárha újra ennyi lehetnék!" De hát az élet bölcs biológiai rendelése, hogy az évek múlnak, mindig több tavaszt számlálunk, és fiatalabbak már sosem lehetünk. Ez lehet fájdalmas és lázadó felismerés, de lehet bölcs belenyugvás is, és én úgy gondolom, hogy az ünnepelt ezt az utóbbit választhatja. Ifj. Balassa Ivánt (mert akkor még így hívták) úgy 40 évvel ezelőtt ismertem meg valamilyen néprajzi konferencián vagy vándorgyűlésen, ahol a szép emlékű Ecsedy Csabával együtt még egyetemi hallgatóként vett részt, és ahol a szünetekben, nemkülönben az érdektelen előadások alatt előszeretettel kerestük fel a különféle italmérő helyeket. Az ott lefolytatott néprajzot és világot megváltó beszélgetések, de legalább ennyire az esti duhajkodások meggyőztek arról, hogy Ivánnak köztünk a helye. Innentől kezdve több-kevesebb gyakorisággal találkoztunk az elmúlt 40 évben, főleg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum építési-fejlesztési ügyeivel kapcsolatban. Ezekből a korai évekből csak néhány emlékképet villantok fel róla. Például a Szabadtéri Néprajzi Múzeum telepítésére kiírt pályázat, méghozzá díjnyertes pályázat szakmainéprajzi konzultenseként, amikor a bírálóbizottság tagja lehettem (persze nem ezért nyertek!). De együtt túrtuk a földet ama legendás „első kapavágás" ürügyén a kispaládi ház helyén 1968 tavaszán. Említhetem emlékeim között a muzeológuscsoport kirándulását a Szovjetunióba, amikor is Moszkvában és Leningrádban Iván alkalmi tolmácsként, a tőle megszokott nagyvonalúsággal tudta függetleníteni magát az idegenvezető szövegétől, így aztán csoportunk az orosz forradalom eladdig ismeretlen mozzanatait ismerhette meg. Ez a kirándulás egyébként Iván számára családi következményekkel is járt. A sors furcsa fintora, hogy jó 20 évvel később, egy békési tanácskozáson olyan pálinkával körülöntött együttlétünk volt, ami számomra járt családi következményekkel. Említhetem az ICOMOS Népi Építészeti Szakbizottsága legendás helyszíni szemléit, amikor például Abasáron a tufába vájt pinceborozóban Iván mentett ki egy kidekorált orosz tábornok testvéri barátságot kínáló karmai közül. Az emlékek sorát folytathatnám, hiszen Iván élete összefonódott a Szabadtéri Néprajzi Múzeummal, mint ahogy az enyém is, eleinte a főhivatal oldaláról, később közvetlen munkatársak is lehettünk. 1. kép. Az előadói emelvényen - 1998