Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

FLÓRIÁN MÁRTA: Kecskés Péter 60 éves

va egy, Vargha László által is felmért, még álló lakóház felújítását. A kidéi tájház szervezési, szakmai, koordinációs munkáját Kecskés Péter vállalta magára. (Egyébként ugyan ilyen készségesen indult a Vajdaságban lévő Doroszló tájház alapítóink megsegítésére is. TÉKA 2001). Vargha László hagyatékáról 1993-ban, Gyöngyösön Péter fotókiállítást is összeállított, 1994-ben pedig, Az építész és néprajzkutató Vargha László (1904-1984) címmel, Csukás Györgyivel, a Néprajzi Múzeumban rendezett kiállítást. Az elmondottak alátámasztják, Kecskés Péter sokszor saját múzeumi feladatainak, saját tudományos ambícióinak háttérbe helyezésével vállalkozott a múzeumot éppen terhelő tennivalók elvégzésére, a múzeum érdekeit szolgáló külső feladatokra. De Péter segítőkész volt akkor is, amikor egy honismereti tábor (TÉKA 1981) résztvevői vagy az önkéntes gyűjtők fordultak hozzá, és nemcsak bírálataival, hanem tanácsaival is segítette őket. Az egyetemisták is hálásan emlékeznek Péterre, mint „vezető tanár"-ra, aki komolyan vette őket, akinek köszönhetően hasznosnak tartották a múzeumi gyakorlaton, itt eltöltött időt. Ugyanilyen önzetlenül, időt, fáradtságot nem sajnálva vett részt a szakmai tudományos életben is: a Magyar Néprajzi Társaságnak 1968-tól titkára volt, majd választmányi tagként, pénztárosként segítette a Társaság munkáját. Még titkárként, ő indította el a Néprajzi Híreket. Az Európai Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Szövetsége tagjaként vett részt a Szövetség svájci (TÉKA 1988), csehszlovákiai (TÉKA 1989), stockholmi (TÉKA 1991), bukaresti (TÉKA 1993), belfasti (TÉKA 1995) és baltikumi (TÉKA 1997) konferenciáin. Kecskés Péterről, illetve munkásságáról úgy beszéltem múlt időben, mint egy befejezett életműről. Pedig csak most következik az életmű betetőzése, a Felföldi mezőváros tájegység felépítése és berendezése. A majd fél évszázada épülő SzNM szerencséjére, Péter még jelen van a valahol a zsigerekben továbbélő, egy ma kezdő muzeológus számára már megismerhetetlen, elérhetetlen és át nem ruházható, az 1950-es évektől gyűjtött tapasztalataival. Kívánom Péternek, hogy legyen továbbra is elegendő ereje, ambíciója három évtizede dédelgetett terve megvalósításához, és kívánom, hogy kapjon annyi segítséget saját tájegysége megvalósításához, amennyit az elmúlt évtizedekben ő nyújtott másoknak. Isten éltessen sokáig! Szentendre, 2002. december 12.