Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

JUHÁSZ KATALIN: A famelencétől a fürdőszobáig. Adalékok a paraszti tisztálkodás eszközkészletének és helyének változásához a 20. század első felében

tenni. Egyet (lavórt) ara hasznátunk, mikor az orvos gyütt, azt nem hasznátuk máskülönben, az mindig ott át a mosdó alatt. A másikba meg mosakodtunk, meg kezet mostunk, ugyë ilyen helën az ember keze hama piszkos. 55 A víztárolás módja a korábbi gyakorlathoz képest nem változott. A vízmelegítés legáltalánosabb módja a vízmelegítő fazék használata volt, amely a tűzhely szélére helyezve és folyamatosan feltöltve állandóan biztosította a meleg vizet. A 20. század elejétől a módosabb paraszti háztartásokban megjelenhettek olyan kombinált tűzhelyek, amelyekbe egy csappal ellátott víztartályt is beépítettek, így a meleg víz felhasználása egyszerűbbé vált. Az újonnan megjelenő fürdőszobákban fafűtéses vízmelegítő tartályt helyeztek el. A háziszappan használata általánosnak tekinthető egészen az 1950-es évek végéig, azonban az első világháború után szinte minden háznál akadt már egy darabka finomabb boti szappany is, amelyet gyakorlatilag csak ünnepi alkalmakra, illetve előkelőbb vendégek számára tartogattak. A szagos szappanyt szappantartóban a szekrény tetején, vagy a ruhásszekrényben tartották. Az éppen használt közönséges szappannak szappantartóban, esetleg tálkában a mosdóállvány szélén volt a helye. Lassacskán egyre több újfajta tisztálkodó és testápoló eszköz különböző szappanfélék, illatszerek, haj- és bőrápolószerek, borotválkozószerek és -eszközök, csecsemőápolási kellékek stb. - is megjelentek a paraszti használatban. Ezek egy részét - különösen a szép csomagolásban levőket - nem a közönséges mindennapi kellékekkel együtt tárolták, hanem gyakran dísztárgyként kezelték. A házivászon törülközők mellé a század elejétől már damaszt-, később frottírtörülköző is kerülhetett a kelengyébe. Ezeket eleinte csak különleges alkalomra (vendég, orvos, kórházba kerülés) használták. A két világháború között a nők már hétköznapra is elővehettek (a falusi „intelligenciára" és iparosrétegre gondolok itt elsősorban). Hétköznap szinte mindenhol közös törülközőt használtak, de a kéz-, arc- és lábtörlő is rendes törülköző volt és nem rongy. Hétvégi nagytisztálkodáskor vettek elő tisztát külön a gyerekek és a felnőttek számára. A személyenként külön törülköző csak az ötvenes-hatvanas évektől lett általános a fiatalabb generációk körében az életszínvonal fokozatos emelkedésével és a mosógépek elterjedésével párhuzamosan. A törülközőt sok helyen továbbra is szegre akasztották, de tarthatták a mosdóállvány szélén levő, vagy a fal11. kép. Konyhabelsö részlet; a tisztálkodás helye. Baloldalt a konyhaszekrény mögötti sarokban (a képen nem látható) szögre akasztva a törölköző és a fésü-kefe tartó. Aba (Fejér m. ) Fotó: JUHÁSZ Katalin, 1989. ra szerelt speciális törülközőtartón is. A polgárosultabb rétegeknél tehát már kialakult az a tipikus mosdósarok, amely országszerte nagyon hasonlóan volt berendezve. A mosdóállványon, vagy mellette törülközőtartó, szappantartó volt, fölötte a falon tükör

56 és fésű-kefe-tartó (11. kép). A legelterjedtebb mosdóállvány típust úgy tervezték, hogy a használaton kívüli tartalék, illetve „reprezentációs" lavór is elfért az alsó polcán. A mosdósarok mellett a szennyes víz számára vödröt is elhelyezhettek. A dekorációként is szolgáló fésűtartó és tükör mellett, többnyire a mosdósarok közelébe került a már említett törülközőtartó a dísztörülközővel, amelynek leggyakoribb hímzett felirata a „Jó reggelt" az előírásszerű reggeli mosakodásra emlékeztette a ház lakóit (12. kép). A reprezentációs elv érvényesült a tisztálkodás eszközkészletének alakulásában, majd a fürdőszobaépítésben is: a köznapi funkcionálisan használt egyszerű eszközökön kívül a tisztaszobában, esetleg más helyen (például kamrában, padláson) reprezentatív mosdókészletet, tükröt és dísztörülközőket helyeztek el. A kerámiából készült, vagy zománcos, nem csorba, újszerű állapotban lévő, sokszor díszes edényt, illatos szap-