Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
JUHÁSZ KATALIN: A famelencétől a fürdőszobáig. Adalékok a paraszti tisztálkodás eszközkészletének és helyének változásához a 20. század első felében
9. kép. Tisztálkodóeszközök az udvaron a vízvezeték kifolyócsapja mellett. A három generáció által lakott házban a különböző korosztályok igényeinek megfelelő valamennyi tisztálkodási eszközkészlet-típus fellelhető. Kalotaszentkirály (Kolozs m.) Fotó: JUHÁSZ Katalin, 2000. se és a legszélesebb körben való terjesztése az első világháború alatt és az azt követő időszakban az új ismeretek terjesztésében szintén hatékonyan működtek közre 51 . Ugyancsak szerepet játszott a polgárosultabb tisztálkodási minták átvételében a hadkötelezettség általánossá válása, 52 valamint a paraszti származásúak tömeges munkavállalása - cselédkedés, 53 ipari szakmák elsajátítása, néhány éves ipari munka a városokban. 54 Az ily módon több csatornán is közvetített modell mentén alakult ki a 20. század elejétől a parasztpolgári tisztálkodási szokásrendszer, amely csak fokozatosan szorította ki az iskolázatlanabb rétegek körében szívósan továbbélő archaikusabb elemeket. Bár a vízellátás módja a nagyobb mennyiségű vízfelhasználást és a mosást továbbra is megnehezítette, a körülményekhez alkalmazkodva a lehető legtakarékosabb vízfelhasználás mellett is rendszeresebben és gyakrabban mosakodtak. Az uralkodó közfelfogás szerint a testi tisztaság ugyanis morális kötelességgé is vált. A két világháború közötti időszakban a napi kétszeri mosdás és a heti egyszeri tetőtől talpig való nagytisztálkodás lett az elfogadott norma. Ilyenkor ügyeltek a haj, körmök és fogak megfelelő gondozására is. A polgári prüdériának megfelelően a nagytisztálkodást igyekeztek a család többi tagjától elkülönülten végezni, a meztelenség és a hiányos öltözet többé családon belül sem volt megengedett. Nyáron a tisztálkodás esetleg történhetett az udvaron is, ha ott volt valami rejtettebb zug, de a szabadtéri vizekben való fürdőzés célja ennél a rétegnél már elsősorban a szórakozás volt és nem a tisztálkodás (9. kép). A korábbi multifunkcionális eszköz- és térhasználat egyre differenciáltabbá vált. A 20. század elejétől egyre több háztartásban - kiváltva a régi famelencét - a lavór vált legáltalánosabb mosakodóedénnyé. Ehhez nagyobb méretű kancsó is tartozhatott. A nagymosakodást, fürdést átlagos méretű, vagy nagyobb lavórban, fateknőben végezték. A mosakodóedényeket mosdáson és mosáson kívül másra nem használták. Az első világháború utáni időszakban kezdtek szélesebb körben is terjedni a fém (néhol fa) mosdóállványok. A mosdótál állandó helye lehetett egyszerű hokedli, vagy valamilyen szekrényféle, amelynek reprezentatív változata a márványlapos fiókos, kétajtós mosdószekrény (10. kép). Szabályos mosdónk vót, azt még az öreg Juhász, aki itt lakott e az csináta. Ilyen deszka bú vót csináva az a mosdó és azon vót ëgy luk, a szélein meg állt a szappan, meg a mosakodómicsodák, meg a mosóeszközök, aztán ere hasznaink fő, azon nem vót semmise más. Az alján, mer ëgy vót, mint a hokedli, azon vót rajta a lavór. (Mikor nem használták a lavórt), akkor az le vót csukva, aztán azon is ezt-azt, ami köllött, oda le lehetett 10. kép. A két világháború között még használt márványlapos mosdószekrény az Arany család házából. Aba (Fejér m.) Fotó: SZABÓ Zoltán, 1989.
