Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

KECSKÉS PÉTER: Mezővárosi és falusi borkultúra a 18-19. századi Kárpát-medencében

7. kép. Must/bor nyerésének mechanikus fakonstrukciójú eszközének neve a 19. század végén a)prés, (prős, presze) b)sutu, (sató, sotu) c) sajtó, (sajtoló) (Forrás: MN A 1987. 98. térkép, RMNYA 1996. 325. térkép.) Balaton-felvidéki, húzva metsző középbaltás, kisméretű metszőkésforma jól lokalizálható, s középkori régészeti anyaggal igazolható.

57 A két térkép (3-4.) egymásra vetítése azt mutatja egyrészt, hogy a művelés- és termesztéstechnikai változásokat követte a szőlőmetsző kések helyi, többnyire hosszúcsapos metszésmódhoz kötődő, balta nélküli formáinak alakulása. Másrészt megőrződött a hagyományos, baltás késformák használata a művelésmód megváltozása ellenére is. Tanulság lehet még, hogy a nagybaltás szőlőmetsző kések alföldi/Tokajhegyaljai típusának összevonása a 19. századra kevésbé érvényes, mert kaszavégekből alakított, balta nélküli metszőkéseket is használtak az Alföldön.

58 Utalnunk kell a szőlőmetsző kések és a metszőollók váltására. A váltás folyamata a 19. század végére tehető, a mezővárosi/kereskedelmi borok értékesítési köréhez köthető.

59 A szőlőművelés történeti-néprajzi kutatásának második jelentős témája volt a szőlőföld megmunkálásának módja/rendje, és a használati eszközök vizsgálata.

60 Az alábbiakban az évi, ciklikus munkavégzésre vonatkozó, nagy mennyiségű adatokat igyekszünk összefoglalni. Ehhez három előzetes megjegyzést teszünk. Az ásó középkorban jelentős használata a 18-19. században, a történeti borvidékeken, különösen a soratlan fehér szőlők művelésében kimutatható.

61 A 18. századi, új kapásnövények talajmegmunkálásában és eszközeiben a szőlőművelési tapasztalatok meghatározók voltak. A korai céhes és manufaktúrás árlisták alapján is nagy szerepet kell tulajdonítanunk a fontosabb vashámorok szőlőkapa ellátó, illetve a formákat orientáló szerepének (Mecenzéf, Torockó, Graz, 4. kép).

62 A szőlőtőkéket télre földdel takaró és tavaszszal, metszés előtt kinyitó mély talajmunka a kapások legnehezebb munkafolyamatait jelentette. A középkortól kimutathatóan a fedőnyitó területeket a Dunától keletre találjuk (Balaton-felvidéket és Buda környékét kivéve).

63 Az alföldi vidékeken a 18-19. században „sekélyes fedés" volt jellemző, ami a tőkefejek őszi bekapálását jelentette.

64 A fedés és nyitás munkája a nyári talajmegmunkálás rendjét és módját is befolyásolta. A mélyen fedő és nyitó, a talajt 20-30 cmnyire megmozgató talajmunka után a nyári kapálások is bakhátra", gyomokat takaró módon történtek.

65 Az évi két-háromszori kapálást végző területeken (főként Dunántúl) a talajmunka „simára