Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

KECSKÉS PÉTER: Mezővárosi és falusi borkultúra a 18-19. századi Kárpát-medencében

8. kép. Szőlőprések/sajtók típusai a 19. század végén Végorsós, főfás/bálványos szőlőprések a) szimmetrikus/aszimmetrikus melencéjű, gúzsos/kosaras, rögzített végorsós prések b) kőtálcák és kőnehezékes, lengő végorsós prések c) fagaratos, villás/bálványos, rögzített végorsós prések d) keretgaratos, rögzített végorsós prések Középorsós sutuk e) alul- vagy felülhajtós egy orsós sutuk f) két állóorsós sajtók (Forrás: VINCZE István 1958.; MN A 1987. 96-97. és EAS 1990. 31. térkép alapján.) vágást", földfelszínt megmozgató (gyomokat vágó) tevékenységet jelentett. Ezt egészítette ki nyáron a sarlózó és/vagy kézi fűszedés.

66 A nagytáji különbségek (4. kép) értékelésénél klimatikus, talajtani szempontok mellett a szőlőművelés extenzív, illetve intenzív kultúrájának alakulását is figyelembe kell venni. A szőlőkapákat (legáltalánosabb neve: „lapos kapa") osztályozó adatsorok elsősorban a formai szempontokat hangsúlyozták: hegyes, három szögletű, kerek, levél, félkör és négyszögletű kapák.

67 A funkcionális és használati szempontok érvényesítésével a szőlőkapákat három csoportba soroljuk (vágóéi, kapafok állása, kapanyél hossza). így háromszögletű/hegyes, ívelt élű/kerek és egyenes vágóélű/sarkos kapákat különböztetünk meg (6. kép).

68 A kapahasználatot ugyanis a vágófelület formája és nagysága, az eszköz súlya és a munkavégző energiamennyisége együttesen határozta meg. A három fő típust részben talajtani adottságok, részben középkori kistáji hagyományok határozták meg. A három fő típus elterjedése tendenciaszerűen azt mutatja, hogy a hegyes kapa a Kárpát-medence északi részében és néhány erdélyi vidéken volt ismert, míg a kerek és sarkos kapák a déli területeken voltak használatban (6. kép).

69 A kistáji változatok alakulásában a mezővárosok, illetve mezőváros csoportok meghatározó szerepet játszottak. A leggyakrabban használt munkaeszköz, a kapa lokalitást, a környezettől elkülönülést, ugyanakkor önmegmutatást fejezett ki, a helyi tudat jelképe is volt.

70 A 18-19. századi speciális szőlőkapákkal, egy-egy munkafolyamathoz köthető formákkal (irtó-, villa-, csákány kapa) most nem foglalkozunk. Arra azonban utalnunk kell, hogy a 19. század második felében a könnyű talajú, főként alföldi szőlőkben a nyári kapálások sekélyessé, kevés földet megmozgatóvá váltak, amit egy új nyakas kapával (karaszoló, horoló stb.) végeztek.

71 A harmadik jelentős kérdéskör a mustnyerés. A szőlőből készítendő bor kultúrájában lényeges különbség volt a fehér szőlőfajták feldolgozását illetően. További eltérés mutatkozott a szűrt bor (vinum crassum, Scheinwein) és a sajtóbor (vinum torculatum, Presswein) előállításában. Megkülönböztették a színbort (főbor) és a másodbort (lőre, csiger).

72