Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

KECSKÉS PÉTER: Mezővárosi és falusi borkultúra a 18-19. századi Kárpát-medencében

2. kép. Két határvonal és a vörösbor kultúra 19. század eleji központjai a) a szőlőművelés északi határa (18. század vége) b) a török hódoltság határvonala (1606) és a vörös fajtájú szőlőterületek; benne a Kadarka fajtacsoport fontosabb termesztési központjai és helyi változatai: 1. Karlovác, 2. Belovár, 3. Villány, 4. Pécs, 5. Szekszárd, 6. Felsőnyék, 7. Székesfehérvár, 8. Esztergom, 9. Buda, 10. Szentendre, 11. Penc, 12. Gyöngyös, 13. Eger, 14. Miskolc, 15. Debrecen, 16. Kecskemét, 17. Hódmezővásárhely, 18. Szeged, 19. Ménes, 20. Baja és 21. Temes (szerk.: KECSKÉS Péter 1999). ji szempontból jelentős dombvidéki szőlőterületeket fednek a zalai, vasi, somogyi, baranyai, temesi, torontáli, valamint szerémségi, felföldi és partiumi megnevezések.

22 A négy nagytáj, Dunántúl, Alföld, Felföld és Erdély szőlőkultúrája a 18-19. században az eltérő geomorfológiai adottságoknak és birtokviszonyoknak, valamint a korlátozott külkereskedelmi lehetőségeknek megfelelően (vagy azokat figyelembe nem véve), a szőlőterületeket tekintve nagymértékben és extenzíven fejlődött. Az adóköteles szőlőföldek száma kapásban számítva 1720-1780 között 436 ezerről 917 ezerre ugrott.

23 A magyarországi területek szőlőföldje 1847-ben (Horvátország és Erdély nélkül) 1112 ezer magyar hold volt.

24 A különböző mértékegységeket átszámítva jelentős nagytáji különbségeket állapíthatunk meg. A másfél évszázadban az alföldi területeken a szőlőföld megnégyszereződött, a Dunántúlon a duplájára nőtt, a Felföldön és Erdélyben mintegy negyedével gyarapodott.

25 A nagytáji különbségeket kistáji intenzív termesztési és kereskedelmi körzetek kialakulása vagy továbbfejlődése jellemezte. A 18-19. századi Kárpát-medencei borkultúra területi struktúrájában, az előállított borminőségekben, az összgazdasági jelentőségét illetően különbözik azoktól a szerepektől, amelyeket a középkorban, illetve a filoxeravész után betöltött. Nem tartjuk megalapozottnak azt a véleményt, mely szerint a 18 19. század fordulóján „hanyatlás" következett be a szőlőkultúrában.

26 E század fordulóján több gazdasági, társadalmi és kereskedelmi tényezőt kell figyelembe vennünk. A bornak ebben az időszakban „túltermelési válsága" volt, ami egyrészt úgy ítélhető meg, hogy a korábbi „háborús piacok"-hoz és igényekhez alkalmazkodás belső kényszere továbblendült. A borkivitelt akadályozták az 1762-es vámszabályok, amik a nyugati exportot nehezítették.

27 Másrészt a demográfiai robbanás következtében a belső piac bővülése a tömegbor előál-