Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

VIGA GYULA-VISZÓCZKY ILONA: A hagyomány változása. Néhány szempont és példa a tradíció és a változás kérdéséhez

gi rendben megtestesülő feudális birtoklás és jogállapot uniformizáló hatása mellett is voltak egyéni törekvések a gazdálkodásban, s hogy a 17-18. században még szilárd feudális agrárszervezet bilincseinek feszegetésére is voltak már próbálkozások.

3 Nem kell tehát feltétlenül a parasztok körében maradnunk és csupán a 19. század históriájában tájékozódnunk, ha a hagyományos - vagyis a változás, átalakulás előtti állapotában levő műveltségről, életmódról, illetve magáról az abban bekövetkezett módosulás folyamatáról és mikéntjéről gondolkodunk. Bár a távoli idők ködébe vész, de Európa történetének legkorábbi szakaszáig visszavezethető ez a problémakör. A jégkorszak különböző szakaszai során jól megfigyelhető már az embercsoportok mozgása: a népesség az interglaciálisokban - bizonyára az állatállományt, azon keresztül a flóra változását követve - nyomul a kontinens belseje felé, hogy aztán az újabb eljegesedés során megint visszaszoruljon. Az őstörténészek egyetértenek abban, hogy ennek - a klimatikus tényezők mellett élettani feltételei, összetevői is lehettek.

4 Az életmód egésze szempontjából kulcsfontosságú neolitizáció problematikája és számos jelentős népmozgás az ökológiai feltételrendszer módosulásától nyeri az indító impulzusát. Az Ovilág későbbi évezredei is az embernek a klímájához, növényzethez - főleg erdőkhöz -, valamint a vizekhez való alkalmazkodásáról szólnak; az utóbbi kettő esetében aktívan befolyásolva azok állapotát. A kontinens belső területén az erdőállománynak csaknem felét ki kellett irtani ahhoz, hogy a gazdálkodás súlypontja a mediterrán térségből északabbra tevődjön, ám a klíma, a csapadék, a talaj, az erdők megléte vagy hiánya, nem utolsó sorban a fenyő és/vagy lombos erdő jelenléte vagy hiánya megszabta a gazdálkodás, az életmód főbb irányultságait.

5 (A Kárpát-medencében, például a lombos erdő és a tűlevelű erdő határvonala lényegében egybeesik a magyarság és a szlovákság etnikai, illetve nyelvhatárával, de ilyen egybeesések a kontinensen másutt is megfigyelhetők.)

6 A mezőgazdaság előretörése Európa nagy részén egybeesik az erdő visszaszorulásával, az újabb mezőgazdasági földterületek megszerzésére csak az erdő- és a vízborított, vagy időszakosan vízjárta területek átalakításával volt lehetőség. A Kárpát-medence területe lényegében egyetlen nagy irtásterületként is felfogható.

7 Azonban nem csupán a népesség nagy részének kenyeret adó irtások és vízrendezési munkálatok hatnak ki alapvetően a gazdasági tevékenységre. Túl azon, hogy maga ez a gazdasági folyamat is társadalmi jelenség, ami egészében beágyazódott az európai feudalizmus tulajdonlási rendszerébe, a kultúrtáj kiterjesztése előre be nem látható következményekkel is járt. Az erdők irtása és a vízjárások megszüntetése, vele a legelők feltörése összébb szorította az extenzív állattartás lehetőségeit, ám mivel Közép-Európában a megmaradó rétek és a vetett takarmányok a 19-20. században soha nem tudták fedezni az állatállomány istállón való tartását,

8 a közép- és kelet-európai jobbágyfelszabadításokat követően egészében átalakult a gazdálkodás struktúrája. A Kárpát-medence erdős hegykerete faállományának mintegy 40%-át a 18. század közepére kiirtották, ami átalakította a vízlevezetés egész rendszerét, s közvetlenül hozzájárult a Magyar Alföld vízrendezésének megoldásához. A vízrendezést a 19. századvégi, 20. század eleji Magyarország „második honfoglalásként" élheti meg, s akkor még nem láthatók azok a következmények, amelyek a kiszáradással, mikroklíma-változással stb. járnak.

9 3. A táji feltételek átalakítása, s az általa előállt kultúrtáj, valamint annak különböző hasznosítási formája is mobilitást, változást jelent a műveltségben. Az alkalmazkodás önmagában is dinamikus folyamat, ahogyan változó a műveltség állapota is, ám ez utóbbi részben attól függ, hogy a környezeti korrelációk milyen viszonyban vannak az emberi-történeti tényezőkkel. A kultúra az alkalmazkodóképesség emberi módja, értve az alkalmazkodás alatt a másfajta műveltségi környezethez való „társadalmi-szociális" alkalmazkodást, a táji kulturális különbségek viszonylagos kiegyenlítésére való folyamatos törekvést is.

10 Az európai parasztság esetében ez a feudális keretek évezredes rendező elveit jelenti, amelyben a szántóföld, rét, legelő, erdő, víz, irtvány, szőlő stb. kialakítása, használata, a természeti környezethez való alkalmazkodás legtöbb részlete meghatározott. Igaz, ezek a feudalizmus utolsó időszakában, szinte annak megszüntetését előkészítendő fogalmazódnak törvényekké, de a tulajdonjog, a birtokjog, a feudális kötelességek és szolgáltatások egész rendszere alapvetően befolyásolta az ember természeti környezethez való viszonyát is. A környezet hasznosításának legfontosabb részei tehát alapvetően szabályozottak, azok működése más, mint a néprajz által előszeretettel vizsgált „érintetlen", eredeti ökoszisztémáké,