Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

H. CSUKÁS GYÖRGYI: A múzeumi berendezések megvalósításának változásai

11. kép. A nyirádi ház kamrája a múzeumban. DEIM Péter felvétele ház közvetlenül szomszédos a plébániával, s a templom is alig 100 méterre van. Akadtak a képek közt olyanok is, amelyek műfajilag teljesen idegenek voltak ettől a vidéktől, így kiállításuk, szerepeltetésük gondot okozott: több üvegezett, bekeretezett képet találtunk, amelyek a család egyegy tagjának születésnapja, sőt, egyiknek halála alkalmából készültek. A szép, rajzos betűkkel megírt verses köszöntőket egy távoli, Kőbányára elkerült nőrokonnak az Erdélyből származó férje készítette. Bár több képet, textíliát, kisebb tárgyat sikerült vásárolnunk, a múzeum számára szükséges bútorok azonban vagy még használatban voltak, vagy már teljesen tönkrementek. Itt a gyűjtések, a faluban készült fényképfelvételek biztosítják a berendezés hitelességét. Magukat a tárgyakat részint ajándékként kaptuk, részint a legkülönfélébb helyeken vásároltuk, illetve a múzeumi „tartalékokból" válogattuk. Persze az 1940-es évek meglehetősen egységes bútorgarnitúráit, konyhabútorait, gyári konyhaeszközeit, edényeit tekintve ez lényegesen könnyebb feladat, mint a korábbi korszakok megjelenítésénél. Az 1940-es évek végét megjelenítő enteriőr elkészítésénél tudtuk ma ugyanazt a módszert használni, mint a „hőskorban", a 20. század eleji enteriőrök berendezésénél: minden tárgyra, képre, a lakáshasználat minden részletére pontos információt kaptunk. Mindez arra figyelmeztet, hogy olyan esetekben, ahol korábbi, alapos gyűjtések, dokumentációk nem állnak rendelkezésre a századfordulós, vagy 19. századi berendezések megvalósítására, ma már szemtanúk, adatközlők híján lehetetlen ezeket a megfelelő precizitással, az adott család egyéni sajátosságainak megfelelően elkészíteni.

20 A család tagjaival folytatott beszélgetések, a levéltári, anyakönyvi adatok, amelyek lehetővé tették, hogy a Nagy család sorsát az 1720-as évektől nyomon kövessük, érdekes megfigyelésekre adtak lehetőséget. Feltűnt, hogy itt szinte hagyományos a háromgenerációs, időnként nagycsaládi együttélés, ami egyébként nem volt jellemző a falura. A házból kihalt utolsó család ugyan nem tekinthető ilyennek, hisz a szülőkkel együtt élő felnőtt testvérek egyike sem volt házas, mégis, az együttélés módja sajátos. Magukhoz fogadták az egyetlen családot alapított és Sümegen élő lánytestvérük beteg kislányát (elmondásuk szerint a jó levegő miatt), aki öreg korukra támaszuk és gondviselőjük lett. Ahogy az előző generációban Mári néni is halálukig gondját viselte szüleinek, majd legény sorban maradt hat