Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

H. CSUKÁS GYÖRGYI: A múzeumi berendezések megvalósításának változásai

származik. Intarziás díszítésmódja alapján valószínűleg régióbeli, rövidített feliratának (N N V M C L) legvalószínűbb kiegészítése: „Nemes Nagyvázsonyi Molnárcéh Ládája"}

3 Az ágyakat fedő kékfestő ágytakaró, mint ahogy a konyhában kiállított sümegi kerámia egy része is, múzeumi példányok alapján készült másolat.

14 A legényszobában látható szalmafonatos dikó a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumtól kölcsönzött tárgy, amelyről műtárgymásolatot fogunk készíteni. Az enteriőr berendezését megkönnyítette az a tény, hogy a molnár, mint bérlő, kevéssé helyhez kötött személy, így bútorait, felszerelését nem kötik annyira a helyi műhelyek, hagyományok, mint egy parasztház felszerelését. Minden 19. század végénél korábbi enteriőr elkészítésénél nehézséget jelent ebben a régióban a cseréptányérok hiánya. A városlődi keménycserép tányérok divatjával a cseréptányérok olyannyira eltűntek, hogy még a helyi múzeumokban is ritkák (noha a Zala megyei árszabások már a 18. század végétől felsorolják a tányérokat is).

15 Ezért bármely, a 19. század végénél korábbi enteriőr megvalósítása csak műtárgymásolatok, rekonstrukciók készítésével lehetséges. A molnárlakás esetében limitációkra, hagyatéki leltárakra támaszkodva, esztergált fatányérokról is készíttettünk műtárgymásolatokat egy zalai példány alapján. 16 A berendezéseknek ismét más problémáját vetették fel a közösségi és szakrális építmények. Itt már eleve másolatként kellett felépíteni a helyszínen funkcionáló, vagy műemléki védelem alatt álló, nem megszerezhető objektumokat. A templom berendezésénél a 20. század eleji berendezés rekonstruálását részint hiteles műtárgymásolatokkal oldottuk meg, részint a legkülönbözőbb helyekről és módon (érseki körlevél, újsághirdetés, Ecclesia-bolt stb.) próbáltunk a templomban lévőkhöz hasonló tárgyakat szerezni. Itt is fokozottan érvényesült az az elv, hogy az enteriőr hitelességét az egész berendezés hitelessége jelenti, amelyben az egyes tárgyak - származási helyüktől függetlenül - mint az eredeti tárgyakat helyettesítő, azokkal azonos, vagy azokhoz nagyon hasonló tárgyak vesznek részt. A berendezések készítésénél figyelembe kellett venni a szabadtéri múzeumokkal szemben egyre erőteljesebben megfogalmazódó olyan igényeket is, hogy az enteriőrök valamilyen életszituációt, tevékenységet is megjelenítsenek.

17 Ezek jelentik ugyanis a kapcsolódási pontot a közművelődési hasznosításhoz, erre épülhetnek a bemutatók. A tájegységben felépített közösségi épületekhez, a közkúthoz, mosóhoz, tűzoltó szertárhoz, templomhoz kapcsolódva az enteriőrökben ezekre utaló tárgyakat is elhelyeztünk: a mindszentkállai ház tornácán például mosás zajlik, a kádártai házban kiállított trombita, szócső, fénykép a gazda önkéntes tűzoltó funkciójára emlékeztet, a nyirádi háznál a búcsúra való készülődést mutatjuk be. Az 1990-es évektől a közösségi tulajdonú és szakrális objektumok megszerzésének lehetőségei is alapvetően megváltoztak. Egyfelől ezekre a közösség is igényt tart, ilyenformán ma már a szabadtéri múzeumba való áttelepítés nem az egyetlen lehetséges módja az út menti szobrok, feszületek, temetői sírkövek, használaton kívül került tűzoltó fecskendők felújításának, megőrzésének. Természetesen, ma is lehetséges ilyen emlékeket szerezni, jóval több fáradsággal, utánajárással (esetenként püspöki, önkormányzati engedéllyel) mint korábban. Sokkal kisebb azonban a választási lehetőség, sokkal kevésbé állíthatjuk célkitűzésként, hogy például ugyanabból a faluból vásároljunk tűzoltó fecskendőt, felszerelést, ahonnan a szertár származik. A sírkövek esetében sok esetben meg kellett elégednünk azokkal a darabokkal, amelyek a helyi gyűjteményben rossz állaguk miatt nem kaptak helyet.

18 Ez magyarázza a helyi analógiák alapján pótolt, rekonstruált kő síremlékek növekvő arányát. Végül egyetlen példán szeretném bemutatni, hogyan módosult a középparaszti szintű nyirádi porta felépítésekor a bemutatás kora, s milyen konzekvenciái voltak ennek a ház berendezésére. A tájegység legrégibb, legarchaikusabb épületét, a nyirádi házat eredetileg 20. század eleji formájában akartuk bemutatni, amikor még érintetlenül funkcionált a füstöskonyha.

19 A Tudományos Tanács javaslatára végül mégis az 1940-es évek végét örökítettük meg, a tsz szervezése előtti időszakot. Ennek realizálására alig volt tárgyi anyagunk. Az újabb bútorokat a ház kiválasztásakor, 1979-ben még használták, megszerzésükre akkoriban nem is törekedtünk, mivel célunk a korábbi időszak megjelenítése volt. így 1999-ben pótgyűjtéseket folytattunk a ház utolsó, még élő lakójánál és a faluban. A ház 1946-ig füstöskonyhás volt, s a konyhában használatban volt a répa, krumpli tárolására szolgáló, deszkával lezárt „pinceverem". A szobával határos sarokban alacsony, széles padkán csonkagúla alakú, sövényvázas kemence volt, mellette katlannal. A füst az ajtón át távozott, melynek külön nyíló felső részét mindig nyitva