Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

H. CSUKÁS GYÖRGYI: A múzeumi berendezések megvalósításának változásai

2. kép. Kádártai szobabelső a múzeumban, a faragott támlás első ággyal DEIM Péter felvétele gazdasági eszközöket is. A rendszeres BÁVszemléken sem csak a biztosan kiállításba kerülő, értékes, egyedi tárgyakat igyekeztünk megvásárolni noha a vásárlás indoklásában rendszerint erre hivatkoztunk. Tudtuk, sejtettük, hogy a berendezési koncepció még nagyon sokat módosulhat, új épületek bekerülésével is számolnunk kell, de gondoltunk az intézmények közti esetleges tárgycsere lehetőségére, vagy a múzeum profiljába illő időszaki kiállításokra is. A terepen gyűjtött tárgyaknál még legtöbbször sikerült kitölteni a leírókartonnak a tárgyak életére, használatára, eredetére vonatkozó ún. 4. pontját. A rendszeres, legszorgosabb gyűjtőmunkával sem sikerült azonban egy-egy berendezéshez mindent összegyűjtenünk - már ekkor sem. Időközben a terepen való gyűjtés feltételei egyre nehezedtek. Az utazási- szállásköltségek emelkedésével csökkent a terepen tölthető idő, a 90-es évektől korlátlan utazási lehetőséget már csak az a tájegységfelelős kapott, akinek a tájegysége épült. Ugyanígy, a tárgyak árának drágulásával elsősorban az épülő tájegységek vásárlását tudta finanszírozni a múzeum. Még a nehezedő helyzetben is találtunk azonban módot rá, hogy a később megvalósítandó tájegységekhez a fontos, kiemelkedő tárgyakat, tárgyegyütteseket megvásárolhassuk. A külső feltételek is sokat változtak - túl az áremelkedéseken. A rohamosan szaporodó tájházak felszerelése mellett igen sok tárgy - elsősorban a lakás díszítésére, berendezésére alkalmas bútorok, kerámiák, szőttesek - gyűjtőkhöz vándorolt. Különösen jellemző ez a folyamat a Balaton-felvidékre, ahol az 1980-as évektől nagy lendületet vett a falusi, szőlőhegyi ingatlanok nyaraló céljára történő megvásárlása. Ezeket a felújított házakat, pincéket új tulajdonosaik igyekeztek parasztbútorral berendezni. Az 1990-es évektől már minden jelentősebb balatoni üdülőhelyen felhajtókkal rendelkező régiségkereskedők is gyűjtötték a régi tárgyakat. A muzeológusok számára a helyszíni gyűjtés egyre több idő- és pénzráfordítást igényelt és egyre kevesebb eredménnyel kecsegtetett. Az 1990-as évektől már inkább csak akkor került sor komolyabb vásárlásra terepen, amikor egy-egy