Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)
FEJŐS ZOLTÁN: Az ősfoglalkozások képei. Herman Ottó és a magyar őstörténet ábrázolása
dalmi adatot hozott föl a cserény és az állófa általa - KADÁ-val szemben - vallott értelmezésének bizonyítékaként. 51 Nincs tér az élvezetes, egymást ugyan udvariasan, ám csípős gorombaságokkal megtisztelő szóváltás elemzésére. Kétségtelen azonban, hogy a vita során HERMAN Ottó szinte minden, a pásztorkodás ősi nomád voltáról alkotott elképzelése előtérbe került, s tegyük hozzá: jórészt erőteljes cáfolatban is részesült. (A cserény rendszeres áthelyezéséről például, amit Kecskemét város hatóságilag szabályoztatott, KADA így vélekedik: „ez a hurcolkodás nem legelő változtatás, hanem a föld trágyázása céljából áll fenn". 52 ) Más szóval, itt csírájában megtalálható HERMAN Ottónak az ezredéves kiállításon és az azt követő publikációkban képviselt több alaptétele. így az a nézete, hogy „a cserény mindenképpen és mindenkoron mozgó pásztoralkotmány volt", ennélfogva joggal lehet következtetni „ősi nomád voltára". 53 Ez magyarázza, hogy az ezredéves kiállítás jelentésében az első és legbővebben tárgyalt pásztorépítmény a cserény. Vitapartnere főként a gyors, látszatokra építő és nem mindenben megalapozott véleményalkotását kritizálja, ám ennek nem sok foganatja lesz a később megszülető művekben. Szilárdan hitt álláspontját egyértelműen demonstrálja például a Vezényi Elemérrel később megrajzoltatott ábra, a cserény szállítása és a „hatökrös, szittya szekér" kettős képe (15. ábra). A vitát úgy is értelmezhetjük, hogy ennek során - kiegészítve máshonnét nyert megfigyelésekkel - kristályosodott ki HERMAN Ottó számára az ősi, a nomád korszakra utaló pásztorélet több kulcseleme, melyek fontosságát képekkel is hangsúlyozni kívánta. A képi Iáttatás a feltételezés mögül hiányzó évszázadok konkrétumait pótolja. A bugaci látogatás előtt másfél évvel, alig hogy hozzákezdett az ezredéves kiállítás előkészítéséhez, más egyszerű pásztorépítmények jelentőségét vélte felismerni. 1893. „október lien - írta naplójában - bementünk a Hortobágyba az első csikós tanyáig". Itt följegyzésre érdemesnek elsősorban a patkó vagy körte alakú, födetlen nádépítmény, a vasaló tűnt föl számára. „A pásztorság itt főz - folytatja a naplóban - s itt tartózkodik legszívesebben. A vasalóval szemben áll a kunyhó, rendesen tapasztva: ez inkább szerszámkamra. Ügy látszik, hogy a vasaló a hortobágyi pásztorság ősi lakása, a kunyhó pedig a fejlődési fok. " 54 A további fejlődési foknak a Túrkeve melletti Ecseg-pusztán nem sokkal korábban látott kontyos kunyhót tartja (9. kép). A vasalóról a naplóban Herman által felskicceit egyszerű rajz Koszkol Jenő vízfestményén (10. kép), a kunyhóval együtt ábrázolt képe pedig Nécsey István megfogalmazásában (5. kép) szerepelt az ezredéves kiállításon. A hortobágyi vasalót és az azt körülvevő körsáncot egyébként a kiállításon a két pásztorterem közötti folyosón eredetiben felépítve is bemutatták. 55 Egy további kép, ugyancsak Koszkol Jenő műve az összes szóba jöhető pásztorépítményt magába foglaló „teljes pásztortanyát" mutatja. Ezen a harmadik jellegzetesnek ítélt, a kontyos kunyhó egyszerűbb változatát képviselő tyúkól is feltűnik, valamint a kunyhó mellett álló ösztürü, az edények tartására, állat nyúzására szolgáló alkalmatosság (8. kép). Az eredeti dokumentációs célú rajz életképpé alakulásának betetőzése a párizsi világkiállításra készíttetett, a korábbiaknál jóval nagyobb méretű Koszkol festmény (11. kép). Ez már többszereplős, dekoratív-egzotikus öltözetű pásztorokkal, délibábbal megfestett zsánerkép, melyet árkádiai békesség, nyugalom hat át. Azt tapasztaljuk tehát, hogy a még föllelhető, primitívnek s egyben ily módon ősinek tartott pásztorépítmények dokumentatív lerajzolása, lefestése a nyilvánosság számára történő szemléltetésben hamar átalakul az életképre jellemző ábrázolássá. Egyes objektumok képei sorozatokat alkotnak, melynek során a jelenségeket már nem csak lerajzolják, hanem átrajzolják, s a végső kompozíció a kezdeti dokumentálással szemben ideális állapotot vagy hangulatot fejezi ki. Az ősfoglalkozások szemléltetésében előfordul egy további eljárásmód is, melynek révén a kép egyenesen a hiányzó vagy roppant bizonytalan ténybeli adatokat hivatott pótolni, kifejezni. Nem csupán az eredetre, az őstörténetre való nyílt vagy rejtett utalás gesztusával, hanem a konkrét jelenségek vonatkozásában. Ezt leginkább az állófa kérdése és ábrázolása mutatja. Szinte máig tartó vita tárgya, hogy mire szolgált a pásztorok állófája. KADA Elek azt állította, hogy HERMAN Ottót a bugaci pusztán az általa „ vallatott" lakos egyszerűen rászedte, pontosabban ráhagyta az úrra, bizony az állófa arra való, hogy „fölhágunk rajta, mikor szét köll nézni". HERMAN Ottó ugyanis azt állította, hogy a hatalmas és csúcsáig ágas állófát „meg is hágták előttem - hogy minek? Azért, hogy belássanak a hullámos terület völgyeibe is ". 56
