Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

GILYÉN NÁNDOR: A magyar népi építészet kutatásának története

Gilyén Nándor A MAGYAR NÉPI ÉPÍTÉSZET KUTATÁSÁNAK TÖRTÉNETE A magyar népi építészeti kutatás - az önálló diszciplínaként történő megjelenése óta eltelt csaknem 110 év alatt

1 - jelentős eredményeket ért el, mind mennyiségi, mind minőségi értelemben. Elég legyen ezzel kapcsolatban arra utalni, hogy ebben a témakörben az utóbbi tizenöt évben négy, a korábbi kutatásokat összefoglaló mű született.

2 Ez a tény már önmagában is arra mutat, hogy indokolt az elért eredmények tudománytörténeti jellegű értékelése.

3 A kezdetektől az első népi építészeti tanulmány megjelenéséig (1893-ig) A néprajz iránti érdeklődés hazánkban a 19. század elején jelentkezett a nemzettudat erősödése, a reformkor szelleme és a nemzeti romantika hatására. A kutatók figyelmét nem kerülhette el a parasztság háza sem. Magától értetődő, hogy a 19. század közepén Nyugat-Európában, elsősorban Németországban megkezdődött módszeres népi építészeti kutatás szintén hatott a magyar néprajz művelőinek egyre népesebb táborára. A tudatos népi építészeti kutatás viszonylag késői kezdete ellenére természetesen sokkal korábbi - gyakran igen értékes - adatokkal is rendelkezünk, amelyek azonban nem a népi építészet tudományos kutatásának célját szolgálták.

4 A néprajz első művelői - mivel akkor, és még jó ideig néprajzos képzés nem létezett természetesen más tudományok művelőiből verbuválódtak. A földrajz bizonyos értelemben rokon tudomány (hiszen az „emberföldrajz'

1 az adott területen élő népet is ismertette), így természetes, hogy többen a népi építészet kutatói közül is innen érkeztek (például BATKY Zsigmond, GYÖRFFY István, JANKÓ János, PÁPAI Károly). Az első népi építészeti tanulmány megjelenésétől Bátky Zsigmond haláláig (1893-1939-ig) A magyar népi építészet kutatásában jelképes határkőnek tekinthető az 1893. év, amikor PÁPAI Károly „A palócz faház" című tanulmánya megjelent az Ethnographiában.

5 Tudomásunk szerint ugyanis hazánkban ez volt az első, amely a népi építészetet választotta kizárólagos tárgyául. A század végén a népi építészet iránti érdeklődés egyébként annyira általánossá vált, hogy az 1893. évet követően már egymás után jelentek meg a hasonlójellegű tanulmányok, amelyek felsorolására itt nincs lehetőség. Ki kell emelnünk azonban HERMAN Ottó, HERRMANN Antal és JANKÓ János munkásságát, akiket PÁPAI Károly mellett a népi építészeti kutatás megalapozóinak tekinthetünk. HERMAN Ottó a magyar ősfoglalkozások vizsgálata közben fedezte fel a kezdetleges építmények jelentőségét.

6 HERRMANN Antal (akinek munkássága valószínűleg összefoglaló jellegű műve hiányában - kevésbé közismert) legfőbb érdeme talán a Magyar Néprajzi Társaság létrehozása. O főként folklorisztikai érdeklődésén túl - a népi építészettel is foglalkozott. Neki köszönhetjük például, hogy az Építészeti Szemle című folyóirat első évfolyamaiban népi építészeti témájú cikkek jelenhettek meg (ő maga itt többnyire NONQUIS álnéven publikált).

7 Ő volt egyben a néprajz első egyetemi oktatója 1898-1926-ig, haláláig, mint a kolozsvári majd (1919 után) a szegedi egyetem magántanára. A kolozsvári egyetemen a népi építészettel foglalkozó következő nemzedék olyan jeles képviselői voltak tanítványai, mint GYÖRFFY István, VISKI Károly és Romulus VUIA.

8 JANKÓ János, rövid élete ellenére a népi építészet egyik legtermékenyebb kutatója volt. Az egyes tájakról szóló néprajzi leírásaiban önálló, terjedelmes fejezet foglalkozik a népi