Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

BALASSA M. IVÁN: A FAKSZ-házaktól a szocialista faluig. Népi építészet a 20. században

után következett, vagy a kamrát alakították át), és ide került a hétköznapi étkezés, helyet szorítottak a dikónak, ócska ágynak, ez előbb az idősek pihenőhelye lett, hogy azután a család egyes tagjai szinte állandóan itt aludjanak. Országosan erről még nem rendelkezünk adatokkal, többnyire mindenki saját tapasztalataira kénytelen támaszkodni a nyárikonyhák elterjedésével kapcsolatban. Meglehetősen változatos feltűnésük ideje, az utóbbi években végzett kutatásaim alapján például a zempléni Kisgéresen - egyébként közös udvarokon - az 1920-as évek elején épültek az elsők.

6 A viszonylag korai megjelenés feltételezhetően a telekforma szűk lehetőségeivel is kapcsolatban lehet, hiszen Borsodban, Ónodon az 1940-es években kezdték el őket építeni, igazi korszakuk azonban csak húsz évvel későbbre tehető.

7 Északabbra, Szendrőn az 1930-as éveknél korábban nem építettek önálló nyárikonyhát a telekre. Sajnos, a paraszttelek új épülete eddig nem sok figyelmet kapott, a tendencia azonban érzékelhető, hogy sajátos módon a főépület, a parasztház színvonalának emelkedése azt eredményezte, hogy funkcionálisan egy másik épületben visszatért az osztatlan lakó- és munkatér. A megújulás elszalasztott lehetősége A háborút követően már nem lehetett elodázni a falu tarthatatlan birtokstruktúrájával, szellemi és tárgyi állapotával való szembenézést és a jobbítás megkísérlését. Erre szolgált az 1920. XXXVI. törvénycikk, a Nagyatádi-féle földreform. Mintegy egy millió katasztrális holdat osztottak fel, a 400 ezer földhöz jutott háromnegyede korábban földtelen, vagy csak egész kis birtokkal rendelkező szegényparaszt volt. A földreform részeként házhelyeket is osztottak, negyed millióan jutottak építési telekhez, részben a városokban, de egy részük a falusi lakosság köréből került ki. Az építést az Országos Falusi Kislakásépítő Szövetkezet, közkeletű rövidítésével a FAKSZ segítette kölcsönnel. Szintén kevés figyelmet kapott eddig ez a kérdés, azt tudjuk, hogy bizonyos építési, anyaghasználati előírásokat be kellett tartani, és mintaterveket is használtak. Eddig ezek közül, tudomásom szerint, a szakirodalomban nem közöltek egyet sem. így itt is a saját tapasztalatokra kell támaszkodni, például a korábban nem túlzottan tornác-kedvelő vidékeken, a Felföldön és részben az Alföldön nagy valószínűséggel a FAKSZ-házak terjesztették el ezt az elemet. 13. kép. „Telepesház" terve. JANÁKI István, 1947. PUSZTAI László-HADIK András-FÜLÖP Csilla szerk. 1987. 81. Összességében, a városiakkal együtt mintegy százezer új ház épült, mivel azonban a falun ez a városi tanultságú, nem mindig biztos kezű és ízlésű mesterek megjelenésével, a hagyományos építészet „fellazításával" járt, az építész közvélemény a FAKSZ-ot - joggal - egy nagy alkalom elmulasztásának, és lényegében kudarcnak ítélte meg. A megkésett kísérlet A másik nagyhatású, és főleg -perspektívájú eseménye a két világháború közötti falusi építészetnek az ONCSA.

8 Az 1930-as években a magyar értelmiség és ennek részeként az építésztársadalom rádöbbent a magyar falu - továbbra is - tarthatatlan fizikai és mentális állapotára. Egyrészt igyekeztek az első világháborúval megszakadt fonalat felvenni, és ismét helyszíni anyaggyűjtésbe is kezdtek. LIGETI Pál 1929ben teszi közzé „indítványát" e tárgyban a kor legjobb építészeti folyóiratában, a Tér és Formában Új parasztház van születőben címmel. A magyar építésztársadalom az ellentétes felfogásokat félretéve egységesen reagált a - magyar CI AM egyik vezéregyéniségének kiáltványára, és szinte mindenki így- vagy úgy bekapcsolódott a falu felemelkedését szolgáló munkálatokba. A vezető orgánum - addig szokatlan módon - népi építészeti, esetleg szociológiai ismertetéseket közöl. Különösen kitűnik 1937, mikor a 2-3 számban GÖNYEY Sándor „A magyarság