Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

BALASSA M. IVÁN: A FAKSZ-házaktól a szocialista faluig. Népi építészet a 20. században

11. kép. IMRÉNYJ SZABÓ Imre terve, 1940. PUSZTAI László-HADIK András-FÜLÖP Csilla szerk. 1987. 77. élő, 19. századi házak egyenes oromzatúak, a helyreállítás során épültek viszont kisfüstlyukasak. Az eset nem egyedi, a magyar műemlékvédelem büszkesége, a Világörökség részének nyilvánított Hollókő is az 1909-es tűzvész után nyerte el jellegzetes „ősi palóc" formáját. A ma megcsodált, a nagyjából egyenlő két részre, a felső függőleges, és az alsó vízvetőre oszló oromzatokat kisfüstlyukas, széles vízvetős zsúptetők előzték meg.

3 12. kép. IVÁNKA András „telepesház" terve, 1947. PUSZTAI László-Hadik András-FÜLÖP Csilla szerk. 1987. 81. Erdélyben az első világháborút megelőzően felcsillant a falu építészeti megújulásának lehetősége. Thorockai Wigand Ede a 20. század elején már mint ismert építész az Alföldön (Bugac, Kecskemét, Kunság, Karcag, Mezőkövesd stb.) és Nyugat-Magyarországon, Göcsejben a népi építészettel ismerkedett több tanulmányútja alkalmával. 1907-ben Marosvásárhelyre költözött, és ezt követően kezdett el falusi épületeket tervezni, például földműves-ház típustervet készített 1910-ben. A falu középületei sem kerülték el figyelmét, megvalósult terve a nyárádszentlászlói népház (1911), mellyel funkcionálisan is újat alkotott. A „fiatalok", az erdélyi születésű KOS Károly és köre is ekkor bontogatják szárnyaikat.

4 Valódi falusi megbízásuk ekkor még nem nagyon akad, a népi építészet formavilágát olyan munkákban tudták felidézni, mint a kispesti állami munkástelep, közismert nevén a Wekerle-telep. Spontán változások Az első világháború és még inkább Trianon egy folyamatot akasztott meg. Egy eredményeiben erősen kérdéses spontán építészeti polgárosodás torpant meg, hogy azután a viszonyok rendeződésével, a gazdasági visszaesés következtében csökkent intenzitással folytatódjon. Például ez az az időszak, amikor a „libaszárnyas" homlokzatok szinte mindenhová eljutottak. A két világháború közötti kor paraszti építészetében a legszembeötlőbb változás a nyárikonyhák tömeges elterjedése. Pontosan nem tudjuk, hogy az első ilyen épületek mikor tűntek föl a parasztportákon, Erdélyben például már a 19. században ott voltak a hasonló funkciójú sütőházak. A szabadkémény megszűnésével, lepadlásolásával, illetve az újabb, cilinderkéményes házaknál

5 a parasztház központi, bejárati helyisége funkciót váltott, vagy a korábbi lakószoba helyett ezt lakták, de gyakran ezen is túllépve a polgári lakások halljának szerepét vette fel. Ezért szükség volt egy olyan térre, ahol a piszokkal járó mindennapi munkát, a főzést ember és állat részére, mosást, apróbb házkörüli fúrást, faragást stb. fedett helyen el lehetett végezni. Erre szolgált a nyárikonyha, amely nevéből is következően eleinte csak a meleg nyári időben vette át a lakóház bejárati helyiségének funkcióit. Később azután asztal és székek is helyet kaptak a rendszerint a teleknek a lakóházzal átellenes oldalára állított épületben (ritkábban a házban lévő kamra