Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Munkásház és lakás (1870-1920)

Paládi-Kovács Attila MUNKASHAZ ES LAKÁS (1870—1920) A stockholmi Skanzen megnyitása (1891) óta Európa-szerte szabadtéri múzeumokat alapítottak a népi építő- és lakáskultúra megmentésére és megőrzésére. Erre a műemlékvédelmi feladatra legtöbb országban szövetkeztek a néprajzkutatók és az építészettörténet, a műemlékvédelem szakértői. Az együttműködésnek köszönhetően az épületek műszaki felmérésének, rajzdokumentációjának színvonala a néprajzi tanulmányokban is ugrásszerűen emelkedett, s ezzel az épületek bontásának és múzeumi elhelyezésének, újraépítésének az alapvető feltétele teljesült. A múzeumi bemutatás hitelessége, a kiállítás megtervezése és megvalósítása azonban továbbra is a néprajzkutatók felelősségi körében maradt.

1 Magyarországon a népi építészeti emlékek körébe a falusi, mezővárosi épületállományt, döntően a parasztházakat, a parasztudvarok épületeit sorolták, azoknak a tipikus, adott tájra jellemző változatait dokumentálták, őrizték meg helyben, mint tájházat vagy vitték be a szabadtéri múzeumokba. Ezeken kívül főként ipari (kézmű- és kisipari), illetve szakrális emlékek (harangláb, templom, temető) kaptak figyelmet.

2 A különböző malmok és műhelyek a szabadtéri múzeumokban az ipar- és technikatörténet emlékanyagát, épületeit és berendezéseit, szerszámait mentik át a jövőnek. Amikor a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum végleges tudományos tervét HOFFMANN Tamás vezetésével kidolgozták (1969-1970), több mint 300 építmény áttelepítését tervezték, s azokat kilenc „tájegység"-ben, nagyobb épületcsoportban kívánták elhelyezni. Udvarokat, utcarészleteket terveztek, s az épületek múzeumi elhelyezésével az adott térség településformáit is meg akarták örökíteni. Az utóbbi három évtizedben ennek a koncepciónak a megvalósítása, kisebb változtatásokkal, de sikeresen folyt. Hangsúlyos része a tudományos tervnek, hogy az épületek együttesei, s még inkább a berendezései történeti korszakhoz és földrajzi térséghez (szociális réteghez, foglalkozáshoz stb.) köthető életmódtípusokat jelenítsenek meg.

3 Összességében azonban ez a koncepció, noha döntően az 1870—1920 közötti népi építészet és lakáskultúra megörökítésére irányul, túlságosan is a paraszti kultúrát helyezi középpontba, s más európai országok szabadtéri múzeumainál kevesebb figyelmet szentel más rétegek életformájának, lakáskultúrájának. Tény, hogy a magyar néprajzi kutatás hosszú időn át szoros kapcsolatot tartott a német néprajzzal, ahonnan Wilhelm H. RIEHL 19. századi népfogalmát is átvette, mely a parasztsággal azonosította a „nép"-et.

4 Ez a felfogás hosszú ideig elodázta, gátolta a társadalom más rétegeinek, osztályainak néprajzi kutatását. Tükrözi a helyzetet a magyar népi társadalomról és kultúráról felhalmozott szakirodalom, a kézikönyveket, lexikonokat is beleértve, s tükrözik a múzeumok tárgyi és különféle dokumentációs gyűjteményei. Kézműipari műhelyek, malmok, mezővárosi lakóházak még belefértek a bő három évtizede kialakított tervezetbe, de a bányászok, ipari munkások lakásairól, a montániparok (szénégetés, mészégetés, erdei famunkások) vagy a pásztorok, halászok stb. tanyái, építményei kívül maradtak. Mint a Magyar néprajz kézikönyv 8. Társadalom c. kötetének az ipari munkásságról szóló fejezetéből kiviláglik, a munkásság egyes csoportjainak a 19. században, illetve az 1870—1920 közötti korszakban létezett még az életmód, az építő kultúra szempontjából figyelemre érdemes tradíciója. Ennek megnyilvánulása a középkori eredetű bányavárosok régi épületállománya, a régi bányászfalvak épületei (például Rozsnyó körzetében Csúcsom, Rudna, Nadabula-Sajóháza), vagy Torockó házai, melyeket ORBÁN Balázs és JANKÓ János nyomdokain járva az etnográfusok minden további nélkül besorolnak a „népi építészeti örökség" fogalomkörébe. Aligha szükséges bizonygatni, hogy az említett korszak ipari munkássága minden tekintetben beletartozik a néprajzi tudományok 20. századi „nép" fogalmába. Sajnos, a hazai etnográfia nem vett tudomást a munkásság kutatásának nyugat- és észak-európai