Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)
BÍRÓ FRIDERIKA: Iskola és mesterház Kondorfán a 19. században. Fejezetek Vas megye falusi iskoláinak történetéből II.
8. kép. Az osztályterem. DEIM Péter felvétele nítót mindenkor megbecsülték. Aki viszont nem felelt meg a közösség elvárásainak, attól igyekeztek minél hamarabb megszabadulni. Kondorfa következő tanítója, Balázs Imre 19 évig tanított a faluban. Lehet, hogy ő is jó képességű tanítómester volt, mindenesetre itteni pályafutása csúfos véget ért. Sokat részegeskedett, 1869-ben adósságba is keveredett, majd megszökött. Hűtlenül elhagyta feleségét, három gyermekét és közel 70 tanítványát. Balázs Imre 1850-ben a Vas megyei Sáfimizdóról érkezett Kondorfára. A falusi közösség iskolamesternek és jegyzőnek fogadta fel 1850 áprilisában, Szent György napján. 14 Az 1850-es évek végén készült iskolabevallási kérdőívekből megtudhatjuk, hogy ebben az időben 60 gyermeket tanított (35 fiút és 25 lányt). A gyermekek egy szobában tanultak, délelőtt két órát, délután egy órát. A tanítónak segédtanítója nem volt, így hát egymaga tanította a gyermekeket. 15 1865-re 30 fiú és 35 lány járt iskolába. Kilenc gyermek 6 év alatti volt, nyolcan 6-7 év közöttiek, tízen 7-8 évesek, tízen 8-9 év közöttiek, öten 11-12 évesek, négy gyermek pedig 12 éven fölötti volt. Ismétlő osztályba 12 tanuló (8 fiú és 4 lány) járt. 16 Meg kell jegyeznünk azt is, hogy miután Oriszentpéteren, Senyeházán, Dávidházán és Szalafőn a türelmi rendelet után megszűntek a katolikus iskolák, ezekből a falvakból - mivel a katolikus mesterházat Kondorfára helyezték - a katolikus felekezetű gyermekeknek (1865-ben 1 fiúnak és 3 lánynak) kellett volna Kondorfára járniuk. Koncz György őriszentpéteri helyettes plébános azonban engedélyezte, hogy írásbeli kérelem alapján a gyermekek az említett falvak református iskoláiba járhassanak, és ott a hittanon kívül minden más tárgyat megtanulhassanak. Őri szentpéter, Senyeháza és Szalafő ugyanis másfél órai járásra, Dávidháza két órai járásra esett Kondorfától. 17 Ebben az évben feljegyezték azt is, hogy nyári időszakban 15 gyermekkel kevesebb járt iskolába, mint télen. Tudjuk azt is, hogy 1865-ben 12 ingyenes tankönyvet osztottak szét a szegény diákok között. Az elemi oktatás mellett ismétlő oktatás is volt az iskolában. Az ismétlő képzéseket vasárnaponként 2 óra hosszat tartotta Balázs Imre tanítómester, 12 gyermeknek közösen. Hittant, biblia ismeretet, számtant, helyesírást tanultak. Kilenc évvel korábban Kondorfán 52 gyermek járt iskolába, ekkor 17 tankönyvet osztottak szét a szegény családok gyermekei között: 2 db ABC-s könyv, 2 db olvasó-