Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

KISBÁN ESZTER: A takaréktűzhely bevezetése: egy innovációs folyamat vizsgálatához

lőpadka használatát minél többször kikapcsolva, egyetlen tűzforrásra szorítkozva, az ételfőző fazekak kerülhetnének abba a meglévő épített katlanba, amelyben ugyanakkor a moslékforrázó víz is rendszeresen melegszik.

13 Végül is úgy látszik, hogy az 1790-es évtized küszöbén a német nyelvterületen a később oly fontossá vált falazott takaréktűzhely nem volt még szabvány, s bár elemei megvoltak, előfutár darabok használatba kerültek, még nem ez, hanem a nyílt lángú főzőpadka volt az általánosan elfogadott főzőhely társadalmi tömbök keresztmetszetében a legszélesebb körben. KRÜNITZ kortársi tanúbizonysága tehát az, hogy a NAGYVÁTHY-kötet törzsanyagával az 1790-es évek derekára kirajzolódó hazai terminus post quem nemigen lesz korábbi. A novációk időigényét is figyelembe véve, ez azt is jelenti, hogy NAGYVÁTHY helyzetjelentése a főzőhely tekintetében (nyílt lángú, tapasztott padka) a mű kiadásának idejére (1820) is aligha válhatott még a célközönség háztartásainak széles körében általánosan idejétmúlttá, státusukkal összeegyeztethetetlenné. A váltás időszaka négygenerációs hazai polgári emlékezet tükrében Egy évszázaddal későbben, a 20. század elején, KOMARY Erzsébet budapesti polgári iskolai tanítónő nagy sikerű szakácskönyvet jelentetett meg „a polgári háztartás" számára, egymás után két, egyaránt év nélküli kiadásban. A kötet a műfajban kellemes kivétel abban a tekintetben, hogy valós hazai viszonyok szemmel tartásával készült. Az első kiadás 1906-ban, a „tetemesen bővített, javított második kiadás" legkorábban 1913-ban, legkésőbben 1914 elején kerülhetett ki a nyomdából.

14 A bővítő részeket nem tudom maradéktalanul kijelölni, mivel csak a második kiadást használhattam. A szerző a szakácskönyvet kezdőknek szánta, és célja szerint csak azokat az ételeket tárgyalja, „amelyek a középosztály egyszerű háztartásába valók mindennapos használatra". Mi nem készítünk különleges ételeket (mint például teknősbékaleves, szalonkasült, káposzta pezsgőborral, fagylalt), teszi hozzá, hanem csak tápláló, ízes, bőséges, egyszerűen elkészíthető és egészséges ételekre van szükségünk. Jó, ha a nők mindezt anyjuktól tanulhatják, amint maga is hasznosíthatta anyja „félszázados tapasztalatát". Receptjei négyszemélyesek, használói pedig számítsák ki havi pénzük napi átlagát és ehhez mérjék a két-három fogásos napi ebédek költségét. Az elsőrendű célszemély városi, az élelmiszereket vásárolja. Legkedvezőbben a hozzá eljáró termelőtől, de nyílt piacról, vásárcsarnokból, nagy- és kiskereskedőtől is. Készpénzzel fizetni kedvezőbb a hitelre vásárlásnál. Aki a család étkeztetésének önköltségét tudni óhajtja, adja hozzá a (szén)tüzelés, az edény és ruha rongálása, „a cseléd és konyha lakásbérének" méltányos hányadát. Az első kiadás bevezetőjének ezekkel a megjegyzéseivel a szerző alighanem önmaga társadalmi állását is behatárolta, melynél saját státusa valamivel magasabb lehetett. Egészen rövid, új bevezető után a második kiadás a megelőző bevezetőjét megismétli.

15 A második kiadás legfontosabb új fejezetében szükségesnek tartja újra felidézni a célréteg körülhatárolását: „A polgári konyha a középosztály konyhája, átmenetet képez a szegény konyha és az úri konyha között."

16 A második kiadás bevezetése a bővítés néhány szempontját, és a nagy új fejezeteit jelöli meg („365 nap ebédételsora", országos élelmiszer-behozatal és kivitel helyzete, orvos egészségtanár írása az egészséges táplálkozásról). A kisebb bővítések helyét pontosan nem jelzi. A beszerkesztés helye alapján úgy vélem, az utóbbiak közé tartozik, tehát 1913-ra készülhetett el a „Gáztűzhely" című, alig háromoldalas, a hasznos tudnivalók közé sorolt szakasz is. Ez azért nevezetes, mert a szerző magáról a (bármilyen) főzőhelyről csak itt, a Budapesten éppen útjára indult gáztűzhely kapcsán szól.

17 Nem vált át történeti munkába, csak felvillantja, de átgondolt módon, hogy hogyan változott a háztartási főzőberendezés a megelőző generációk életében a maga társadalmi látóhatárán. „Nagyot haladt a tűzhely technikája is vagy 80 év óta! Dédanyáink még a nyitott, huzatos tűzhelyen főztek, sütöttek nyárson; öreganyáink már befalazott takaréktűzhelyet használtak; anyáink kényelmét a vasból készült takaréktűzhelyek biztosították; minket már elegáns csempe-tűzhelyünk sem elégít ki, hanem állítunk oly gáztűzhelyet, amelynek sütőjében nyárson, rostélyon is süthetünk."

18 Négy generációról van szó, az első (és döntő) változás beálltát a szerző a visszafelé negyedik és harmadik generáció határán tudja. A „mintegy 80 év" kifejezés mérlegelést igényel. Benne van egyszer a szám kerekítése az olvasó helyzetének megkönnyítésére. Benne lehet annak megfontolása, hogy a generációváltás csak családonként köthető abszolút évszámokhoz, a társadalomban a generáció évjáratokból áll. Olvasatomban nem