Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZENTGYÖRGYI VIKTOR: A „Földbeásott lakóház"

B 10. kép. A: A jármas kunyhó és a járom (BAKÓ Ferenc 1968.) B: A járom a jármas kunyhóban (BAKÓ Ferenc 1968.) C: A járom a „földbeásott lakóházban. renda, a két járom fogja össze. A két szelemenen támaszkodik a kunyhó két oldala (10/A. kép). A jármas kunyhó szerkezetéből adódik, hogy mindkét szelemengerendája csupán az egyik oldalról terhelt. A járom rendeltetése pedig az, hogy a szelemengerendák befelé, tehát egymás felé dőlését (illetve elhajlását) megakadályozza. A járom faragásából és elhelyezkedéséből ez egyértelműen következik is (a 10/B. kép). Az általunk beépített vízszintes alkatrészek és a járom között fellelhető szerkezeti különbség lényegében az, hogy utóbbi a két szelemen közé, előbbiek pedig az oldalszelemen és a gerincet tartó ágasfák közé van beszorítva (a 10/B. és 10/C. képeken külön kiemelve). Ez a szerkezeti különbözőség azért szükséges, mert a „földbeásott lakóház" szelemenjei - ellentétben a jármas kunyhóéival - nem azonos magasságban helyezkednek el. Az oldalszelemen ágasfáin fellépő féloldalas, kiegyenlítetlen forgatónyomaték tárgyalásakor vissza kell térnünk egy pillanatra a ház gödrének ENy-i sarkában elhelyezkedő ágasfához. Mivel testének alsó végét egyáltalán nem mélyítették a padlóba, ez az ágasfa csak a felülről lefelé ható függőleges erőnek képes ellenállni, a forgatónyomatéknak nem. Ez a tény pedig arra enged következtetni, hogy az ENy-i ágasfa beépítésekor káros forgatónyomaték fellépésére nem kellett számítani, vagyis az eredeti „földbeásott lakóházban" is mindenképp feltételeznünk kell járomhoz hasonló, vagy más elvű szerkezetet. A „földbeásott lakóház" oldalszelemenjéről elmondhatjuk azt, hogy a földdel borított tetőzet hatalmas súlya, de még az egyoldali terhelésből fakadó káros forgatónyomaték sem indokol annyi alátámasztást, mint amennyi a feltárt emléken megfigyelhető volt. A sűrű alátámasztást ezért most is úgy értelmezhetjük, hogy az ágasfák nem egykorúak. Az ENy-i ágasfáról, illetve annak kései voltáról korábban már szóltunk. Az arra vonatkozó állításainkon kívül már csak azt gondoljuk fontosnak, hogy minden bizonnyal a kemence melletti két ágasfa sem egykorú. Ennek magyarázata az, hogy padlóba mélyedő beásásaik egymáshoz nagyon közel helyezkednek el. Talán a kemencéhez közelebbi K-i ágasfa gondolható későbbinek. Ennek magyarázatát abban véljük, hogy az ENy-i sarokban elhelyezkedő ágasfához hasonlóan elég szerencsétlen helyen állott. Míg utóbbi a sarokhelyzetű szabálytalan formájú verem használatakor van útban, előbbit a kemence szájából kicsapó lángok fenyegetik. Úgy véljük, hogy a kemence szájának közelébe a ház építésekor minden bizonnyal nem terveztek ágas fát. A fentebb taglalt mindenképp lényeges elgondolások után térjünk a „földbeásott lakóház" rekonstrukciójának következő kérdéskörére: az „elveszett tetők problémájára". Az általunk javasolt kissé tréfás elnevezés nagyon szemléletesen jellemzi a mögötte rejlő gondolatokat. Második fele azt akarja jelenteni, hogy a szóban forgó kérdés mindezidáig megválaszol(hat)atlan: vagyis probléma. Az elnevezés első fele pedig arra utal, hogy e probléma az egykori tetőzetek eltűnésével, elmúlásával kapcsolatos. Arról van szó, hogy a földbe mélyített gödrök fölé emelt egykori fedélszerkezetek romlandó anyagokból készültek. Az elhagyott épületek összerogytak és évszázadok alatt lassan elkorhadtak. A fából és más múlandó anyagokból készített tetőzeteket gyakorlatilag nyomtalanul tüntette el a múló idő. Mindannyiunkban kialakult már az a szomorú felisme-