Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZENTGYÖRGYI VIKTOR: A „Földbeásott lakóház"

rés, hogy e probléma nemcsak a kardoskúti „földbeásott lakóházzal" kapcsolatos, hanem ál­talános és gyakorlatilag minden többé-kevésbé földbe mélyített veremlakást, vagy bármilyen más hasonló szerkezetű építményt érint, függet­lenül attól, hogy a történelem melyik korszakából való. A feltáró régészet az elmúlt idők épületei­nek szerény maradékát vizsgálhatja csupán: a gödröt, melyet eleink a földbe mélyítettek. A fö­léjük emelt egykori tetőzetek azonban sohasem képezhetik a régészeti kutatás tárgyát, mert nyomtalanul pusztulnak el. Csak nagyon kivételes esetekben találkozha­tunk olyan közvetlen régészeti megfigyelésekkel, melyek a fából és más romlandó anyagokból ké­szített tetőzetekkel kapcsolatosak. Az ilyen lele­tek leginkább lápokból vagy kiégett építmények­ből kerülhetnek elő. Az egyébként romlékony anyagokat az első esetben a láp által biztosított környezet teszi időtállóvá. Köztudott, hogy a tő­zegmoha a környezetéből felvett alkáliionokat hidrogénionokra (protonokra) cseréli. A moha környezetében így fokozatosan csökken a pH. A protonok leadása jelentős mértékben hozzájárul a tőzegmohalápok elsavanyodásához. A moha saját elpusztult maradványain folyamatosan növekszik fölfelé. Az emelkedő láp körülnövi, majd magába zárja az egykori épületeket, az elhullott állatok és halott emberek testét. Az erősen savanyú, anaerob körülmények miatt, a lebontó folyamatokért fele­lős baktériumok és gombák a lápban nem tudnak megtelepedni; így maradhatnak időtállóak olyan anyagok is, melyek normális körülmények között elkorhadnának. Hazánk területén nagyon ritkán fordul elő lápi lelőhely, de azért ilyen is akad. Ár­pád-kori lakóházak fából készült szerkezeti ele­meit őrizte meg nekünk a fonyódi tőzeg; 20 innen tudjuk, hogy a pásztorkultúrájáról nevezetes So­mogyi Nagyberek 21 már akkor is lakott volt. A romlandó anyagokból készített szerkezeti elemekre vonatkozó közvetlen régészeti megfi­gyelések másik része túlnyomó részt kiégett épít­ményekből származik. Ismeretes, hogy az égett fa igen sokáig képes ellenállni a lebontó folyama­toknak. A faszéntörmelék évszázadok elmúltával is felismerhető. Ez teszi lehetővé, hogy egyes építmények (pl. máglyák) szerkezetére következ­tethessünk elégett maradványaik segítségével. De térjünk vissza az egykori épületeket sújtó szomorú valósághoz! A szelemen(eke)t tartó ágasfák számára ásott lyukak elhelyezkedéséből az esetek jó részében eldönthető ugyan, hogy a kérdéses gödör felett milyen típusú tetőzet (nye­regtető, féltető stb.) állhatott, e tetőzet méretei azonban szinte minden esetben ismeretlenek ma­radnak. Köztudott, hogy - az egyébként nem ritkán előforduló kivételektől eltekintve, - az Árpád­kori lakóházak (a veremházak) szarufái a föld felszínére támaszkodtak. Az is köztudott, hogy az emberek szállásául szolgáló lakóházakon kí­vül, az ilyen szerkezetű építmények még szá­mos más funkciót is betölthettek. Az ilyen épü­leteknek nincs olyan oldalfala, amelyik a föld felszíne fölé emelkedne. Úgy is fogalmazha­tunk, hogy oldalfalaikat csak a belsejükben ki­alakított gödör „kívülről láthatatlan" földfala képezi. Éppen ezért az ilyen szerkezeteket a hortobágyi pásztorok „seggenülő" tetőként emlegetik. 22 Mivel a szarufák alsó végeit nem ásták a talajba, a tető körvonalát (alaprajzi kiter­jedését) a legtöbb esetben még akkor sem lehet a régészeti feltárásokon megállapítani, ha a ko­rabeli járófelszín megfogható. Az elpusztult tető egykori körvonalára, illetve annak kisebb-nagyobb darabjára csak ritkán és meglehetősen pontatlanul következtethetünk. Előfordulhat, hogy az épület belsejében kialakí­tott gödör közvetlen közelében olyan objektumot sikerül feltárni, amelyiknek feltétlenül a tető alatt kellett lennie. Ilyenkor a tető nem húzódhatott a gödör és a kérdéses objektum között, hiszen ek­kor utóbbi kívül rekedne. A következő kérdés persze az, hogy a gödör fölé emelt egykori fedél­szerkezet, a kérdéses objektumon túl, még mek­kora területet borított. Ez a kérdés még az ilyen szerencsés esetekben is legtöbbször megválaszo­latlan marad. Talán helyesebb volna úgy fogal­mazni, hogy az ilyen esetekben megállapítható következtetéseinket korlátoznunk kell arra, hogy az elpusztult tetőzet, az épület belsejében kialakí­tott gödör szélét „mennyire nem közelíthette meg". A gödrön kívül, de a tető alatt elhelyezke­dő terület nagysága és ezzel az épület alaprajzi kiterjedése ekképp szinte minden esetben meghatároz(hat)atlan marad, vagy csak durván és pontatlanul becsülhető. A tetőzet egyéb méreteivel kapcsolatosan ha­sonló akadályokba ütközünk: a feltárható nyo­mok és megfigyelhető jelenségek alapján, pl. az ágasok és szarufák hosszúságára, vagy a tető dő­lésszögére csak kivételes esetekben következtet­hetünk. Ezeket az értékeket csak nagyon ritkán és meglehetősen tág határok közé lehet szorítani. Az Árpád-kori lakóházak között előfordultak olyanok is melyek valódi, azaz a föld felszíne fö-

Next

/
Thumbnails
Contents