Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZENTGYÖRGYI VIKTOR: A „Földbeásott lakóház"

vége végképp meglazul (7. kép). Ekkor a „lengő ágas

1

' utat tör magának a földbe mélyedő vége köré ásott gödörben. Ha az ágasfa már jelentős mértékben megdőlt, akkor kiemelhetővé válik. Ebben a pillanatban felső vége már meglehetősen eltávolodott a szelementől. Az elmondottak alapján rekonstruálhatjuk a „földbeásott lakóházban" történt eseményeket. A gerinc megtámasztása után a megrokkant középső ágasfát meglazították, felső széthajló ágai közé szorított éket - ha volt ilyen - visszaütötték, majd körbeásták. Az ágasfa padlóba mélyedő alsó végének körbeásásakor keletkezett a lépcsős gödör. Kissé tréfásan azt mondhatnánk, hogy e gödör egy-egy lépcsője nem más, mint az „Árpád-kori ásónyom". Az ágasfa meglazítása után felső végét egy erőteljes mozdulattal kelet felé tolták, majd észak felé csavarták (2. kép 1. nyíl). Ezt a csavaró mozdulatot természetesen nyugat felé is kezdhették (2. kép 2. nyíl). így került az ágasfa felső vége a szelemen mellé, annak E-i oldalára. Az ágasfa testét ezután oda-vissza mozgatva K-Ny-i irányban „lengették" (2. kép 3. nyíl), mindvégig a szelemen mellett tartva annak felső végét. E „lengetés" közben kopott teknősre az ágas körül ásott, eredetileg lépcsősen mélyülő gödör. De eközben keletkezett az ágasfa beásását ölelő gödör K-i és Ny-i végén megfigyelhető nyúlványszerü elkeskenyedés is: ezeket a „lengő ágas" vájta ki, utat törve magának a feltépett padlóban. Az ágasfát végül kiemelték, ami történhetett keletnek (2. kép 4. nyíl), de nyugatnak is (2. kép 5. nyíl). Az elmondottak alapján az egykori középső ágasfa beásását ölelő sekély gödör minden megfigyelhető jellegzetessége értelmezhető. Van azonban még három probléma, amiről szólnunk kell. Közülük az első az ágas köré ásott gödör elnyújtottságával kapcsolatos. Meglehetősen észszerű elgondolás és a korábban mondottak alapján könnyen magyarázható is. Korábban már említettük, hogy ez a gödör K-Ny-i irányban nyújtott. Ez a tény abból fakad, hogy az ágasfát a szelemen E-i oldalán, azzal párhuzamosan „lengették" (8/A. kép). Ennek magyarázata az, hogy a szelemenre merőleges irányban „lengetve" az ágasfával nem fértek volna el a ház belsejében (8/B. kép). A másik két probléma ennél sokkal bonyolultabb és megoldásuk gyanánt csak nagyon bizonytalan választ adhatunk. Közülük az első az, hogy hogyan támasztották alá a tetőgerincet addig, ameddig a középső ágasfát eltávolították. Nos az első gondolatunk az, hogy valamiféle ideiglenes támasztékot építettek be. Az ágasfa kiemelése után, az új ágasfát a régi megrokkant gödrébe állították vissza, majd eltávolították az ideiglenes támaszt. A feltárt nyomok és megfigyelt jelenségek alapján természetesen ezt a megoldást nem zárhatjuk ki. Van azonban egy másik megoldás, ami ennél valamivel ésszerűbbnek tűnik. A régi meggyengült ágasfa helyére nem egy, hanem mindjárt két új ágasfát építettek be: a K-i faltól számított másodikat és a Ny-i faltól számított másodikat. A másodlagos alátámasztás beásásakor egyszerű logikát követtek. A meggyengült középső ágasfa és a ház gödrének K-i földfala közötti távolságot elfelezték és beásták az új ágasfát. A másik oldalon ugyanígy jártak el: az új ágasfa nagyjából a ház gödrének Ny-i földfala és a megrokkant régi ágasfa közötti távolság felezőpontjába került. És most jutottunk el a harmadik problémához. Mi történt azzal a sekély, ámde nagy kiterjedésű gödörkomplexummal, amelyik a középső ágasfa kiemelésekor keletkezett? A válasz elég természetes: betemették. Ha az új ágasfát a régi kiemelt helyére állították vissza, akkor be is döngölték. Egy azonban bizonyos: nem maradhatott nyitva. A ház közepén tátongó óriási gödör ugyanis nagyon nehézkessé tette volna a ház belsejében való mozgást. Ebből pedig azt a kézenfekvő következtetést kell megállapítanunk, hogy ezt a gödröt még a ház használata közben „tüntették el", így a benne található leletek az ágascserével mindenképp egykorúnak tekinthetők. És itt az igazi probléma! Ebből a gödörből ugyanis egy ló alsó állkapcsa és egy tégladarab került elő (mindkettő a padlószint közelében - tehát nem az ágasfa alatt! - helyezkedett el). Már azonnal tisztáznunk kell, hogy ez az információnk a helyszíni megfigyeléseket rögzítő ásatási naplóból származik. Az 1964-es beszámoló ugyanis mindössze arról tudósít, hogy a padlóba mélyedő sekély, teknős gödrök - melyekből több is van - betöltéséből egy-két lelet (edénytöredékek, tégladarab, állatcsont stb.) is előkerült. E leletek pontos meghatározása és elhelyezkedése azonban az adatközlésből kimaradt (mindössze annyit tudunk meg, hogy a tégladarab a ház gödrének közepén elhelyezkedő gödörkomplexumban volt meglelhető). Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a felsorolt három probléma közül éppen az állkapocs és a tégladarab kérdése a legfogósabb, a legnehezebben megválaszolható. Igen nehezen képzelhető el ugyanis az, hogy az ágascsere közepette keletke-