Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZENTGYÖRGYI VIKTOR: A „Földbeásott lakóház"

zett gödörbe, - miközben visszasöprik a földet vagy bedöngölik, - véletlenül belekerül egy állkapocs és egy tégladarab. Ezek csakis úgy kerülhettek a gödörkomplexum betöltésébe - tehát a padló alá, - hogy odatették őket! Igen nehéz arra a kérdésre válaszolni, hogy milyen rendeltetést szántak az állkapocsnak és a tégladarabnak a „földbeásott lakóház" egykori lakói. Mint ahogyan nagyon nehéz arra a kérdésre is válaszolni, hogy mi lehetett a „dolga" annak a kakasnak, melyet a lakógödör DNy-i sarkának közelében földeltek el. Az eddigiekből következik, hogy az állkapcsot és a tégladarabot az első ágasfa kiemelése után (amikor már létezett a gödörkomplexum) és az ágascserével kapcsolatosan (a gödörkomplexum betemetése előtt) helyezték a padló alá. Ezzel kapcsolatosan tisztáznunk kell néhány dolgot. Az első az, hogy a magyarok hitvilága szerint a ló, illetve annak koponyája (akárcsak a kakas) különös tulajdonságokkal bír. Erre maga MERI is felhívta a figyelmet,

13 miként azt feltételezi, hogy az Árpád-kori fal vauikban kiaggatott lókoponyákat a rontó szellemek elhárításának eszközeként használták. Nyilvánvalóan a honfoglalók öröksége ez, azonban számolnunk kell azzal, hogy a lovakkal kapcsolatos szellemi szokásanyag ugyanúgy, mint számos más ősi szokás - a honfoglalást követő évszázadokban is szívósan megőrződött. Elannyira, hogy a lovak koponyájához fűződő hiedelmek és babonák szinte napjainkig megfigyelhetőek népünknél. A MÉRI által is idézett

14 néprajzi analógiák szerint a lókoponyák szemmellverés, állatvész, ragadozók, betegség, de akár az ördöggel szemben is nyújthattak védelmet. (Az idézett adatokból az is kiderül, hogy a lókoponyával együtt, vagy anélkül is, helyenként más állatok (pl. szarvasmarha, juh stb.) koponyáját is felhasználták a gonosz elriasztására.) Felmerül a kérdés, hogy miért kell építési áldozatot bemutatni. Az áldozatnak feltehetően több fontos feladatot is szántak. Ezek közül azonban az egyik legalapvetőbb bizonyára éppen az, hogy az épület szilárdan álljon. Amennyire ezt mai szemmel meg tudjuk ítélni, ebből az is következhet, hogy célszerű az építési áldozatot az épület leginkább védendő részének közelébe helyezni. így érthetővé válik, hogy miért került az állkapocs éppen a gerincet tartó ágasfa cseréjével kapcsolatosan létesült gödörkomplexumba. E gödörkomplexum megfigyelt méreteiből persze az is következik, hogy nem lehetett abba egy egész lovat beletemetni, de még egy teljes koponyát is csak nehezen. A testrészek azonban magát az állatot személyesítik meg, és helyettesítik azt az áldozatban. E testrészek között minden bizonnyal „előkelőnek" számíthatnak a koponyák, illetve azok darabjai. A tégladarab kérdése az állkapocsénál bonyolultabbnak tűnik. Nem tudjuk, hogy hogyan hozható kapcsolatba az áldozati szertartással, illetve az ágasfa cseréjével. Azt azonban tudjuk, hogy összesen egy helyről származhatott: a közeli templomból, melyet MÉRI szintén feltárt.

15 A gödörkomplexumban talált tégladarab az első templom tégláinak felelt meg. Nem zárható ki, hogy azért került az állkapocs mellé, mert korábban a templom „részét képezte". Nagyon keveset tudunk arról, hogy a honfoglalók szellemi hagyatéka miként élt tovább Árpád-kori falvainkban. Még kevésbé tisztázott, hogy a babonák és hiedelmek miként keveredtek a templomépítéssel is kapcsolatos felvett szokásanyaggal. Talán érdemes elgondolkozni azon, hogy jelen esetben éppen erről, a hozott és a felvett szokásanyag sajátos keveredéséről lehet szó: az állkapocs gonoszűző képességét a templomból származó tégladarabbal kívánták erősíteni, vagy éppen fordítva, a „templom darabkája" a tulajdonképpeni áldozat, de azért mellé tették az állkapcsot is. Csak az érdekesség kedvéért említjük meg, hogy a „földbeásott lakóház" korának meghatározásakor e tégladarab meghatározó jelentőségű, hiszen az ágascsere pillanatában a templomnak már állnia kellett. Mivel az első templom all. század végén épült, az ágascsere sem lehet ennél idősebb. Van azonban egy lényeges kérdés, melyre nem tudunk válaszolni. Nem tudjuk, hogy az áldozat a régi megrokkant ágasfát, vagy a beépített újat védte. Ezt a kérdést pedig azért kell nyitva hagynunk, mert a feltárt nyomok és megfigyelt jelenségek alapján nem dönthető el, hogy az új ágast a régi helyére építették-e be. Szinte hihetetlen, hogy a régészeti és néprajzi szakirodalomban mintegy negyven éve idézik a „kardoskúti kakast" mint építési áldozatot, miközben senki sem figyelt fel arra, hogy ugyanebben az épületben még több ilyen is akad. Ennek oka persze az, hogy erre maga MÉRI sem figyelt fel. Azt nem tudhatta, hogy 12-15 évvel később (az ásatás 1967-ben és 1970-ben folyt), Intercisa Castrum feltárásakor BONA István egy nagyon hasonló leletre bukkan: az avar lakóháznak meghatározott 13. objektum egyik szelementartó ágasának beásásából állatcsontok kerültek elő.

16 A babonás szokásokra hívja fel a figyelmet BENCZE Zoltán is, miként a Rákospalota-Ujma-