Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZENTGYÖRGYI VIKTOR: A „Földbeásott lakóház"

állítása után, felső végének széthajló ágai közé, a szelemen alá egy éket kell beütni (3/A. kép). Az ágas és a szelemen közé feszülő ék a szelement felfelé emelné. Mivel a tető súlyának jelentős része a szelement terheli, az ék beütésének hatására az ágas megszorul és alsó vége belenyomódik a padlóba (esetleg érdemes egy deszkát alátenni). Az ilyen ágas tökéletesen tart, csupán az éket kell megfelelően beütni. Az ENy-i ágasfa stabilitását azzal fokozták, hogy helyét a gödör falából kivájták: az ék beütése előtt mintegy „beágyazták" a lakógödör földfalába. Az ágasfák felső, széthajló ágai közé, a szelemen alá ütött éknek egyébként is óriási jelentősége van: akkor is, ha az ágast nem utólag, a tetőzet elkészítése után építik be. A tető fedésekor, a fokozatosan növekvő terhelés hatására ugyanis a szelemen süllyedni kezd és megszorul az ágasfában. Ha a terhelés tovább növekszik, akkor a lefelé mozduló szelemen szétfeszíti az ágasfát. Ekkor a széthajló ágak közül a gyengébbik lehasad (3/B. kép). Az ágas törésének úgy lehet elejét venni, hogy a szelemen alá olyan éket vagy támasztékot helyezünk el, amely megakadályozza a szelemen süllyedését és megszorulását az ágasban (3/B. kép lent). Az ÉNy-i sarokban elhelyezkedő ágasfával kapcsolatos régészeti megfigyeléseket - a tényt, hogy nem ásták a padlóba, helyét viszont a lakógödör falába mélyedő félhengeres bevágás egyértelműen megjelölte - más módon is lehet értelmezni. A szarvasgedei Biohistoriai Telepen, a kardoskúti „földbeásott lakóház" megépítésével párhuzamosan, egy másik csoport is vállalkozott Árpád-kori veremház rekonstrukciójára. Az építkezést 1997 októberében kezdték és novemberre be is fejezték. A szelementartó ágasok beásásával kapcsolatosan mindenképp megfontolandó elméletet állítottak fel. Abból indultak ki, hogy az Árpád-kori lakógödrök esetében az ágasfákat sokszor csak 10-15 cm mélyen ásták a padlóba. Újfent azzal a problémával állunk tehát szemben, amelyet korábban már említettünk: az ilyen ágas meglehetősen labilis, szinte magától eldől. Teljesen elképzelhetetlen, hogy a súlyos szelemengerendát ráemelték két-három ilyen ingatag tartóra. A kérdést szerintük a ház gödrének utólagos kiásása magyarázza meg. „... Eredetileg ugyanis az ágasokat nem 10 cm mélyre ásták le, hanem sokkal mélyebbre, mondjuk, hogy 70 centiméterre, majd a földet visszadöngölve rögzítették azt és megépítették a tetőt. Ezután ásták ki a gödröt kb. 60 cm mélységben és így maradt az ágas vége csak 10 centinyit a földben. Ekkor azonban a tető már a szarufák vagy horogfák által rögzített volt, tehát nem mozdulhatott el. ... Visszakanyarodva az utólagos gödörásás kérdéséig, még egy közvetett bizonyítékot kihámozhatunk a régészeti leletekből. Elég gyakran találkozunk egy olyan esettel, mikor az ágasok éppen a gödör szélében helyezkednek el. Ha a gödör előre ki lenne ásva, akkor építés közben lehetetlen lenne egy ágast úgy a szélébe vágni, hogy egyik fele mögé a földet is visszadöngöljük. Ha viszont a visszadöngölés után ássuk ki a gödröt, akkor ásóval lefaragható illetve félbevágható az ágast tartó föld is. ..."

7 A „későbbi a gödör, mint a ház" elmélet szerint az is előfordulhat, hogy a gödröt egészen az ágasfa aljáig kiásták.

8 Nos, ha így gondolkozunk, akkor a kardoskúti „földbeásott lakóház" gödrének ENy-i sarkában elhelyezkedő ágasfa mindenképp az épület első ágasfái közé tartozhatott. Testét a tetőzet megépítése előtt mélyítették a földbe. Ráemelték az oldalszelement majd megépítették a tetőt. A fedés után a ház gödrét egészen az ágas aljáig kiásták, így az már nem mélyedt többé a padlóba („későbbi a gödör, mint az ágas"). Ha azonban a korábban említett elgondolásokat tartjuk szem előtt, akkor ugyanez az ágasfa mindenképp az épület kései ágasai közé kellett tartozzon. Az ék beütésével történő rögzítés ugyanis csak akkor működik, ha a szelemen a tető súlyától már terhelt. így ezt az ágast csakis utólag, a fedés után építhették be („későbbi az ágas, mint a gödör"). Szeretnénk hangsúlyozni, hogy nem célunk a „későbbi a gödör, mint a ház" elméletet megtámadni! Konkrét adatokat ismerünk arra, hogy egyes esetekben az épület gödrét a tetőzet megépítése, vagy legalább részleges megépítése után ásták ki. KOVALOVSZKI Júlia dobozi ásatásain minden évben szokás volt egy olyan ideiglenes jellegű kunyhót építeni, ahová az ásató munkások a hirtelen érkező zivatar elől menekülhettek. 1977ben véletlenül „lencsevégre kapták" e kunyhó építését (4. kép). A képen látható, hogy a gödör kiásásának pillanatában a tetőzet már szinte teljesen kész. Csak annyira hagyták befejezetlenül, hogy az ásás során keletkező földet még kényelmesen ki tudják hajítani. (A fotót KOVALOVSZKI Júlia bocsátotta rendelkezésünkre.) Az utólagos gödörásás, illetve az ehhez vezető elgondolások mindenképp helyesnek tűnnek, és feltétlenül megfelelnek a praktikus észjárásnak. Jelen dolgozatban mindössze annyit szeret-