Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZENTGYÖRGYI VIKTOR: A „Földbeásott lakóház"

ásták a padlóba, helyét csupán a ház gödrének falába mélyedő félhengeres bevágás jelezte. Az ásatási naplóból tudjuk, hogy az E-i fal mentén sorakozó lyukak közül a középső (kelet felől és nyugat felől is a harmadik) rendeltetése kérdésessé vált: a megfigyelhető jelenségek alapján nem volt eldönthető, hogy valódi szelementartó ágasfa számára ásták-e a padlóba. A lakógödör D-i fala mellett mindössze egy padlóba mélyedő lyukat figyeltek meg, a kemence mellettivel szemközt. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a ház gödrét szelemengerendás nyeregtetővel fedték. E szerkezet azonban két szelemennel is rendelkezett: az első a lakógödör hosszanti középvonala felett, a másik pedig a verem E-i fala felett helyezkedett el. A ház gerincét minden bizonnyal az előbbi alkotta, ez tehát a taréj szelemen (más néven gerincszelemen). A ház gödrének E-i fala felett elhelyezkedő szelement pedig oldalszelemennek hívják. (Meg kell jegyeznünk, hogy a „fordított állapot", vagyis az sem kizárt, hogy a ház gödrének E-i földfala mentén sorakozó ágasfák tartották a gerincet, a középvonali ágasok pedig az oldalszelement. Ezzel a rekonstrukciós változattal azonban nem foglalkozunk, hiszen mint ahogyan MERI is gondolta - (legalábbis mai szemmel) kézenfekvő(bb)nek látszik az előbbi.) A verem D-i fala mellett kialakított lyuk nem hozható kapcsolatba szelemenekkel. E padlóba mélyedő lyuk a lakóház belső terét kettészelő osztófallal kapcsolatosan létesült. Meg kell jegyeznünk, hogy a ház gödrének hosszanti középvonalában sorakozó lyukak közül a K-i faltól számított harmadik szintén kapcsolatos az osztófallal. Mitöbb: elképzelésünk szerint ez utóbbi kizárólag a fallal hozható kapcsolatba, a szelemennel azonban nem. A benne elhelyezkedő függőleges szerkezeti elem feltehetően csak az osztófal részét képezte, a - kétségkívül felette elhelyezkedő (!) - tetőgerinc támasztékául azonban sosem szolgált (ld. később). Az eddigieket összegezve a ház gerincét alkotó taréj szelement 5, az oldalszelement pedig legalább 4 (legfeljebb 5) ágas tartotta. Ez összesen legalább 9 szelementartó ágast tesz. Ez pedig sok: egy 4.80 m hosszúságú és 3 m szélességű lakógödör tetőzetéhez ennyi alátámasztás mindenképp szükségtelennek látszik. Hogyan lehet ezt értelmezni? A sűrű alátámasztást elsősorban a nehéz fedőanyag alkalmazása indokolhatja. E nehéz fedőanyag leginkább földet jelent, hiszen az egyszerű növényi fedés súlya a föld súlyához viszonyítva elhanyagolható. Ezek az elgondolások vezettek bennünket arra, hogy a kardoskúti „földbeásott lakóházat" földdel fedjük be. A szóban forgó legalább 9 alátámasztás azonban még így is sok: a megfigyelt méretekkel rendelkező gödör fölé képzelhető tetőzethez még akkor sem indokolt ennyi ágas, ha földdel borítjuk. Akkor mivel magyarázható a sűrű alátámasztás? A kérdésre maga MÉRI is megadta a választ, miként azt feltételezi, hogy a szelementartó ágasok nem egykorúak: „... A kicsiny négyzet alaprajzú Árpád-kori házakban általában csak két szelementartó ágasfát állítottak a két szemben lévő fal közepén. Itt elsősorban a ház hosszúsága miatt, közbeeső ágasfákkal is erősítették a tetővázat. Ezek a ház hosszához viszonyítva azonban még így is sűrűnek látszanak, éppen ezért arra kell gondolnunk, hogy egyik-másikkal a már meglévő s talán megrokkanással fenyegető tetőt utólag támasztották alá. ..."

6 A sűrű alátámasztás tehát úgy értelmezhető, hogy a tetőzet súlyát hordozó ágasfák közül egyesek megrogytak. Mielőtt azonban a tetőzet teljesen összeomlott volna, új ágasokat építettek be. Nem tudjuk, hogy az új ágasok beépítése után a régi megrokkantakat eltávolították-e. A feltárt jelenségek alapján azonban feltételezhetjük, hogy egyeseket minden bizonnyal eltávolítottak (ld. később). Ezt az elképzelést az is alátámasztja, hogy meglehetősen kényelmetlen lett volna a házban való közlekedés, ha a tárgyalt valamennyi szelementartó ágasfa egyidejűleg be lett volna építve. Már most le kell szögeznünk, hogy a szóban forgó 12 padlóba mélyedő lyuk beásásának sorrendjét nem tudtuk megállapítani. Van azonban közöttük néhány, melynek koráról (a lakógödörhöz, illetve a többi lyukhoz viszonyított időbeli sorrendiségéről) érdemes néhány gondolatot felvetni. Mint már említettük, a verem É-i fala mentén sorakozó (tehát az oldalszelemen terhelését hordozó) ágasfák közül az ÉNy-i sarokban lévőt nem ásták a padlóba, s így helyét csupán a ház gödrének földfalába mélyedő félhengeres bevágás alapján lehetett azonosítani. Sehogy sem képzelhető el, hogy a több méter hosszúságú szelemengerendát ráemelték egy olyan ágasfára, melyet előzőleg nem mélyítettek a földbe. Az ilyen ágas ugyanis a saját önsúlyát sem bírná meg, egyszerűen eldőlne. A megfigyelt jelenség úgy értelmezhető, hogy ezt az ágast utólag építették be: akkor, amikor a tető már készen állt. A művelet a következő módon hajtható végre: az ágas helyére