Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

ZENTAI TÜNDE: Az ágy és a népi alváskultúra a 14-16. században

nyos bútorokkal, az asztalokkal meg a padokkal. Valószínűleg az utóbbiak mintájára szerkesztették. Kétféle kialakítása ismert. A gyakoribb és talán korábbi változat egy pár négy-, esetenként háromlábú bakból, 'kecskeláb'-ból állt, amit hosszú pallók hidaltak át (21. kép). A másik az ISTVANFFY Gyula által lerajzolt palóc ágyszékhez hasonló;

231 aminek a pallóit két, függőleges pillérű gerendaállvány tartotta. A lábak aljára négyszögletű deszka papucsot erősítettek, hogy megnöveljék a kissé labilis állvány szilárdságát (22. kép). E típussal ellentétben a bakos szerkezet a stabilitás szempontjából tökéletes alkotmány. Talán ennek tudható be, hogy különböző funkcióban mind máig használják, például műszaki rajzasztalként. Mindkét ágyszék esetében a lábakon túlnyúló kötőgerenda-végekbe egy-egy farudat állítottak - úgy mint a lovas szán rakoncáit -, hogy neki támaszthassák a szalmatartó oldalpallót. E szerkezeti elemek szinte változatlan formában tanulmányozhatók a szlavóniai magyar falvakban 'kulup' néven fönnmaradt 19. századi példányokon.

232 Az bakos ágyszék valószínűleg a középkorban alakult ki. Széleskörű használata a Földközi-tenger vidékéhez köthető, onnan terjedt el a közel eső dél-európai országokba,

233 így hozzánk és Romániába is.

234 Népszerűségét mutatja, hogy az iránta megnyilvánuló keresletre az asztalosok is reagáltak, legalábbis erre vall az 1705. évi Abaúj megyei árszabás egyik bejegyzése.

235 Mindazonáltal az ágyszék, bár évszázadokon át betölti az ágy funkcióját, hazánkban a 18. század második felétől szükségbútornak tekinthető. Műves ágybútorok E gyűjtőnéven a valódi alváskényelmet szolgáló, kézművesek által előállított, nagy hagyományú célbútorokat értjük: az antik civilizációkban kialakult oldalak nélküli bekötött léc vázas ágyat, a kora középkori ácsolt ágyat és a középkor végének újítását, az asztalos készítette ágyat. Ezen ágyak formáit, vizuális és írott emlékeit az ágytípusok ismertetésénél már bemutattuk, most csupán a köznépi használat kérdésére szorítkozunk. Sajnos a bizonyítékok szűkössége folytán még mindig érvényes K. CSILLERY Klárának az a megállapítása, hogy a mai ismereteink alapján nem lehet pontosan meghatározni, „..hogy mikortól tudta a köznép szilárd építésű ággyal fölszerelni lakását."

236 Mindazonáltal a népi vagy népi színvonalú enteriőr ábrázolásokból, följegy23. kép. Támlás ágy a lippai Mária születése c. oltárképen. 1510-15. MOJZER Miklós 1984. 95. k. után. zésekből és a régészeti föltárásokból arra következtetünk, hogy a köznép felső rétegeinek, a Zsigmond (1387-1537) és Mátyás (1458-1490) korában már két-három helyiséges, kályhás szobával rendelkező tehetős jobbágyoknak a lakásában

237 az említett ágyak mindegyike előfordulhatott. Erre mutat a modern kori tárgyi emlékanyag is. Ha összehasonlítjuk az 1510-15-ben készült, lippaiként (Arad m.) ismert oltárszárny Mária születése témájú képén ábrázolt ágyat (23. kép) a nyugat-magyarországi 19. század eleji ácsolt ágyakkal, szinte teljes technikai és formai egybeesést tapasztalunk.

238 Az ágy szerkezetre néhány 16. századi irat is utal. Az erdélyi forrásokban például egy 1572-ben fölvett hagyatéki osztozkodási jegyzőkönyvben 'bethspan' - a 'Spannbett' helyi elnevezése - szerepel a szász Keresztényfalván (Neustadt, Brassó m., ma Cristian). Roswith CAPESIUS, az adat közreadója ezt az ágyállványt úgy képzeli el, hogy oldaldeszkáit oldható kötéssel rögzítették a fej - és a lábvégbe. Az ágyakról általánosságban megállapítja, hogy „kezdetben" - a 13. század táján -