Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZŰCS JUDIT: Ház-család-ipar

lőjeként Bánfí Ilona varrónő lett. Nőként az ácskőmüves ipartól távoli szakmát választott, de tanult nagyapja és apja - a családi háznál mindennap látott és megélt - ipargyakorlásából sem szakadt el. A megrendelő-fogadás stílusát, a tanult iparral határos iparok művelésének igényét is átvette, folytatta. Az 1914-ben született Bánfi Balázs a családi házban apjától és a Magyartésen (szintén falun) élő anyai nagybátyjától. Sarusi Kis Illés ács-kőművestől tanulta az ipart. Falusi iparos családban is igény volt arra, hogy a fiú ne csak az apjától tanuljon, hanem segédként máshol is szerezzen gyakorlatot, ismeretet. A nagybácsi már a tiszántúli Szentes határában élt. Kultúrájában Tömörkénytől, Csongrádról eltérő kistájhoz kötődött. Ennek a tájnak a másságát a nevezett szakmában a kerekólak jelentették. Bánfi Balázs nagybátyjától ennek a készítését is megtanulta, de hazatérve a Duna-Tisza közére, azt az ismeretet nem tudta alkalmazni. A tömörkényiek nem rendeltek kerekólat. 1938-1941 között tényleges katonai szolgálatát töltötte, majd a háborúba vitték, 1946-ban jött haza a hadifogságból. Nyolc évi távollét után apja mellett szokott vissza az ipar gyakorlásához. 1946-ban nősült. A tömörkényi Bozó Lajos gépész-gazdálkodó lányát, Bozó Annát vette feleségül. 1977-ben viszonylag fiatalon bekövetkezett haláláig Tömörkényen, a közeli falvakban, Pusztaszeren, Felgyőn, Csanyteleken és a legközelebbi városban, Csongrádon is több házat épített. Második generációs falusi iparosként halála előtt városi iparossá vált. A Bánfi család a két világháború közötti kialakított és később is az ipar mellett fenntartott gazdaságát a faluszéli házhoz közeli 4-5 hold gabona-, kukorica- és veteményföld és 1 hold szőlő, még 1-2 ló, kocsi, 2-3 tehén, disznók, malacok és baromfi tartozott. A falusi körülmények között, a helyi megrendelők kielégítése mellett maradt idejük a gazdaság, a föld és a szőlő családi munkamegosztással művelésére. Csak szüretre, gyümölcsszedésre vettek fel feleseket. Pintér János csongrádi pék apja, Pintér Márton (1890-1932) feleségével, Hatvani Máriával 1908-ban vásároltak házat a Szentesi út sarkán. Ekkor a sarki épületrész volt meg, ez lett a lakás. A Szentesi út felőli részt az új tulajdonos asztalosműhelynek építette, majd használta haláláig. Az épület- és bútorasztalos apa a kor színvonalán modern berendezéseket használt, segédeket foglalkoztatott. A műhelyben 9 gyalupadot helyeztek el és használtak. Az asztalos műhely működése a család életétől független volt. A segédek nem a háznál étkeztek és laktak. A feleségnek, anyának a felnövekvő 8 gyermek ellátása önmagában is elég munkát adott. A két Pintér fiú nem lett asztalos. Az idősebb a bognár, a fiatalabb a pék szakmát választotta. Pintér János (sz. 1920.) a „legkisebb" fiú a szülői házból járt el inaskodni csongrádi pék sütödéjébe. Segédként Nagymaroson, majd a Vajdaságban dolgozott. A háborúból, a hadifogságból 1946-ban hazatérve saját és anyja megtakarított pénzéből a sarki épületrészt sütödének, a hajdani asztalosműhelyt tágas lakásnak alakították ki Hatvani János építőmester szakrajza szerint (4. kép). A bolt berendezését a nagymarosi minta alapján helyi (csongrádi) asztalossal készítette el. (Ez a berendezés a sütöde néhány kisebb eszközével a szentendrei szabadtéri múzeum pékségébe került.) Az egykemencés kisipari péküzemben először nővére és egy inas segítségével dolgozott. Testvére a vetésben, a formázott kenyértészta kemencébe rakásában segített, emellett kiszolgált az üzletben. Egy év után megnősült. Régi ismeretség alapján szegedi pék lányát, Hegedűs Ilonát vette el feleségül. A fiatalasszony apja sütödéjében tanultak alapján szükség szerint férjének minden munkafázisban tudott segíteni. A férje, a mester keze alá dolgozva mérte, a vetéshez adta a kenyértésztát, majd a kisült kenyeret vitte az üzletbe. Ezek a „könnyebb" szakmai munkáknak számítottak. Fontos volt, hogy nem kellett irányítani, mindig tudta, mit kellett csinálni. Az üzleti kiszolgálás és a könyvvezetés is az ő dolga volt. A munkák során váltották is egymást. Az első kemence kenyeret a feleség, a bérsütést már a mester adta ki az üzletben, hogy a feleség főzni tudjon a családnak (5. kép). A család életrendje alá volt rendelve a szakmának. A pék rendszeresen kora hajnalban kelt, ünnepek előtt már éjfélkor, hogy a harmadik kemence délre kisüljön. A pihenés, szórakozás rövid ideje szombat estétől vasárnap estig tartott. Rendszeres kikapcsolódást a mester számára a biliárdozás jelentette. Télen ilyenkor tartották az iparosok, pékek a disznóöléseket egymásnak segítve. A családban felnövő 2 lány nem segített. A feleség szerint az ő dolguk a tanulás volt. Gondoljunk bele, az 1940-es évek végén, 1950-1951-ben a kisipari műhelyek, üzletek többségét bezárták, a tulajdonosok, működtetők iparát „elvették". Pintér János ugyan halk, finom