Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)
SZŰCS JUDIT: Ház-család-ipar
számban lettek iparosok. A parasztgazdák fiai inasként a városi házból, a nagyszülőktől jártak a mesterhez dolgozni. Fekete László (sz. 1920.) kovácsnak tanult. F. L. inas- és segédélete társaihoz hasonlóképpen alakult a családi házban ipart működtető mesternél dolgozva. Mestereinél, Kallaiéknál, Szlapákéknál a családtagokkal a lakásban étkezett, reggelizett, ebédelt és vacsorázott. Aludni hazajárt a család városi házába Surányi nagymamához. (Itt a 32 unokából - iskolába járva, ipart tanulva - néhány mindig lakott.) A mestereknek földjük volt. Az inas is ment velük a szőlőbe, a Mámai-rétbe dolgozni. Az egész napi munka után az inas rakta rendbe a műhelyt, bekészítette a szenet, a kohóba a gyújtóst. A műhely földes padlóját fellocsolta. Esetenként így érezte: „Az inas ki volt szolgáltatva. De volt olyan hely is, ahol ha kisült a pogácsa, az elsőt az inas kapta." Tehát előfordult, hogy családtagként kezelték. (Ide illik a szentesi gyermektelen Sátrán Imre kovács feleségének, Nyíri Eszternek szokása: hétvégén is maguknál tartotta az inast. Sütötték a süteményt, az inas verte a habot, keverte a tölteléket.) Fekete László szerint, ha jómódú volt a mester, akkor tartottak cselédlányt. De ilyen helyen is az inasok készítették be a tűzrevalót a konyhára, a lakásba, vizet hordtak az udvari ásott vagy artézi kútról. F. L. segédként társaihoz hasonlóan vidékre ment tudását gyarapítani. Kecskeméten Garaczi János kovácsmesternél folytatta szakmáját. Itt, a Horváth Döme u. 1. szám alatti házban is együtt volt a lakóház a műhellyel. A mesterrel együtt érkeztek, összesen tizennégyen, tizenöten ültek egyszerre asztalhoz. Azonos időben érkeztek. A háztartást a mesterné vezette a lánya és a cselédlány segítségével. A segédek a cselédekkel együtt az ún. cselédszobában aludtak. A vidéki segédek, köztük Fekete László is teljes ellátást, vasárnap ünnepi ebédet kapott. A családi munkamegosztásra a kisebb, könynyebb részfeladatokra bontható iparok, illetve készülő termékeik voltak (maradtak) a legalkalmasabbak. Ilyenek voltak például a csizmadia, majd cipész és a szűcs szakmák. Ezen iparoknak vidékünkön Kiskunfélegyháza lett a török idők utáni igazi hazája. Csizmadiákról a Fejes család példáján tudjuk, hogy a Fejes fiúk szintén csizmadiák lányait vették feleségül, akik már a szülői házban beleszoktak, beletanultak a mesterségbe. Míg a mester, a férj a műhelyben irányította az iparosok és a segédek munkáját, addig a feleség nemcsak bevásárolt, főzött a családra és az alkalmazottakra, hanem ő szerezte be az iparhoz szükséges nyersanyagot, a bőrt. A feleség járt a piacra, vásárba árulni. Mindebben lánya segítette. Ugyanakkor a Lukács családban a feleség tűzte a felsőbőrt és árult az inassal a vásáron. A hasonló munkamegosztás, a munkafolyamat változatlansága vagy kismértékű változása mellett generációról generációra öröklődött, újból kialakult. A már említett négygenerációs Fejes családban a lakóházban kialakított műhelyben az inasok, segédek munkapadjai mellett az emeletes fapriccsek szalmazsákkal és pokróccal alvóhelyet is jelentettek. A mester szállást és étkezést biztosított a bent lakó inasoknak és segédeknek. Az előbbiekben jelzett rend - nagy valószínűséggel - generációkon keresztül a céhes hagyományokat őrizte meg az 1930-as évekig. A család és az alkalmazottak nyáron szétváltak. Az ipar holtszezonját és a mezőgazdasági munkák idejét jelentő nyári hónapokban a család saját földjére, az inasok, a segédek gazdákhoz álltak el aratni. Lukács Balázs az első világháború után hadirokkantként Kiskunfélegyházán tanulta ki a mesterséget. 1920-ban váltott ipart, felesége, 2 fia és lánya beletanult a szakmába. Az 1940-es évekre kisebb üzemük és külön üzletük lett. A Lukács család példája első generációs csizmadia-cipészként azt igazolja, hogy a családtagok beletanulása az iparba - több tényező hatására - szükséglet és lehetőség volt az ipar gazdaságos működtetésére, a család foglalkoztatására, egyben eltartására. A mesterséget apjuktól öröklő fiúk a lakóházban kialakított műhelyben dolgozva, egyúttal családjukban élve nőttek bele a cipész szakmába. 3 Szűcs Flórián (1888-1966) fiatal pékként Zentárói érkezett az 1910-es évek elején Szentesre, ahol az akkor, 1912-13-ban nyílt kenyérgyárban, a Zsoldos Rt. Kenyérgyárában kezdett dolgozni. Az ugyanitt dolgozó, a boltokban kenyeret, péksüteményt áruló („gájba járó") elvált fiatalaszszonyt, Dósai Molnár Máriát vette feleségül. Nősülése után volt mesterével Szegeden, majd Öcsödön bérelt pékséget. Mindkét helyre vitte családját. Szegeden a pékséget és a lakást külön, egymástól távol találták, a gyerekek még kicsik voltak. Öcsödön a malom mellett a malomtulajdonostól bérelték a sütödét. Sz. F. két nevelt és három saját fiából egy-egy, összesen kettő lett pék. Lajos Öcsödön az első tartózkodás alatt, 1923-24-ben tanulta ki a pék szakmát nevelőapja mellett. Szerinte „apuska jó tanítómester volt.
