Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)
ZENTAI TÜNDE: Az ágy és a népi alváskultúra a 14-16. században
zi kutatásokból 'toló',' toli', 'túli', 'kerekeságy' és hasonló néven ismert fekvőhely megjelenésétől kezdve ugyancsak alacsonyabb rangú személyek - beleértve a gyermekeket, rokonokat is számára készült. Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy rendeltetését tekintve ez az első igazán népi ágybútor. A 11-13. századi képek tanúsága szerint a szolgák az uruk ágya mellett alszanak a földön. Például II. Henrik német-római császár 1002-14ből származó perikópa-könyvének illusztrációján a gazda magas ágyban fekszik, szolgája pedig az ágy lábánál kucorog. 131 A 15-16. századi képeken az udvarhölgyeket és szolgákat már sokszor mutatják az ágy alól kihúzott kiságyon fekve. A helykímélő, ágy alá rejthető kerekes láda, a francia 'chariolle', az angol 'truckle-bed' a középkor végén tűnik föl Európában, s az újkor elején elterjed az előkelő lakásokban. 132 Korai ábrázolásai közé tartozik Diebold SCHILLING Svájci Képes krónikájának egyik képe, amely a lausanne-i püspök 1484-85-ben történt meggyilkolását örökíti meg. Az áldozat szekrényágyban ('Kastenbett') fekszik, s alatta egy, az ágy végénél kihúzható kerekes „ágynemű tartó fiók" látható. 133 Hasonló korú és megoldású az az északnyugat francia kerekes kiságy, amely d'Artois gróf szerelmi történetének képmellékletén tanulmányozható. A bútordarab ugyancsak a mennyezetes nagy ágy vége felől tolható be. 134 Sir Thomas More (Mórusz Tamás 1478-1535) otthonáról egy lánykérés kapcsán jegyezték föl a 16. század elején, hogy két eladó lánya közös tolóágyban aludt. 135 A tolóágy magyarországi használatáról Roswith CAPESIUS az erdélyi szászok köréből ad hírt. A „legegyszerűbb fekvőhely megoldások" között említi a kerekes fiókot, amit nappalra az ágy alá gurítottak. 136 A magyarnyelvű levéltári följegyzésekben azonban csak a 17. századtól szerepel a 'karikas niuzolya'. 137 A praktikus szerkezet hazánkban valószínűleg az 1600-as évek közepétől terjed el, a parasztok házába viszont később, az asztaloskészítette ágy meghonosodása után került be. Az idézett példák alapján nagy vonalakban kirajzolódik, milyen előzményekkel rendelkeznek a főrendek és patríciusok 16. századi otthonában használt ágyak, s fogalmat alkothatunk az alsóbb társadalmi rétegek fekvőhelyeiről. A különbségek mind az ágybútor, mind az alvási szokások terén óriásiak. Mielőtt azonban rátérnénk a népi anyag részletes elemzésére, foglalkozunk kell a kisgyermekek számára készített speciális ággyal, a bölcsővel, a magyar lakásberendezés egyik legrégibb darabjával. A bölcső A legjellegzetesebb gyermekbútor, a bölcső nomád őseink körében föltehetően megelőzte az ágyszerkezetet. A 'bölcső' szóval, s az általa jelölt ringatható, talpas ágyacskával a honfoglalás előtt ismerkedtünk meg a török kapcsolatok révén. Török közvetítéssel valószínűleg a bizánci kultúra görög-római eredetű eleme jutott el hozzánk. A talpas bölcső legkorábbi tárgyi emléke i.sz. 79-ből való Herculaneumból, ahol a Vezúv kitörésekor a láva maga alá temette és konzerválta. 138 A sokat publikált herculaneumi darab 139 a bölcső fejlődésének kezdeti stádiumát mutatja. Lényegében vázszerkezetes kiságy, amelynek a függőleges lábait ívelt talpak fogják össze. A talpfák vége nem nyúlik túl az oldalakon, ennélfogva igen borulékony alkotmány. A bizánci, kora középkori európai ábrázolásokon - a Bécsi Genesis 6. századi illusztrációján, a Milánói Szent Ambrus templom aranyoltárának 9. századi domborművén - ezt a római kori szerkezetet látjuk viszont. 140 A célszerű, széles talpú bölcsőt a 11. század táján Bizáncban fejlesztették ki, majd a 14. század folyamán Európában ferde 15. kép. A Grossgmain-i (Ausztria) plébániatemplom mirákulum-képe talpasbölcsővel. 1513. Fotó BALASSA M. Iván 2000.
