Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZABÓ SAROLTA: Szabolcs megyei kúrialeírások a 18. századból

tott. Fűtőberendezése kemence. Az épületen 4 ajtó volt, ebből kettő fenyőfából készült és bélelt, az ablakok számát nem ismerjük. A ház méreteit viszont feljegyezték, szélessége 3 öl (5,7 m.), hosszúsága 11 öl (20,8 m.), magassága 1 1/2 öl (2,8 m.). A ház becsértéke megközelítően 222 ft. Kenézlőn 1773-ban több kúria értékbecslését végezték el a kincstár megbízásából. Öt kúriát írtak össze, változó részletességgel: Nagy Zsigmondné házát, a Kéri kúriát, néhai Bay Sándor úr majorjának felét, a Tőrös kúriát és özvegy Bay Lászlóné kúriáját.

12 Ezek közül özv. Bay Lászlóné született Jakabfalvy Zsuzsanna épületeinek leírása a legrészletesebb: az összeírása tartalmazza a lakatos, üveges, asztalos, ács, kőműves munkákat, a kúrián álló egyéb épületeket. Kiderül belőle, hogy a lakóépület fundamentuma kő, falai kőből és vályogból készültek, több helyisége kő bolthajtásos, az ebédlő és a mellette lévő szobák deszkapadlásosak, két szoba stukatoros, kéménye kőből rakott, a padlózat deszkából készült („az egész épületben lévő paditom 149 szál deszkából"), a folyosó alja agyagos, a pitvaré téglából rakott. A ház zsindellyel fedett, tornácos, 7 szobával, 4 kamrával. A tüzelőberendezések változatos formáit tüntették fel az összeírok: egy kék kályha, két zöld kályha, egy kis kemence kandallóstul, egy olasz kemence, a konyhában egy olasz kemence vas lábaival, kőműves által kőből rakott nagy konyhakémény tűzhelyével, sütőkemencével, katlanhellyel. A curián állt még egy granárium, egy szekérszín, két tyúkól, istálló és kocsiszín, egy kút, jégverem, méhes, és a Tiszán egy hidas. Az egész udvar deszka kerítéssel volt körülkerítve. A kúriához tartoztak még körülkerített gyümölcsöskertek (sajnos nem tudjuk milyen gyümölcsöket termeltek benne), és virágos kert. A Bay kúria leírását jól kiegészíti Jakabfalvi Zsuzsanna ( aki előbb Bay László, majd Pazonyi Elek Salamon özvegye) jó tíz évvel későbbi, 1784-ből származó testimoniálisa,

13 amely az ingóságokat vette számba. Az értékbecsléssel Nel Jánost, a tokaji kamarai birtok alkalmazásában álló asztalos mestert bízták meg. Az összeírásban utalás történt arra, hogy korábban is készült inventárium az özvegy javairól, és jelezték az eltelt időszakban bekövetkezett változásokat. Az ingóságok között elsősorban a bútorokat írták össze. Az ülőbútorok többségét a posztóval bevont székek alkották (24 darab), az öt karszék közül négy fából készült, egy bőrrel bevont. Három különböző méretű asztalt, hat nyoszolyát is feljegyeztek, a tároló-bútorok közül több falban lévő almáriumot és egy pohárszéket, négy ládát, ezen felül a világítás eszközeit: egy bádog lámpást és négy bádog gyertyatartót, valamint egy mángorlót, 5 véka lenmagot, negyedfél köböl kétszeres életet, a pincében 2 hordó bort (a csereháti Promontoriumon termett) írtak össze. „Residentionalis" házának itt négy helyiségére történik utalás: a ház déli végében egy kis szoba, északi végében egy belső kamra, egy szoba, e mellett egy oldalszoba van. Nagy Ferenc tiszalöki kúriáját 1775-ben írták össze Patay Sándor kérésére.

14 A becslést az esküdtek jelenlétében Pap István molnár végezte. Nagy Ferencnek mindössze egy örökös jobbágya volt, a közel ebben az időben készült investigatio szerint,

15 ő is a kevésbé vagyonos nemesek sorába tartozott. Háza náddal fedett, födémszerkezete szarufás (a 13 pár számlából 10 pár fenyő, 3 pár tölgyfa, a 34 db „átal és koszoró gerenda" közül 10 nyárfa, 24 szilfa), padlása fenyődeszka {„50 szál fenyődeszka az első ház, tornác és a cselédház tetején"), falazata vályog, kéménye patics {„két paticsos kémény, mely kívül-belül meg van tapasztva"), tüzelőberendezése az első házban ,^öld kályha kemence", a kisházban „zöld kályhás kemence, kályhából való tüzelőjével". A tüzelőberendezések elnevezésére változatos terminológiák fordulnak elő, s ma már csak következtetni tudunk arra vonatkozóan, hogy milyen lehetett egykor a formájuk. A 16-18. századi magyar nyelvű forrásanyagban a különböző tüzelőberendezések elnevezésére általánosan a „kemence" szót használták, a közlésre kerülő forrásokban is ebben az alakban fordul elő a leggyakrabban, így nevezték a kívülfíitős cserépkályhát, a klasszikus formájú kandallót, a csempés kandallót. A „kályha" szó a korai forrásokban „csempe" jelentéssel bír, de a Dunántúlon a 18. századtól cserépkályha értelemben kezdik használni.

16 A forrásainkban előforduló kályhás kemence vagy kályha kemenceként említett fűtőberendezésről nem lehet egyértelműen kideríteni, hogy az a mai értelemben vett kályha volt-e vagy kandalló, az elnevezés alapján csak annyi bizonyos, hogy az adott tüzelőberendezés kályhacsempékkel borított. A cselédházban boglya kemencét írtak össze, ennek jelentése egyértelmű. Északkelet Magyarországon gyakori tüzelőberendezés a kandalló, és a kandalló kemencével együtt. A már korábban említett özv. Bay Lászlóné házában több tüzelőberendezést is öszszeírtak, néhánynak pontosan tudjuk a funkcióját, másik részéről csak sejtjük. Az olasz kemen-