Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZENTI TIBOR: A hódmezővásárhelyi tanyatelek beépítettsége

földet érdemes megtartani, mert ez a ad gazdálkodási biztonságot. Következésképpen, erre érdemes maradandó épületeket tervezni. 2.1.2. Fontos, hogy a kitelepülő család úthoz, településhez közel legyen, vagy azokat könnyen elérhesse. 2.1.3. A lapályokat, alacsony fekvésű részeket kerülni kell. Fontos, hogy az épületek a birtok legmagasabb részén, lehetőleg földháton vagy dombon legyenek. (Lásd: a 2-8. sz. ábrát.) 2.1.4. Az épületek a termőföldből ne a legjobb minőségű részt foglalják el, mert annak meg kell maradni a termesztés szolgálatában. 2.1.5. A jó telek szabadságot és biztonságot nyújtson. (A 9-10 sz. ábrán tanyai és pusztai tanyát mutatunk be.) A földesúr és a város intézői, valamint a portyázó katonaság egykönnyen ne találja meg. Nem ártott, ha a tanya mentesített a közteherviselés alól; ugyanakkor lehetővé tette, hogy pl. tiltott árút termeljen. Egy vonatkozó levéltári példát idézünk. 1835 márciusától a városi hirdetőkönyvben azt publikálták, hogy tanyai szőlőt nem szabad művelni. Valószínű, hogy a tilalomnak nem sok foganatja volt, mert 1839 májusában így ismételték meg: „A ' Vásárhelyi úrbéres földeken ültetett szol löknek kivágatás a pör bel i ítélet és Legfelsőbb kegyelmes Parantsolat által is megrendelve lévén, azon földes Gazdáknak, kiknek tanyaföldjeiken még mostanáig is szőlejik maradtak válna, azoknak kívágatása meghagyatik: ellenkező esetre magoknak tulajdoníttsák ha a ' folyamatban lévő Executio [végrehajtásj szokott terheivel együtt őket sorban fogja találni. "

] Csakhogy minden gazda igyekezett telkén legalább annyi szőlőt gondozni, amelyből a család számára szükséges évi bormennyiséget megtermelte, mert akkor nem kellett pénzért az uraság árendátorától vásárolni. Ha a telke jó helyen volt, ahol eldugva tudott szőlőt tartani, ezt megtehette. így azután nem a hivatal, hanem a természet végzett a vásárhelyi tanyai szőlővel. Előbb az 1845-ös nagy tiszai árvíz minden tőkét kivett, majd a fíloxéra pusztította el az újratelepített ültetvényeket. A 19. század utolsó harmadában ugyancsak a tanács szorgalmazta, hogy a tanyaépületeket a telek közepére építsék, ekkor ugyanis már nagyon nehéz volt a korábbi elvárásoknak eleget tenni, a föld elaprózódása miatt. A természet nem volt olyan kegyes, hogy a határban például mindenütt dombot és földhátat alkosson, hogy a tanya erre, és ne a laposba épüljön. 3. A vizsgált térképek 3.1. Két intézmény őrzi ezeket: a Hódmezővásárhely Városi Földhivatal a városházán: A régi kataszteri nyilvántartás jogutóda, a Körzeti Földhivatal irattárába elfekvő műszaki térkép 1882 1886 címen. Ezek négy összefűzött szelvénylapból állnak, amelyeket a helyszínre kiszállítva, kézzel rajzolták be, és színezték ki a tanyatelkeket. Ezekre kerültek folyamatos átrajzolással a birtok-, illetve telekváltozások, egészen a határ szocialista kollektivizálásáig, amikor a területen mezőgazdasági szövetkezetek és állami gazdaságok jöttek létre. Az állandó átírások, a gondatlan tárolás, és a használat következtében ezek a kataszteri színes birtokvázlatok lapjai, a „szelvények" alaposan megkoptak, a rájuk írt szavak olykor elmosódtak, olvashatatlanokká, vagy vonalakkal túlzsúfoltakká váltak, ezért nehéz volt rajtuk eligazodni. Fölkerestük a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltárát, ahol a „VI. 182. Az Állami 10. sz. Földmérési Felügyelőség iratai" között 3 dobozban őrizték meg az első felmérésekről készült, tiszta Felvételi előrajzokat (Lásd: 1. sz. ábra.), amelyeknek pontos átmásolásával jutottunk a példaként mellékelt telekrajzokhoz. Itt jegyezzük meg, hogy az általunk telekszámnak nevezett számok nem helyrajzi számok (hrsz.), és nem kataszteri számok, hanem tanya számok. Mivel ezeken a térképlapokon a későbbi változások nincsenek jelölve, csak keresztmetszetszerűen, az 1882 1886 közötti korszak telekés tulajdonviszonyát jelölik. Vizsgálódásunk szempontjából számunkra az előbbi volt a fontos. A város határának tanyásodása, a tanyák építése a gabonakonjunktúra során teljesedett ki, és az első világháborúig tartott, de már telekaprózódással. Más kérdés, hogy még az 1945-ös földosztást követően is, 1950-ig épültek tanyák, de korántsem olyan ütemben, mint a 19. század fordulóján, amikor a város lakosainak a száma még 62 ezer volt, és ebből 38-39 százalékuk tanyán élt. (Ennél többen, valamivel 40 százalék fölött, csak Kecskemét határában laktak tanyákon.) 3.2. A vizsgált térképszelvényeken a terepviszonyok nincsenek föltüntetve, de a színes jelölés jól mutatja a legelőt, rétet és a vízállásos, zsombékos területeket. Kérésünkre Rózsa Gábor szentesi mérnök-muzeológus, a térképek kiváló ismerője - akinek segítségéért itt mondunk köszönetet - a telekrajzok fénymásolt példányába „bevázlatolta" a terepváltozásokat, így sok esetben jól ér-