Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

HOFFMANN TAMÁS: Parasztházak Európában

m 1. kép. Karjalai füstöskonyhás lakóház (Finnország, 19. század második fele), VARGHA László felvétele (1962-1964) ténetnek. Úgyszólván minden országban számottevő (mondhatni könyvtárnyi) méretűvé duzzadt fél évszázad alatt a publikációk tömege. A téma iránti érdeklődés múltja a bécsi, párizsi stb. világkiállítások divatja. Sikerükön felbuzdulva - a múlt század végén - a skandináv országokban (Stockholm, Oslo, később Koppenhága, Helsinki stb.), majd századunk hanmncas évei óta Németországban (Cloppenburg, Niedersachsen) egy új múzeumi kiállítási módot teremtettek, szabadtéri múzeumokat alapítottak. A sokak által ma már „háztemetőknek" tekintett kiállítások újszerűsége abban rejlett, hogy a múltbéli emberek életmódjának tárgyi tartozékait nem vitrinekben bocsátották közszemlére, hanem „természetesnek" vélt és „eredetinek" gondolt elrendezésben. A siker legfőbb záloga az a történelmi háttér volt, ahonnan a szabadtéri múzeumok teoretikusai előléptek. A vidék ugyanis modernizálódott. Megújult a gazdaság és megújult a gondolkodás. Új szakismeret, új környezeti kultúra, új kapcsolatok az emberek érintkezésében. A múlt kézzelfogható bizonyítékai történelmi tanulságokká váltak. A nosztalgia elöntötte a vidéket. Az elmúlt, nem egészen fél évszázad során gomba módra szaporodtak a szabadtéri múzeumok, számuk már több mint félezer napjainkban. Ezzel egyidejűleg megélénkült az építészettörténeti és életmódtörténeti kutatás is. Az új múzeumtípus, a szabadtéri múzeum (és tudományos előkészítése) iránti igényeket növelte az a tény, hogy kontinensünkön - a II. világháború pusztításait követően - előbb a városépítészetben keletkezett új korszak, majd átalakult a vidéki lakosság életmódja (így természetesen a családi-ház építésének szokása) is. Érdekes, hogy az urbanizáción belül a hagyományos városi értékek iránt korántsem tanúsítottak a kortársak olyan mértékű érdeklődést, mint a vidék múltjával kapcsolatban. A paraszti világ az életminőség csaknem minden részletében megváltozott keretek közé került. Maguk a parasztok változtak meg. A modern társadalomba integrálódva az eddig univerzális elfoglaltságú parasztok - néhány biotechnikai probléma megoldására vállalkozva - szakemberek lettek. Azok, akik értelmezték a parasztok folklórműveltségét és magyarázták kreativitásuk okait, nemkülönben teljesítményeiket, egyre ritkábban tapasztalták az általuk hirdetett teóriák sikerének