Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

HOFFMANN TAMÁS: Parasztházak Európában

2. kép. Gazdaház a szórványtelepülésen (Finnország, 1884), VARGHA László felvétele (1962-1964) örömét, ha vizsgálódásuk körét azonosították az etnikai származás és a nemzeti műveltség határaival. Rá kellett jönniük arra, hogy a kultúra nemzetközileg ható divatok összessége. Századunk utolsó harmadában a tudomány embereinek gondolatvilágát és a közgondolkodást új eszmék hatották át, még a politikusok is rájöttek, hogy Európában közösek gondjaink és a problémákat ugyancsak hasonló módon oldották meg mindig is az emberek. A múzeumok sorsát befolyásolandó az etnikai és nemzeti központú kultúrafelfogás hovatovább kezdi átadni pozícióit a kontinens egészére kiterjedő kultúrtörténet-írásnak. Persze a muzeológia eszmevilágának átalakításában (már ahol!) jelentós szerep jutott a középkori emlékeket kutató régészeknek és az elmúlt fél évezred laikus építészeti kultúrájának alkotásait vizsgáló műemlékvédőknek. Ezek a kutatók többoldalú megvilágításukkal kiegészítették azokat az eredményeket, amelyeket egy - korábban kialakított munkahipotézisben szellemi előfutáraik fogalmaztak meg, elsősorban geográfiai síkon felsorakoztatott adattömegből levont eredményeik birtokában. Annak következtében, hogy kontinensünk lakói igényesebb lakásviszonyok közé kerüljenek a korábbi századok során, sok áldozatot hoztak. Minthogy a parasztok voltak többségben, az ő erőfeszítéseik döntötték el, miként újul meg a táj arculata. Régi beidegzettségek folytán a parasztok által elfogadott mintákat nem saját köreikben, hanem a vidéki nemesség, a városlakó polgárok és a falvakban lakó lelkészek környezeti kultúrájában találták meg. Az a törekvésük, hogy átalakítsák a faluképet, a falu-város kapcsolatok intenziválódása (Itáliában a 13. század, Északnyugat- és Közép-Európában a 15-16. század, a kontinens egészén pedig a 18-19. század fordulója) óta számos változtatást eredményezett a parasztok lakóházai által képviselt építészeti kultúrában. A változást a várak, udvarházak, kolostorok, városi polgárházak, templomok stb. építkezésein tapasztalatokat szerzett mesteremberek hajtották végre. Az átalakulás összefüggött az építőanyagok megválasztásának kényszerűségével, amit elsősorban a fahiány idézett elő. A római időkben Európa területének kétharmadán még erdők nőttek, ez az erdősültség mára az egyharmadára zsugorodott. Az erdőirtás históriájának fele a középkort töltötte ki, mikor is szántóföldeket foglaltak a parasztok maguknak, a fele pedig az ipari kor-