Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

Bakó Ferenc (1917-1998)

t Bakó Ferenc (1917-1998) Nagyváradon született 1917. augusztus 28-án, de szívvel-lélekkel egri volt egész életében. Szülei - Heizer Ferenc kisiparos és Gug Irma - 1920-ban költöztek Egerbe; ott érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait (1935-1942) és szerzett történelem-földrajz szakos gimnáziumi tanári oklevelet. Hallgatta Györffy István néprajzi előadásait és korán bekapcsolódott a Táj- és Népkutató Intézet terepmunkáiba. Első publikációjának azt a jelentést tekintette, amit Ipolyvarbón és Őrhalomban végzett néprajzi gyüjtöútjáról közölt 1939-ben. Gyakornoskodott a Néprajzi Múzeumban (1941-1942), de elsodorta a katonai szolgálat és az amerikai hadifogság Németországba, ahonnan csak 1947-ben jöhetett haza. Voltaképpen ekkor, 30 éves korában kezdhette el a néprajzkutatói pályát. A pálya további szakaszairól, fordulóiról már biztonságosan eligazítanak a lexikonok életrajzi szócikkei és a jubileumi köszöntések (Agria 1987, Agria 1997). Egyegy rövid budapesti és sárospataki kitérőt követően 1952-ben végérvényesen hazatért Egerbe, s szeretett városához hűséges maradt mindhalálig. Bakó Ferenc szerteágazó múzeumépítő, kutatásszervező, közéleti és tudományos munkásságának áttekintése meghaladja az itt rendelkezésre álló kereteket. Önmagában a tudományos életműnek is legalább négy nagy vonulata van, s mindegyiket jelentős tanulmányok, könyvek sorozatával lehetne jellemezni. 1. Az etnikus kultúra, az etnicitás témakörébe vágó munkásságát elsősorban az ún. „palóckutatás" szervezésével, kérdőíveinek és módszertani kiadványainak szerkesztésével, a Palócok négy vaskos kötetével (Eger, 1989), továbbá a Kanadai magyarok (Budapest, 1988) tanulságos monográfiájával lehet érzékeltetni. 2. A társadalom életéhez, s különösen az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó rítusok, népszokások világát szintén ifjú kora óta vissza-visszatérően kutatta. Palócföldi lakodalom c. monográfiája (Budapest, 1987) mindmáig egyedülálló hazai teljesítmény a házasságkötéshez fűződő népszokások tárgykörében. Emlékezetesek a felsőtárkányi lakodalomról, a májusfaállítás Heves megyei szokásairól, a palóc temetkezési szokásokról szóló dolgozatok is. 3. A háziiparok, a kézműves kisiparok tematikájában a Bükk-hegység paraszti mcszégetéséről megjelent úttörő tanulmányainak sorozata a legismertebb (többségük az Acta Ethnographica lapjain németül is olvasható), de legalább olyan értékesek a tiszaigari cigányok fémművességéről vagy az erdőhorváti asszonyok perecsütő háziiparáról szóló dolgozatai is. Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszaigar, 1949-1950) címen megjelent könyve (Eger, 1992) egyszerre tematikus és lokális monográfia. Mintegy látlelet az alföldi falvak iparosainak gazdasági és társadalmi helyzetéről, a helyi társadalomban elfoglalt pozíciójáról és presztízséről. 4. A tudósi életmű kiemelkedő vonulatát alkotja a népi építészet és a településformák (kapcsolatosan a településtörténet) tárgyköréhez tartozó könyvek és tanulmányok hosszú sora. Kiemelkedő csúcsa ennek a sorozatnak a Parasztházak és udvarok a Mátra vidékén monográfia (Budapest, 1978), ami mellett többi építészeti könyve, könyvrészlete is „mel]éktermék"-nck tűnik (Egri borospincék (Eger, 1961), Heves megye műemlékei l-III. (részletek) (Budapest, 1969-1978), Bükki barlanglakások (Miskolc, 1977). Heves megye településformáiról, népi lakóházairól Bakó Ferenc kutatásai előtt meglehetősen hiányos és bizonytalan ismereteink voltak. A Bátky által meghatározott „északi magyar háztípus" Pápai Károly, Pintér Sándor, Istvánffy Gyula 19-20. századfordulón született leíró közleményei mellett szórványadatokra épült, s a vi-