Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

Bakó Ferenc (1917-1998)

dék ház- és lakáskultúrájának fejlődéstörténete jórészt feltáratlan maradt. Bakó monográfiája tehát hézagpótló volt a maga idejében, de mégsem ezért emelkedett ki a magyar tájak népi építészetét megörökítő kötetek közül. Sokkal inkább azért, mert csaknem az összes tárgytörténeti kérdést legalább a 18. század derekáig vissza tudta követni, sőt esetenként a 16-17. századig is eljutott. Sikerült felvázolnia a Heves megyei nép házkultúrájának 2-3 éves történetét. Bakó Ferenc kiválóan ismerte Heves megye településtörténetét, aminek feltárásához maga is tevőlegesen hozzájárult levéltári forrásai révén. Behatóan kutatta Heves megye nép- és társadalomtörténetét. Nagy jelentőséget tulajdonított a lakosság társadalmi tagozódásának és kontinuitásának a településformák alakulásában is. Lényegében három morfológiai alaptípust különített el: a) Utcás-soros falu szalagtelekkel, b) Halmazos falu megosztott beltelekkel, c) majorfalu zsellértelekkel. Ez utóbbit, mint falutípust éppen Bakó Ferenc vezette be a néprajzi irodalomba. Behatóan vizsgálta a megosztott belsőtelek elterjedtségét az északi népterületen. Térképen is bemutatta, hogy az alföldi szálláskertes forma a Mátragerinc Eger vonaltól délre eső területen általánosan elterjedt, s szórványosan ettől északra is előfordult. A hegyvidéki szálláskertes forma, melynek legrészletezőbb leírását Szarvaskőről ismerjük, még számos észak-hevesi faluban létezett. Bakó Ferenc az ún. csűrös-kertes formát Orhalom mellett további 15 faluból tárta elénk a vizsgált nógrádi, hevesi, borsodi tájakon. Igen tanulságosak a telek használatáról, a nemesi és a jobbágyporták felosztásának különbségeiről tett megállapításai is. Megállapította, hogy a bcltelek felaprózódása, az épületek zsúfolódása az armalista, a kisnemesi falvak sajátossága volt, és az öröklési jogszokásokra vezethető vissza. Úrbéres jobbágyfalvakban a földesúr 1848 előtt útját állta a bcltelek elaprózódásának. A változást elősegítő tényezők közül Bakó Ferenc kiemelten foglalkozott a hatalom, a hatósági szervek szerepével (telepítési előírások, tűzrendészet, katonai elszállásolás, a faizás szabályozása), illetve a városok és a falusi nemesség építészetének kisugárzó hatásával. A falusi kúriák klasszicista tornácoszlopai idővel és kisebb módosulással a parasztházakon is megjelentek. A történeti stílusok elemei előbb-utóbb eljutottak a pórnéphez is. Szerepe volt a közvetítésben a népi kőműves, kőfaragó, ács, asztalos stb. iparosoknak. A Heves megyei ácsközpontok és kőművesfalvak viszonylag nagy körzetek számára dolgoztak, és mind a maguk stíluselemeit terjesztették. Hosszan lehetne még felidézni a tudományos életmű eredményeit és időt álló megállapításait. Helyszűke miatt azonban a népi építészet és a településrajz tárgykörében elért eredményeit sem lehet itt számba venni. Arról azonban szólni kell, hogy Bakó Ferenc elindítója volt a helyben megőrzött népi műemlékek tájházként, múzeumi kiállítóhelyként való hasznosításának. Elfogadta az országos és a regionális szabadtéri múzeumok, múzeumfaluk létesítésének gondolatát, de ezzel párhuzamosan érvelt és cselekedett a népi műemlékek helyi védelme, felújítása, bemutatása mellett is. Nem elsősorban idegenforgalmi, turisztikai látványosságnak szánta ezeket az objektumokat. Fontosnak tartotta a tájházaknak a helyi, a táji hagyományok ápolásában és a népcsoporttudat fenntartásában, erősítésében betöltött szerepét. Mindezt személyes beszélgetéseinkre emlékezve tanúsíthatom, minthogy 1963 nyarán magam is bekapcsolódhattam a parádi Palóc-ház felújításának, berendezésének munkálataiba. Következő objektum volt a verpeléti kovácsműhely, s aztán időrend nélkül sorolva: a kisnánai szlovák ház, a kisnemesi életformát bemutató Orbán-ház. Szilvásváradon, az erdészeti építmények bemutatója a Szalajka-völgyben, a Göböly-ház Mikófalván, a recski tájház, a noszvaji kapásház, az egri pincemúzeum stb. Bakó Ferenc ízig-vérig muzeológus volt, aki az 1950-es évek elejétől 3 évtizeden át mentette, védelmezte, dokumentálta kulturális örökségünk értékeit. Néprajzi, ipartörténeti, iparművészeti, képzőművészeti tárgyak ezreit szerezte meg Heves megye múzeumai és a köz számára. Raktárakat, kiállítóhelyeket, adattárakat, fotóarchívumokat létesített s kezdetben ezeknek a gyarapítását is egyedül végezte. Hosszú évtizedekre előretekintő kutatási terveket készített, s azokat szívósan végrehajtotta akkor is, ha 2-3 évet igenyelt a megvalósításuk. Települési-építészeti kérdőívét 1955-1966 között Heves megye összes (mintegy 11 ) településén felgyüjtötte, s ezzel párhuzamosan 12 fényképfelvételt készített. Múzeumokban őrzött fényképeinek száma megközelíti a 2 -et. A Néprajzi Múzeum kézirattárában 16, az egri Dobó István Vármúzeum Néprajzi Adattárában több száz tételnyi kézirata, cédulázott szövege található. Életművének felmérése, értékelése során kutatói hagyatékának, munkás életének ezek a részletei sem hagyhatók figyelmen kívül. Bakó Ferenc minden fáradozása, gondja, baja közepette is örök optimista, nevetésre kész derűs ember volt és türelmes főnök. Környezete talán nem is érzékelte, mennyi munka és feladat nyomja vállát, hiszen olyan könnyedén, elegánsan intézte dolgait. Munkatársai, kollégái - túl a néprajz szakon és a muzeológustársadalmon ezt a mosolygós embert látták és szerették benne. Drága emlékét szeretettel és tisztelettel őrizzük, emberi, tudósi példáját nem felejtjük. Paládi-Kovács Attila