Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

MERIKE LANG: Észt Szabadtéri Múzeum. Alapkoncepció és a fejlődés jelenlegi tendenciái

egy szabadtéri múzeum létesítésének a tervét, Karl TIHASE az Észt Építészek Szövetségének tagjaként vette magának a fáradságot és egyenesen Moszkvához fordult támogatásért. Az onnét érkező nyomatékos támogató levelek segítettek elsöpörni a helyi hatalmi szervek gyávaságát és nyitva állt az út az Észt Szabadtéri Múzeum létesítéséhez. K. TIHASE lett az alapítandó múzeum projektjének a tanácsadója. A szabadtéri múzeum területét négy részre osztották Észtország történelmileg kialakult néprajzi-földrajzi tájegységeinek megfelelően: Észak-, Dél-, Nyugat-Észtország és a szigetek. Az ideiglenes múzeumterv kijelölte a tájegységek közötti mozgás irányát. Meghatározta minden tájegység specifikus településtípusát, figyelembe véve a múzeum természetes tájadottságainak sajátosságait, a fő hangsúlyt pedig a komplett parasztgazdaságok, mint a kiállítás lényeges elemeinek bemutatására fektették. Célul tűzte ki minden tájegységben az építészet és a berendezés fejlődésének bemutatását a 18-20. században, a parasztság különféle társadalmi rétegeinek, valamint a tevékenységek helyi sajátosságainak felidézését. Kisebb népcsoportoknak, mint az észt svédeknek, az orosz régi hívőknek a Peipus-tó bal partjáról és a Szetuknak (észt eredetű ortodox kisebbség Észtország délkeleti részéről erős orosz behatással kultúrájukban) is helyet kellett kapniuk. Ezen felül olyan középületek felállítását is tervezték, mint templom, kocsma, iskola, szatócsbolt, melyek szervesen hozzátartoztak az észt faluhoz. Ezeken a fő elveken alapultak az Észt Szabadtéri Múzeum néprajzosainak az egész országot feltáró, mindent átfogó kutatóexpedíciói. Ugyanakkor több pontosítást és javítást végeztek az előzetes fejlesztési terven. Az Észt Szabadtéri Múzeum 84 hektáros területéből 66 hektárt a népi építészet kiállítása foglal el 70 épülettel. A kiállítás legfontosabb része a pajta-lakóháznak, ennek az Észtországban évszázadokon keresztül elterjedt egyedi háztípusnak kimerítő bemutatása.

4 A kiállított parasztudvarok, illetve pajta-lakóházak melléképületeikkel együtt a pajta-házak eredeti helyi nevéről kapták nevüket. A múzeum főkapuján belépve a látogatót a nyugat-észtországi épületcsoport fogadja. A szabálytalan alaprajzú falu a következő portákból áll: egy jobbágy háztartásból a 19. század elejéről (Sassi-Jaani), egy bérlő házából a 19. század közepéről (Köstriaseme) és egy szegény kunyhóból ugyanebből a korból (Nuki). Ezzel a nyugat-észtországi tájegységet teljesnek tekinthetjük. Ebben az irányban tovább következik ÉszakÉsztország témája. Egyutcás falu képviseli, ahol a házak az utca egyik oldalán helyezkednek el. A tájegységet a következő épületek képviselik: bé2. kép. A nyugat-észtországi gazdaság pajta-háza a 19. század második feléből