Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

MERIKE LANG: Észt Szabadtéri Múzeum. Alapkoncepció és a fejlődés jelenlegi tendenciái

3. kép. Az észak-észtországi Kutsaro gazdaság pajta-háza a 19. század végéről reit parasztház a 19. század második feléből (Pulga), örökbérletbe vett parasztház a 19. század végéről (Kutsri) és egy halászház a 19. század végéről a tengerpartról (Aarte). A tájegységet még egy 20. század eleji parasztházzal fogják kiegészíteni, amely Kelet-Észtország (Reiere) egyik leghíresebb faépítészeti vidékét mutatja be, valamint egy kis birtokkal az 1930-as évek

5 végéről, a birtok munkásainak a szállásával, az ún. „otthonnal" és egy mészégető kemencével. Olyan objektumok, melyek meglehetősen önállóan álltak a településekben - észak-észtországi kocsma Kolu faluból, vízimalom Kahala faluból, tűzoltóállomás Orgmetsa faluból, valamint nyugat-észtországi falumalom (Vanasauna) és kápolna Sutlepából - itt is hasonlóképpen helyezkednek el: a múzeum területének a középső részén, kissé távolabb a parasztportáktól. Az imént említett épületek alkotják a faluközpont magját (hamarosan iskolaépület is csatlakozik hozzájuk). Jelenleg nehéz jóslásokba bocsátkozni, hogy vajon a pénzhiánnyal küzdő Észtország hajlandó lesz-e a muzeológusok álmát valóra váltani, ami falusi klubház, közösségi ház, szatócsbolt, szegényház, községi magtár és talán még egy kisvárosi kézműves háza és műhelye áttelepítése lenne. Úgy látszik, hogy a ma kiválasztott házaknak ott helyben kell elpusztulniuk. A múzeum egyik legkedveltebb része a szigetek vidéke. A „fürtös" típusú falut képviseli, amely az egyik legöregebb településtípus, napjainkra csak a szigeteken maradt fenn. Ennek a településtípusnak a jellemzője a szük, kerítéssel kísért utak hálózata, melyek a központi térre vezetnek és egymáshoz közel álló sűrű kerítéssel körülvett parasztgazdaságok véletlenszerű elrendezése. A szélmalmok a legszélesebb dombtetőn állnak, a hálótároló fészerek a tenger mellett, 4. kép. Az észak-észtországi Pulga gazdaság kovácsműhelye a 19. század második feléből ahogy a szigeten is ez a helyük. A múzeumi fürtös falu a következő épületeket mutatja be: jobbágygazdaság a 18. század végéről a Saaremaasziget (Roosta) nyugati partjáról, bérlő gazdasága a Hiiumaa-szigetről a 19. század második feléből (Kolga), bérelt gazdaság a Muhu-szigetről a századfordulóról és egy kisbirtokos gazdasága Muhu-szigetről 19. század végéről (Jaagu). Az előzetes tervek szerint a szigetek témáját az észtországi svédek portáinak együttesével fogják kiegészíteni. Sajnos nyilvánvalóvá vált, hogy a svédek

6 lakhelyeit, akik mindannyian elhagyták Észtországot az 1943-44-es háború zűrzavarában, teljes mértékben lerombolták, amikor szovjet katonai bázisokat alakítottak ki vagy az új telepesek átépítették. Ezért ez a téma csak az Észt Szabadtéri Múzeum elméleti kutatóprogramjában szerepel.

7 A dél-észtországi tájegység eltérő falutípusával, ahol a parasztgazdaságok egymástól messze épültek, még nem nyílt meg a látogatók számára. Sem a bérlő gazdasága a 19. század második feléből (Rusi), sem a zsellér kisbérlő 19. század végi portája (Ritsu) nincs teljesen befejezve. A 19. század végi nagygazdaság a béresek szállásával (Kerase) még nem épült fel. A kovács házát a 20. század elejéről nemsokára befejezik, míg a holland szélmalmot már felállították. A fentebb említett épületeken kívül a dél-észtországi tájegységet a Szetuk és az orosz régi hívők házaival kellene kiegészíteni. Sajnos ezeknek az épületeknek az építőanyaga a múzeum raktáraiban van, pénzhiány miatt. A múzeumnak természetesen nem szabad az említett épületekre korlátozódnia, mert akkor történelmünk utolsó 100 évét hiányosan dolgoznánk fel. Ahogy azonban többször is említettük, az állam jelenlegi anyagi helyzete messze van attól,