Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

ZENTAI TÜNDE: A földön alvás szerepe az újkori népi lakáskultúrában

Győr-Moson (54%), Veszprém (44%), Pozsony (43%), Nyitra (42%), Kishont-Gömör (34%), Tolna (34%), Heves (33%) és Nógrád (33%) megyében regisztrálták. A felsorolt megyék házainak jelentős részében, a feltüntetett % arányában egynél több család lakott.

130 Egyes helyi és területi konszkripciókból pontos ismereteket kapunk a családszerkezet összetételéről. Példaként említem Somogy vár és fíl iáinak 1749-es egyházlátogatási jegyzőkönyvét,

131 amiből kiderül, hogy minden második házban két vagy több család lakik. De vannak nagyobb számú háznépek is. A somogyvári Migurin család 23 személyből áll. Hasonlóan kiterjedt Vámoson Tamás János családja, amelyben a testvéri családok, a feleséges szolga és a kanász 16 főt tesznek ki. Számos ilyen élethelyzetet örökítenek meg a boszorkányperek is. A hódmezővásárhelyi Fazekas család házában az 1740-es években ott lakik Szőke Tamás családjával és még egy zsellér is, s valamennyien egy szobában alszanak. Arról, hogyan, annyit tudunk meg, hogy mindkét házaspár saját közös ágyában, a zsellér pedig „az Láboknál hált Szőke Tamáséknak."

132 Valószínűleg a földön, mint oly sok szegény sorstársa. A nagy létszámú családok esetében maga a házbelső mérete is fizikai határt szab az állandó ágyak elhelyezésének. A század második felétől kibontakozó majorsági gazdálkodás eredményeképpen megnő az uradalmi alkalmazottak és cselédek száma. A korszem majorok kiépítése előtt, az 1700-as években zsúfolt házakban szoronganak,

133 következésképpen sokan alszanak a földön, hiszen másként el sem férnének. A földön alvás továbbélése a 18. században korántsem magyar vagy kelet-európai sajátosság. Az 1749-ben kiadott svájci Altalános háztartási lexikonban az áll, hogy: „A gazdagok ágyaiban pehely, hattyútoll vagy dunna-lúdpehely szokott lenni, miközben a szegényeknek száraz komlóval kell megelégedniök, és ráadásul jól is alszanak rajta."

134 A szegények sokasága alszik még földön csupán lomb- vagy szalmazsákon a németlakta területeken és Franciaországban.

135 Skóciában, ha lehet, még rosszabb a helyzet. Robert Burns gyermekkorában, a 18. század második felében sok felföldi parasztbérlő még a régi módon a középtűzhely körül aludt a földön, hanga vagy más növényből vetett ágyon.

136 Hasonló képet festenek Inverness környékéről (Loch Ness tájáról) egy 1750-es beszámoló alapján: az „alsóbb néposztály" házaiban az egész család a tűz körül tölti az éjszakát szénán fekve, ruháikba burkolózva. Sokan alszanak az istállókban és a szénapadláson is.

137 Mindazonáltal a földön alvás mind itthon, mind Európában a felvilágosodás századának a végén már a társadalmi elmaradottság jele. Polgárosodás és lemaradás A 19. század elején föltételezhetően folytatódik az előző század újításainak a meghonosodása, a nagyobb földfalú, kéményes lakóházak építése és bebútorozása, ágyakkal való fölszerelése. Az első évtizedek állapotáról azonban nehezebb képet alkotni. Amióta Mária Terézia megszüntette a boszorkánypereket (az utolsó 1768-ban zajlott) nem áll már rendelkezésünkre a személyes beszámolók hiteles vallomása. Ebben a században másfajta forrásokra kell támaszkodnunk, főként külső megfigyelésekre és tárgyi (a földön alvás esetében közvetett) bizonyítékokra. A korabeli jobbágyparaszti életről elsősorban a népegészségügyi, az úti beszámolók és a népismereti dolgozatok nyújtanak útbaigazítást. Az általuk közvetített ismeretek azonban szórványosak, gyakran felületesek és elfogultak. A kívülről jött megfigyelők érzékenyebben reagálnak a szélsőségekre és a kuriózumokra, mint az átlagosra, így a társadalmi elmaradottságra ekkor kerül a figyelem középpontjába az együtt élő családok súlyos lakáshelyzete - és a népművészeti szempontból értékes, dekoratív tárgyakra. Az életmód és lakáshasználat megértéséhez segítséget nyújtanak a fennmaradt lakásberendezési tárgyak is, az alváskultúra esetében az ágyak. Az 1800-as évek elejéről származó darabok száma azonban kevés ahhoz, hogy akár az ágyban alvás, akár a földön alvás mértékét megítélhessük. Az 1810-30-as évek parasztház leírásai jobbára a változatlanságot tükrözik. Leszámítva a jobbágyság jómódú rétegét, az általuk felvázolt helyzetkép reálisnak tűnhet, hiszen ezeket az évtizedeket a háború utáni dekonjunktúra, válságos gazdasági körülmények jellemzik.

138 Richard BRIGHT 1815-ben a Somogy megyei Taranyban megfigyelte, hogy a méhészház kályhás szobájában egyetlen ágy állt, arra volt fölhalmozva minden ágynemű, amit éjszakára a földön teregettek szét.

139 A korabeli ismertetésekből a népes családok előző évszázadokban megszokott lakáskultúrája tűnik elénk. NEMESNÉPI ZAKÁL György az egy lakó terű őrségi füstösházról tájékoztat 1818-ból. Az alvási szokásokról följegyzi, hogy: „Csak a gazdának vagyon jussa a ronda ágyát a