Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

ZENTAI TÜNDE: A földön alvás szerepe az újkori népi lakáskultúrában

szobába tartani. A többi a hol megférhet, a kamrában, pitvarban, istállóban hál. A gyermekeknek... semmi különös ágy ok vagy ágyi ruhájok nincsen, hanem ki a padokon, ki a kemencze mellett és fölötte a fejér személyek egy darab rongyot, a férjfia a szűrüket vetvén alájuk, nyugosznak édesdeden, puhább ágyat nem kívánván, mert jobbat egy szomszédnál nem láttak."

140 KOSSITS József 1828-ban hasonló képet rajzol a Vas megyei vend házakról. Ezekben az otthonokban, miként N. APÁTI KISS Sámuel írja 1822ben a somogyi köznépről: „sok Jobbágyok egy kis szoros szobában vejökkel menyökkel kilenczen-tizen is együtt laknak..."

141 Három-négy nemzedék és házas testvérek élnek együtt a többkamrás göcseji házakban is. Az ottani nagycsalád alvási szokásairól közli PLÁNDER Ferenc 1838ban, hogy a szobában (amin még füstösházat kell értenünk) „egyedül a házigazdának feleségével, és a kisebb gyermekeknek van lakások, a többi házas személyek tulajdon, egy csekély ablakkal ellátott kamrájokban laknak. Itt tartják mindeneket és a leghidegebb éjszakában is ezekben halogatnak.

142 A jellemzés ráillik a felföldi túlzsúfolt házakra is. ZÓLYOMI József a 18-19. századi Nógrád megyei összeírások alapján kimutatta, hogy némely portán öt kamra is előfordult. A fűtetlen kamrákban aludtak a nagycsalád asszonyai, lányai, valamint a szolgák és a zsellérek.

143 Felsorolt példáink nem emlékeznek meg a ház földjén alvásról. Az alvópadok, lócák és a kemence, kemencepadka gyakori említése arra vall, hogy az ágyat - legalábbis télen - már valami erre a célra alkalmasabb helyen vetik meg. A széles, fal menti padok az emelt ágyhely funkcióját is betöltik. Ugyanakkor sokan nyugodhattak házilag eszkábált ágyszéklábakon is. A földön alvás viszont még gyakori lehetett az istállókban,

143 továbbá nyáridőben a tornácon, padláson meg az udvar és a határ különböző pontjain. A tornác még hideg időben is a férfiak megszokott alvóhelye volt. BEUDANT 1818-ban egy zánkai (Veszprém m.) parasztcsaládnál tapasztalta, hogy „A férfiak bundájukba burkolódzva, az ajtó előtt aludtak a földön, afféle gádor alatt, biztosítottak, hogy ott van az ő szokásos ágyuk és nagyon hidegnek kell lennie, hogy belépjenek a szobába, ahol szerintük nem lehet lélegezni."

145 Hasonlóképpen ír 1819-ben SZEDER Fábián a palócokról.

146 A padláson alvás ekkor még - és többnyire a későbbiekben is - földön alvást jelent. És a 19. században egyre gyakoribbá válik. 1820-ban Öcsényben, a Tolna megyei Sárköz egyik falujában az egyházi jegyzőkönyvben örökítették meg egy fiatal leány, Farkas Sára teherbe esése kapcsán: „Mint hogy a házok szoros is, meleg is volt, tehát az ágyokot felvetették a Padlásra, ahol volt Szösz Sándor ágya is ...a Padláson ...mindég többed magokkal háltak..." - írja Soltra János református lelkész. Farkas Pál jobbágy házánál lakott ekkor őmaga a feleségével, fiával és két lányával, továbbá Szösz Sándor zsellér feleségével meg a sérelmet elkövető fiával,

147 és talán volt idős családtag is, akit nem említenek. Elhagyva a 19. század első három, több szempontból is sötét évtizedét, John PAGET angol orvos segítségével tekinthetünk be a parasztok otthonába. Széchenyi István gróf vendége 1835-ben a nagycenki jobbágyok körében kényelmet és bőséget tapasztal. Az egyik ház legjobb szobájában falhoz erősített padkát, súlyos tölgyfa asztalt, jókora kemencét és egy igen furcsa holmit lát. Az utóbbi „egy alacsony ágykeret, amelyre annyi pehelyvánkost tornyoztak fel, hogy a legfelső a mennyezetet érte." A megfigyelő számára kizártnak tűnt, hogy ezen a bútordarabon aludni lehessen. És Széchenyi gróf magyarázata szerint ez nem is alvásra szolgál, hanem afféle fényűzési cikk, a ház asszonyának hozománya, amelyre a magyar paraszt igen büszke. „Aludni viszont jobban szeret a fapadra vetett kemény matracon vagy éppenséggel a padlón..." - valószínűleg a másik, egyszerűbb szobában, amelynek bútorzata - PAGET szerint mindössze - padokból és asztalokból állt.

148 Látott azonban PAGET másfajta, sárral tapasztott kéthelyiséges faházakat is, ahová az elhanyagoltság és piszok miatt be sem lépett.

149 Az utóbb idézett leírás már a reformkori parasztság életébe enged betekintést. Az 1830-as évektől ismét megindul a gazdasági fejlődés, a 40-es évektől számottevő az ipar, a mezőgazdasági árutermelés és -forgalom növekedése, 1826 és 1846 között 136%-kal gyarapszik a kézműiparosok száma, köztük az asztalosoké. Mindez kihat a népi lakáskultúra alakulására is. Az ország lakosságának a forradalom küszöbén még 79%-a, az erdélyieknek 60%-a feudális függőségben él, de már a parasztcsaládoknak csak alig 40%-a telkes jobbágy, az 1/8-ad vagy annál kisebb telekkel rendelkezők és a földnélküli zsellérek aránya 60-64%.

150 Ezek a társadalmi, gazdasági különbségek megmutatkoznak a lakás- és alváskultúrában is. Ebből az időszakból már jelentékeny számban állnak rendelkezésünkre paraszti beren-