Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

ZENTAI TÜNDE: A földön alvás szerepe az újkori népi lakáskultúrában

1690-es évek végén vagy 1700 körül Mészáros Márton miskolci libertinus hál az tehenek között az udvaron,

110 1721-ben Tót János libertinus „éczakai hálásra a gazdájának lovait kivitte" az Abaúj megyei Szántón,

111 „a kertek alatt való Réteken" fekszik az ökröket őrző férfi Homokon (Sopron m.) 1742-ben,

112 Villás Sámuel debreceni „cívis" 1730-ban „vitte ki a lovait a Nagy Erdő sarkához" éjszakára,

113 egy tordai ember 1749-ben a lovat „ki vivén czövekre ütötte, s maga a czövek mellé fekütt."

114 Meleg évszakban nemcsak az állatok őrzői alszanak házon kívül. Sokan menekülnek a levegőtlen, zsúfolt helyiségekből, s az udvar különböző részén keresnek fekvőhelyet. Szemelgetett adataink szerint 1724-ben a kólyi (Bihar m.) Pap János „fia kin fekött a kapuban",

115 1731-ben a 45 éves Birta Mihály Jákón (Szabolcs m.) fekszik a kertben a csillagos ég alatt,

116 Egerben egy 39 éves férfi az udvaron,

117 1746-ban Röjtökön (Sopron m.) a 44 éves Pápai Ferenc feküdt le a kapu előtt. Ezt azonban ekkor már nem tekintették a legalkalmasabb hálóhelynek, mert Pápai megrontását azzal magyarázták, hogy „visznek az ördögök, hogy minden hová láb ala fekszöl..."

118 Vannak adataink arról, hogy az asszonyok is kinn aludtak. Iharosberényben (Somogy m.) Szakalné éjszaka „az udvaron feküvén az keretet kemenczéje elöt" 1737-ben.

119 Szabó Erzsébet szegény jobbágy elbeszéléséből tudjuk, hogy nyáron a kertben fekszenek a más földjén aratók, csakúgy mint egy szállást kérő rokon Gáván (Szabolcs m.) 1727-ben; az ő urának (férjének) „...mongya az Háznak Gazda Aszszonja Attjamfia az Kertben aratok vadnak, azokkal el hálhacz, az minthogj kiis ment az aratokhoz az kertben fekünni,..".

120 Megszokott dolog az is, hogy az utazók a szekéren vagy mellette, alatta a földön hálnak, ami 1730-ban még a debreceni polgárnak is megfelel.

121 A népi alváskultúra 18. századi színvonalát értékelve, úgy látjuk, hogy ebben az időszakban már az ágy általánossá válása a meghatározó. Következik ez a 18. századvég társadalmi, gazdasági föllendüléséből. A század utolsó évtizedeiben a parasztház is megújul, már zajlik az építőanyag-váltás

122 és a füstelvezetés modernizálása,

123 az igényesebb jobbágy házak két szobával épülnek. A lakáskultúra fejlődését elősegíti az általános konszolidáció, a felvilágosult abszolutizmus jobbágypolitikája, az ország újranépesítése során a telepesek számára tervezett és épített házak példája, valamint az iparosok, köztük a külföldről beköltözők számának növekedése. A házak bútorzatának megújulásában különösen az asztalosipar megerősödése a számottevő. A városi és polgári vagyonleltárakból az ágyak és ágyneműfélék sokfélesége tűnik elő. A debreceni cívisek otthonában például az alábbi, különféle névvel jelölt ágyak találhatók: & fedeles, a superlátos, rámás, szúnyoghálós ésfirhangos, a kéttornyú, egytornyú, fél tornyú, toló és gyalog ágy, a németes ágy, a tábori formára csinált, a görbe hátú, a pesti, a komáromi nyoszolya, a szalma és a hárságy, valamint a parasznyoszolya.

124 A Keszthelyi-uradalom nemesi, polgári és földműves lakossága körében 1771- 1820-ban 89 háztartásban 188 ágyat írtak össze. Az utóbbi ágyak mintegy 35%-a fenyőfa, lágyfa, puhafa, hársfa és kék, zöld, fekete, fehér, festett nagyágy, meg diófa ágy, 26%-a keményfa, tölgyfa és bükkfa ágy, 2,6%-a födeles, illetve födeles-firhangos ágy, 2,6%-a szalmaágy, 2,6%-a tolóágy (suppedli néven is), emellett van kiságy, gyermekágy, kötélaljú ágy és vaságy. Az ágyak 40%-a pusztán ágy, faagy néven szerepel.

125 A nyoszolya elnevezés itt csak 1812-től fordul elő,

126 1820-ig öt esetben. Az ágyneműk terén hasonló változatosság, színvonalbeli sokféleség tapasztalható. A jobbágyok és a kétkezi népesség otthonában azonban, mint a felsorolt példákból látható, nincs mindenkinek saját ágya vagy ágybútora. A „valódi ágy"-akban is ketten vagy többen alszanak, rendszerint a gazda és felesége. Külön ágy ekkor még csak a gyermekágyas asszonynak jut. Úgy tűnik, hogy a parasztházak többségében még csak egy-két célszerűen kialakított ágy van. Sokan alszanak még szükségágyakon és a földön. A fejlődés kétarcúságát a feudális viszonyok és a korabeli társadalom alakulása magyarázza. A 18. századi (1720, 1787) népszámlálási adatok összevetéséből kitűnik, hogy az ország népessége a század utolsó évtizedeire megduplázódott.

127 Minden bizonnyal jelentősen megnőtt az egy háztartásban élők száma is. A lakosság több mint 85%-át kitevő parasztság

128 a feudális telekrendszer keretében gazdálkodott, rótta le adóját és szolgáltatásait. A rendszer lényegéből következett a bővített családi üzem.

129 A 18. századi demográfiai robbanás, amit erősített a nagymértékű bevándorlás is, a települések halmazosodását, zsúfolt belsőségeket és lakásokat eredményezett. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint nagycsaládi formában élt a családok mintegy harmada. A családi kumuláció legnagyobb arányát Zólyom (59%), Sopron (56%>),