Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

ZENTAI TÜNDE: A földön alvás szerepe az újkori népi lakáskultúrában

Apor József altorj ai birtokán. Egyik alkalommal, 1745-ben „A. - Torján az ő kglme házánál és midőn ezen kalákának vége lett volna, minket, a kik messzebb laktunk, hálni nem ereszte Benkő Anna asszony haza, hanem ő kglme maga háza földire minekünk hosszan egy nagy ágyot vete és azon ágyban egy néhányon, úgy mint Székely Júlia, most Br. Apor Lászlóné asszonyom ő nga,... és mások is... lefeküvénk..."

93 A vendégeket kísérő cselédekről más alkalommal megtudjuk, hogy: ...„nekünk cselédekűl künn hálásunk iránt parancsoltak volna, mert mi cselédekűl a hun lehetett, ott háltunk..."

94 A 18. században a házban alvók ágyában megszokott a tollas ágynemű. A paraszti végrendeletekben feltüntetett „ágyfélék"-be beletartozik az asszony tulajdonát képező derékalj, 1-3 párna, 1-3 lepedő, ágyra való ponyva és pokróc,

95 a nemesi, polgári családoknál pedig több tollas ágynemű mellett a paplan is.

96 Az ország fejlettebb vidékein a jómódú parasztok is sok ágyneművel rendelkeznek, kényelmes ágyban pihennek. Tudunk arról, hogy Dobané Kocson (Komárom m.) 1703-ban dunyhavdX takarózik.

97 1731-ben egy nagybaromi (Sopron m.) asszonynak az ágyában három vánkos van, mégpedig valószínűleg a használós ágyában, mert a harmadik párna alatt „rontást" találtak,

98 amit a hatékonyság érdekében az alvóhelyen szoktak elhelyezni. A szabolcsi Lövőn 1739-ben történt esemény elbeszéléséből a következőképpen ismerjük meg az ágy tartalmát: Oláh Pál távollétében „felesége éjtszaka az agyon feküvék gyermekivel edj, valahol a menyecske feküdött, lepedője és derékallya, testén léveő ingvállának fele, feje alatt való egy gyócs kabáttal edjütt megh égett, a párnának is azon része, mellyen a menyecskének feje volt ell égett, ... A Tolna megyei Pálfán 1764-ben a rászedett emberektől kicsalt értékek között szerepelt: „Agybéli ruha két párna töltött, két tollas Vánkos, három vánkos fedél tóth himes, két Lepedő".

100 Itt nem esik szó a takaróról, azonban több helyen említenek „dunyhá"-t, így 1737-ben Szilen (Sopron m.),

101 Átányból (Heves m.) 1754-ben jegyzik föl, hogy „Az Leánykája a Tanúnak az Agyban a Dunna alatt feküt..."

102 A fenti adatok nem szólnak az „ágy" elhelyezéséről, de egyéb körülmények szerkezetes ágyakra utalnak. Puha ágyat kívánnak - és sokan használnak azonban a földön alvók is. Láttuk a korábban idézett panaszokat arról, hogy a nagyidai beteg mennyire fájlalja, hogy a földön kell nyomorognia, és ráadásul derékalj nélkül, vagy a más házánál lakó csizmadiáét, aki párnát vesz földön lévő ágyába. A szerényebb fekhelyeken még sokan „bundával bé voltak Takaroddva" (1733. Hajdúnánás).

103 Békéscsabáról egy asszonyról tudunk „rosz ködmennel bé kéretett fekünni az ágyon," 1756-ból. Ebben az esetben a házban lakók életkörülményeiről is részletesen megemlékeznek. A ház egyetlen szobájában lakik a család és egy „lakó" a feleségével meg a leányával, a „pitvar"-ban van a kanca és a borjak.

104 A század végén a nemesek és a mezővárosi polgárok házában már a különféle igényes ágynemüdarabok nagy tömegét inventálják (pl. Nemes Thulmon Pálné hagyatékában 1765-ben Niklán

105 vagy a keszthelyi uradalomban élő kereskedőknél és iparosoknál stb.).

106 Az utóbbi otthonok lakáskultúrájának elemzése nem vonható be a földön alvás körébe, a jelenség társadalmi léptékű értékelésében azonban fontos szerepe van. Nem, vagy alig használnak ágyneműt a lakáson kívül vagy a szabadban éjszakázok. Ok felöltözve alszanak, beérik valamiféle alommal, pokróccal és subával. Az adatok sokaságából úgy tűnik, hogy a férfinép egy része rendszernesen kinn hál. Megkülönböztetett helye van az istállóban alvásnak, mivel úgy tűnik, ez az építménytípus elterjedésétől kezdve - vizsgált adataink szerint a 16. századtól - hálóhelyiség is egyben. Részben, mert az állatokra vigyázni kell, részben a házak túlzsúfoltsága miatt. Az istálló a gazda vagy fia, illetve fiai alvóhelye, ha nincs szolgája. A házas férfival legtöbbször ott alszik a felesége is. Egy kistarcsai (Pest m.) példát idézünk 1744-ből, amely az 56 éves Dubics Mátyás jobbágy életébe enged bepillantást, aki a földosztásról, majd a kocsmából hazatérve „...ki aludta magát maga Istálójában lévén az ágyok Felesége is mellété feküdöt..." Ébredéskor azonban, egy boszorkányos asszony akciója folytán, a jászolban találta magát, „...föl serkent, tapogatván a Feleségit Teheninek szarva akadot a kézibe..."

107 A jászol is egyike az istállóbeli alvóhelyeknek. Többnyire a nagyobb fiúgyermekek és a fiatalemberek aludtak benne. Ott feküdt a kornádi (Bihar m.) 24 éves Medgyesi János is, mikor 1724-ben három alkalommal „megnyergelték" a boszorkányok.

108 Nyári alvóhely a csűr is. Mérán (Kolozs m.) van, aki 1791-ben „ment a Csűrbe, hol feküdett vala, söltezettfel".

109 Egyre több följegyzés örökíti meg az állatokkal való alvást az udvarban és a határban. Az