Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

ZENTAI TÜNDE: A földön alvás szerepe az újkori népi lakáskultúrában

A 18. században adatok sora tájékoztat a földön alvás gyakorlatáról. A Zemplén megyei Csernátonban történt 1759-ben, hogy Toldi Katalin éjszaka az urával „a földön feküdvén, valamennyi szalma volt alattunk, alólunk mind kiszedte..." a boszorkánysággal vádolt Tót Andrásné. Ezek után az asszony „...öszve szedve azon szilalt szalmát, ugyan abban megvetette az agyat..."

71 1739-ben egy gyürei (Szabolcs m.) konvenciós, más házánál lakó, nőtlen csizmadia említi tanúvallomásában, hogy: „... nem akarván a Földön heverni, Vas Ersoktul egy Parnat vött, egy Fejeles Csizmán..."

72 Földön vetett ággyal kénytelen beérni a kistarcsai (Pest megye) tanító is 1744-ben; Nagy Füleki György ludimagister felesége a szobában „...4ed napi Gyermeg Agyában feküvén, estve...az Ura az ágya lábánál feküvén aludott..."

73 A tanító számára ez minden bizonnyal átmeneti kényelmetlenséget jelentett csupán, s mihelyt a felesége fölkelhetett a gyermekágyból, újból megoszthatta vele a közös hálóhelyet. A földön alvás körülményeit vizsgálva az 1700-as évekből számos ehhez hasonló ideiglenes és idényjellegű esetet találunk. Különféle helyeken, szükségágyban pihennek a szolgák és cselédek. 1731-ben, például, Tóth Erzsébet szolgálatban lévén Tabajdon (Fejér megye), kaszálás idején, „kivül az ajtónál feküt",

74 az erdélyi Koronkán (Maros-Torda m.) egy szolgálólányról 1761-ben jegyezték föl, hogy a ház ajtajában feküdt

75 stb. " Megszokottnak látszik, hogy földön vetik meg a betegágyat. 1716-ban egy nagyidai (Kolozs m.) beteg „...alunni derekallyra nemis fekhetet hanem szénán vagj szalmán hevert ágjban sem fekhetett... mert féli hogj megh vizelli.".

76 Szalmán fekszik a cselédes debreceni gazda hidegleléses lánya 1718-ban.

77 1721-ben egy szentandrási (Békés megye), rontást szenvedett férfi beszámol arról, hogy: „a háznak a közepire lefektetett a feleségem s mindjárt mihelyt lefeküdtem, a párnát kegyetlenül megrázták a boszorkányok a fejem alatt.".

78 1750-ben a Zala megyei Tárnokon egy nemes család megrontott lánya is a földön nyomja az ágyat.

79 1760-ban az orvosság sem segít azon a földön fekvő fiún, akit a boszorkányos személy, rajta „által hágván", betegített meg.

80 A gyógyító asszony is a ház földjére fektetve „keni meg" a beteget, akár saját házában (1745. Átány, Heves megye), akár a szenvedő házában (1725, Debrecen) végzi a müveletet.

81 Földön vetnek ágyat a haldoklónak, például az átányi (Heves m.) kocsmárosnénak 1754ben. A halottat is a földre helyezik. Hogy ez milyen általános szokás lehetett arról egy korabeli hasonlat is árulkodik: „...a veres hagjmát fok hagjmát a pinczében a földön mint az halottat ell nyuitoztatták..."; nemes Hegyessi István 26 éves felesége fogalmaz így Diószeg (Bihar m.) mezővárosában 1723-ban.

83 Az említett betegek a ház földjén lábadoztak, több esetben azonban a pitvar földjén kapnak ágyat, így egy madari (Komárom m.) leányka 1721-ben

84 vagy Varga Miklós nagyfalusi (Szabolcs m.) csordás felesége 1751-ben.

85 Komjáti Jánosné elbeszéli, hogy Hódmezővásárhelyen az 1740-es években „...az közepén feküdvén a pitvarnak, hogy az gyermeke megh nyomorodott, s egy hétig az öliben tartogatta, ...".

86 A pitvart, miként korábban is, nyári alvásra, pihenésre is igénybe veszik. A bihari Hencidán lakó 25 éves Csetü Katalin elmondja, hogy 1715ben „finyes Délben" rontották meg, mikor „az Pitvaromban le dülek aludnj".

87 Egy tiszafüredi személyt a pitvarban fektében kísértenek meg 1730-ban, Iharosberényben (Somogy m.) 1737ben egy legényt rontanak meg, miközben a pitvarban alszik egy nyári éjszakán 1737-ben.

88 Az 1757. évi tanúvallomásból tudjuk, hogy a makói asszony is „a pitvar küszöbén lefeküdt a gyermekkel.".

89 A padláson alvásról kevés híradásunk van. Ennek az is lehet az oka, hogy még kevés az alvásra alkalmas padlás. A füstösházak padlása kormos és rossz szagú, a kémény - s vele a tiszta padlás vagy egyáltalán a padlás - a parasztházakban jobbára csak a 18. század utolsó évtizedeiben kezd meghonosodni. Egy miskolci libertinus (szabad státuszú) asszony vallomása szerint a nála lakó leány éjszaka a „padon fekszik" 1708ban.

90 A Bars megyei Vörösvárról - valószínűleg nem a jobbágyok köréből - származó forrásunk szerint „Banogha János felesége, Óvári Miklós urammal Galbany Miklós házának padlásán háláltak volna egy ágyban" 1722-ben. Ugyanezen Óváry urat, ugyanazzal az asszonnyal, megintcsak más otthonában a „ház közepén egy pokrócon találták.".

91 A vendéget még mindig a ház földjén vagy melléképületekben szállásolják el, évszaktól függően. Abaúj megyében egy kisnemesi gazda házában „ottan hálván Miskócz táj árul két ember, az egyike pitvarban másik pedig istállóban... hált."

92 Nagyobb összejövetelek alkalmával még főúri házaknál is előfordul a földön ágyazás, miként több ilyen esetet is említenek 1759-ben báró