Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 11. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1997)

AZ ÉPÍTMÉNYEK LEÍRÁSA - Kolozsborsa

hasonló életformára váltó román jobbágyság lakáskultúrájának kölcsönhatásában alakult, egységesült. Azok az összefoglaló munkák, amelyek Románia, illetve Erdély fő építészeti zónáit és azok jellemzőit felrajzolják, kiemelik, hogy a román ház szabadtűzhelyes, szikrafogós-kandallós tüzelőjével a mediterrán-balkáni kultúrkör része.

33 Ez a tüzelőtípus földközeli tűzhelyével, s a menynyezetről lelógó szikrafogójával legtisztább formájában Románia déli sávjában maradt fenn.

34 E tüzelőtípus járulékos elemei az üst, a tűzikutya, a tűzpiszkáló, a hamulapát, a vasháromláb és a sütőharang. Erdély északi sávjára és Moldvára viszont a messze nyúló keleti, északkeleti kapcsolatokkal rendelkező belső fűtésű kemencés ház a jellemző. E ház eredetileg füstelvezetés nélküli, egyetlen zárt tüzelője a hasáb alakú, oldalpadkás, nagyméretű kemence volt, amely a sütés-főzésen és melegítésen kívül alvóhelyül is szolgált.

35 BALASSA M. Iván Erdélynek ezt a sávját épp ezért az északi magyar háztípus elterjedési területéhez sorolja, összhangban a román kutatással, amely ezt a típust ugyancsak a keleti szláv kultúrkörbe sorolja.

36 A zárt és nyílt tüzelők érintkezési zónájában, a kölcsönhatások nyomán, a két fő típus átformálódott, és a különbözőképpen kapcsolódó, összetett tüzelőberendezések számos variációja alakult ki, olykor egy-egy szűkebb területen belül is.

37 A belső fűtésű kemence a kemenceszáj előtt nyílt tűzhellyel bővült, majd kürtös füstelvezetőt kapott. Helyenként már alig eldönthető, hogy kürtővel ellátott kemencéről, vagy kemencés kandallóról van-e szó.

38 A szikrafogós nyílt tüzelő viszont Erdély középső részén egyre zártabb formát öltött. így a tűzhely ülőhely magasságú padkára került, szikrafogója a padkára támaszkodott, a kandalló hovatovább olyan, három oldalról zárt tüzelőberendezéssé alakult át, amely már nemcsak füst- és szikrafogó, hanem melegtároló, hősugárzó szerkezet is.

39 Ezt a támasztott, zárt kandallótípust BÄNÄJEANU, Tancred északi, germán eredetűnek véli,

40 KOSA László viszont autochton erdélyi fejlődés eredményének tartja.

41 Utóbbi véleményt erősíti, hogy a kandallós tüzelő zárttá alakulásának folyamata még a recens emlékanyagban is nyomon követhető.

42 Okát Erdélynek a mediterrán területekénél zordabb, kontinentális éghajlatában és a tűzifát szolgáltató erdők megfogyatkozásában kell keresni. A BÁTKY és mások által is meghatározónak tartott szobai nyílt tüzelőberendezés mellett sokáig nem kapott kellő hangsúlyt a kemence. Feltehetően azért, mert elhelyezkedésének változatossága - állhatott a szobában, a kandallóhoz kapcsolódva, a pitvarba kitolt testtel, szájával a kandalló alatt, a pitvarban, ereszben, kamrában, az udvaron vagy külön sütőházban - azt sugallta, hogy nem állandó eleme a háznak.

43 Pedig ez a megállapítás nem általánosítható: Erdély középső sávjában a kemencés pitvar nagy történeti múlttal rendelkező, állandó eleme a háznak. E pitvaros háznak nevezett típus jelentőségére és széles körű elterjedtségére VUIA, Romulus, KÓS Károly és BALASSA M. Iván is felhívták a figyelmet 44 Erdély és az egykori Partium nyugati, az Alfölddel határos részein, Észak-Tiszántúlon az alföldi, középmagyar ház hatása is egyre erőteljesebb, ami a szabadkéményes füstelvezetésben, a kívülfűtős rendszer terjedésében s az alföldi kemenceformák megjelenésében mutatkozik, számtalan változatot, keveréktípust, terminológiai keveredést eredményezve.

45 Helyenként a kandallós szobai tüzelők egykori meglétére már csak a halványuló emlékezet, s a kandallós tüzelőhöz kapcsolódó, e határterületen azonban már minden következetesség nélkül használt elnevezések figyelmeztetnek.

46 Aránylag biztonsággal felvázolhatok a tüzelőberendezések, s a füstelvezetés alakulásának 19-20. századi tendenciái. Nehezebb helyzetben vagyunk, ha az egységesnek korántsem mondható erdélyi házak középkori előzményeit kutatjuk. Nemcsak a jól publikált ásatások kis száma, egyenlőtlen megoszlása okoz gondot, hanem a feltárt jelenségek többféle vagy néha tendenciózus értelmezése is. így a kora középkori, Árpádkori veremházakban feltárt tüzelőberendezéseket a feltárók olykor tűzhelynek határozzák meg, noha némelyik ábra inkább kemencét sejtet.

47 Úgy tűnik, hogy a feltárásokból ismert félig vagy egészen földbe mélyített Árpád-kori lakóházak zöme, az egykorú magyarországi épületekhez hasonlóan, kemencés volt.

48 Sokkal nehezebb viszont annak eldöntése, hogy a 15. század végén megjelenő csempés, kályhaszemes tüzelőberendezések milyenek lehettek, noha ez perdöntő az erdélyi ház kialakulása és kapcsolatai tekintetében, a leletek ugyanis nem in situ kerültek elő. így csak a csempék összetételéből, formájából, elkormozódásukból lehet a tüzelőtípusra következtetni. Annyi mindenesetre bizo-