Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 11. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1997)

TELEPÜLÉS - ÉPÍTKEZÉS - A lakóház berendezése

csel megtölteni a Borsa-völgyi falvakban. A házak lábazatát vízzel hígított hamuból készített festékkel barnás színűre festették. Kidén a házak gyakran vakolatlanul és mesze letlenül maradtak, esetleg csak az ajtók, ablakok mellékét, és a tornác mögötti falfelületet meszelték. A kőfalazatoknak azonban általában meghatározó szerepe volt a faluképben, mivel a kőkerítéseket, a csűrök falát ritkán vakolták. A lakóház külső képét a magas, meredek, vert szalmával fedett kontyos tető határozta meg, amely szinte kucsmaszerűen borult az utcai homlokzatra. A közvetlenül az eresz alatt elhelyezkedő kis ablakok szemekként tekintettek az utcára. Az utcai homlokzaton általában két, szimmetrikusan elhelyezkedő ablak volt, de előfordultak egyablakos homlokzatok is, középen vagy az udvari homlokzat felé eltoltan fekvő ablaknyílással. Az udvari homlokzatot a lábazaton kívül a bejárathoz vezető lépcső vagy tornác tehette változatossá. A tornácoszlopok többnyire díszítetlenek és mellvéd nélküliek voltak, legfeljebb egy vízszintes gerenda kötötte össze őket könyökmagasságban. Olykor szerény faragással tagoltabb profilt alakítottak ki. A könyökfás, fűrészelt deszkamellvédes, díszesebb tornácok azonban már a századunkban épült modernebb épületek tartozékai. A tornác még az 1940-es években épülő lakóházaknak, sőt a nyári konyháknak és a különálló istállóknak is fontos tartozéka volt. Akadtak módos lakóházak az utcai és udvari homlokzat előtt végigfutó, ún. szegelletre menő tornáccal. A lakóházak arányát kevéssé, külső megjelenését azonban már erősen befolyásolták a tüzelőberendezésben, füstelvezetésben jelentkező újítások. Ezek nyomán a kontyos tetőket csonkakontyos tetők váltották fel, sövény-, deszka- vagy falazott oromzattal. Néha a padlásfeljáró is ide került át, a falazott oromzatokon pedig változatos alakú, olykor vakolatsávval keretezett paldásszellőző nyílások jelentek meg. A felsőcsonkakonty gyakran vízvetővel párosult, ami különösen mozgalmas utcai homlokzatot eredményezett. Ez a csonkakontyos-vízvetős tetőforma falazott és deszka oromfallal, szalma-, deszka- és cseréptetőknél egyaránt előfordult, nemcsak lakóházaknál, de csűröknél is. A felmérés idején az egyik legkedveltebb tetőforma lehetett, mert néhol összefüggő utcarészletek láthatók ilyen házakkal. A deszka- és cseréptetők már jóval alacsonyabbak, kisebb hajlásszögűek voltak, mint a vert szalmatetők, ami a ház arányait, megjelenését messzemenően megváltoztatta. A legújabb, már minden esetben kéménnyel épült lakóházak közt sok a nyeregtetős és kis csonkakontyos fedelű, olykor vízvetővel. Megnőtt az ablakok mérete. A házat gyakrabban látják el szerény vakolatdísszel. Díszesebbé vált a tornác oszlopainak, mellvédjének kiképzése is. A Kalotaszegen múlt század végén divatossá vált gazdag, olykor túlburjánzó fűrészelt díszú házoromzatok, tornácmellvédek azonban a vizsgált Borsa-völgyi falvakban nem terjedtek el, szerényebb kivitelű változataik, sőt fűrészelt házoromdíszek is viszonylag ritkák a dokumentált anyagban.

84 A Borsa-völgyi Kolozsgyulán készült fotókon azonban már megfigyelhető e Kalotaszegről kisugárzó stílus jelentkezése a fűrészelt házoromzatokon. Ugyancsak századunk elejétől váltak általánossá Kidén a filagóriák, a ház bejárata előtti kiugró tornácok, fedett lépcsőfeljárók. Ezeknek falazott pilléres vagy oszlopos, olykor bolthajtásos, timpanonos változatai a múlt században még nemesi udvarházak jellegzetességei voltak. Kidéi adatközlőnk ezt úgy fogalmazta meg, hogy a szalmás házak közt csak a kúriáknak volt filagóriájuk. A felmért emlékanyag azonban már mind későbbi változatokat regisztrál. Kidén különösen kedveltté váltak és általánosan elterjedtek a faoszlopokra támaszkodó, egyszerű filagóriák, amelyeknek főként ott volt jelentőségük, ahol a tornác vagy pitvar az udvar szintjénél magasabban helyezkedett el, és az udvarról lépcső vezetett a ház bejáratához. VARGHA László kutatásainak idején a hagyományos, vert szalmatetős, füstlyukas házak, azok átalakított változatai, és az alaprajzukban, tüzelő- és füstelvezetési rendszerükben már modernebb épületek egymás mellett éltek. Arányukról FARAGÓ Ferenc egészségügyi kérdőívének a lakóházak korára vonatkozó adatai alapján alkothatunk képet. VARGHA László érdeme, hogy nemcsak az archaikus épületeket örökítette meg, hanem az építkezés átalakulását, a jelen építkezését is, teljes keresztmetszetét adva egy-egy falu egyidejű épületállományának, a változások tendenciáinak. A lakóház berendezése A lakóházak berendezésére, a bútorok elhelyezkedésére VARGHA László házalaprajzai adnak útmutatást, melyeken a berendezési tárgyakat, azok nevét is feltüntette. Magukról a búto-