Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 11. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1997)

TELEPÜLÉS - ÉPÍTKEZÉS - Építőanyagok és épületszerkezetek

Csupán néhány régi, illetve szegény családok által épített primitívebb lakóháznál fordult elő a régiesebb csüngőszarufás megoldás, amikor is a szarufák a koszorúgerendába voltak vállas csappal rögzítve. Ilyenkor a koszorúgerenda a falkoszorú külső szélén feküdt (látható volt). Az ilyen tetőt sleppes fedélnek nevezték.

59 Ez esetben is a födémgerendák túlnyúló végén végigfektetett dorongok tartották a szalmatetőt az eresznél. A régi épületeknél karókat, kettéhasított ágakat, husángokat használtak lécnek, csak az újabb zsindely-, deszka- és cseréptetőknél alkalmaztak fűrészelt léceket. A léceket valaha fűzfagúzzsal kötötték a szarufához a visszaemlékezések szerint, a felmért emlékanyagban azonban ilyennel már nem találkoztunk. A léceket mindenütt faszeggel rögzítették a szarufához. A faszegek egyúttal a szalma lecsúszását is gátolták. A lakóházakétól eltérő tetőszerkezete volt a csűröknek, amelyek rendszerint jóval nagyobbak voltak a lakóháznál, s funkcionális okokból (cséplés, megrakott szekérrel való behajtás) nem volt födémük. így a lakóházaknál általános, a födémmel kapcsolódó támasztott fedélszerkezetet a csűröknél nem alkalmazhatták. Ezekről a gazdasági épületek tárgyalásánál emlékezünk meg. A tetőszerkezet és a tető fedésére használt anyag szorosan összefüggenek egymással. A vastag, súlyos, taposott szalmatető igen magas, meredek kontyos tetőformával párosult, hogy a víz és a hó ne álljon meg a tetőn. Az 1900-as épületstatisztika adatai szerint a házak zöme (Kidén 149, Borsán 319, Bádokon 109, Csomafáján 88 ház) szalmával fedett volt. Zsindely- vagy deszkafedél Kidén 27 házon volt, jelentősebb számban (102 háznál) csak Borsán fordult elő.

60 Tetőfedésre búza- és rozsszalmát egyaránt használtak, de mindig válogatva. Az 1942-es szalma például nem volt alkalmas tetőfedésre, s nem jó az a szalma sem, amit a gép összeroncsol. A tetőfedést kalákában végezték. 7-8 ember ment a tetőre, s még többen, 10-14-en hordták a szalmát lenn a földön. Lehetőleg eső utánra időzítették ezt a munkát, vagy ha száraz idő volt, a szalmát benedvesítették. Lenn, a földön elrendezték a szalmát, s feladták a tetőn állónak. Régebben ez a merekének nevezett hosszú, nyársszerű eszközzel történt,

61 újabban vasvillával. Merekével többet lehetett feladni egyszerre. A fennálló ember villával átvette, és apróra lerakta a szalmát. Igen vastagra, egy, sőt másfél méter vastagra rakták a tetőt. Minden sarkon állt egy ember, aki azt a sarkot vitte, vezette. A tetőn állók rakták és tapodták a szalmát, hogy minél jobban tömörödjék, és bemenjen a lécek közé. Ahogy csökkent a fedél, egyre kevesebben dolgoztak fenn. A végén már csak 2-3 ember maradt, akik a tető sörényét (gerincét) csinálták. A tetőgerinc két végére egy-egy karót, nyársat szúrtak. Ebbe akasztották a horgas karókat, amelyek a lekontyolt tetővégeken biztosították a szalmafedést. A tetőgerincen pedig két végükön összekötött karókkal, pózmákkal védték a tetőt a szél ellen. Az ilyen szalmafedelet ven fedélnek hívták. A kémény nélküli házak szalmafedelét a füst úgy összeaszalta, hogy az többek állítása szerint magától megállt, a szarufákat akár ki lehetett vágni alóla. Jakab Sándor emlékezett is egy ilyen esetre. Csákány Miklósék háza helyén lakott egy faházban egy idős asszony, aki a szarufákat kivágatta. „Mentünk fel estefelé a hiúba, és vágtuk ki a szarufát a vénasszonynak, és tettük, raktuk ki a földre. " Ha az eső a tetőn barázdákat mosott, és a szalma egy részén kirohadt, a tetőt javítani kellett. A javítást zsúpolásnak hívták. Ilyenkor egy lapátot, a zsúpolót betolták az ócska fedélbe, és csináltak vele egy lyukat, majd vettek egy tincs szalmát, és azt megcsavarva betolták a zsúpolóval. így, tincsenként javították a fedelet (ami a fotóanyagon igen jól látható). A hagyományos tüzelőberendezés átalakulásával, a pitvarok lepadlásolásával jelentek meg a csonkakontyos tetőformák, melyek helyi elnevezése kontyos tető volt. A csonkakonty alatti oromzat gyakran sövényből volt, amit hol tapasztottak (tapaszos fal), hol nem. Gyakran ide helyezték át a padlásfeljáratot is. De elterjedtek a falazott, vakolt és meszelt oromzatok is, melyeken szellőzőnyílások biztosították a padlás szellőzését és megvilágítását. Főként Csomafáján váltak kedveltté újabb házaknál a csonkakontyos, vízvetős tetők, amelyek többségét már deszkával vagy cseréppel fedték. Kidén és a többi faluban is előfordultak. Ugyancsak századunkban jelentek meg a nyeregtetők (kétereszes tető), melyeket már minden esetben cseréppel fedtek. FARAGÓ Ferenc kérdőívének adatai szerint Kidén 1942-ben 55 ház volt szalmafedelú, 11 ház zsidelytetős és 54 ház cserépfedeles.

62 A többi faluban hasonló számadatokat nem ismerünk, de a fényképek tanúsága szerint akadtak deszkafedelek is, elsősorban melléképületek tetején. Nádfedél mindössze egy gabonásnál fordult elő Csomafáján. Minthogy egyik falu határában sem volt nádas, a nádat Székről kellett a helyszínre