Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 11. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1997)

TELEPÜLÉS - ÉPÍTKEZÉS - Építőanyagok és épületszerkezetek

fonták vesszővel, majd az így nyert falat kívülbelül betapasztották és meszelték.

55 Hasonló technikával készültek szikrafogók, cserények, is, sőt szabadkémény (sátoros kémény) is. Előfordultak házak, melyeknek csak egy-egy fala épült sövényből: több esetben a pitvar bejárati fala, illetve egynél a szoba és a pitvar közti válaszfal. Utóbbi esetben eredetileg az egész ház sövényfalú volt, de a külső körítőfalakat átépítették kőfalra. A fordított eset is előfordult: a sövényfalú háznak egyedül a válaszfala épült kőből, nyilvánvalóan tűzbiztonsági okokból. Olyan épület is akadt Bádokon, amelynek kőboltozatos pincéje és sövény felmenő fala volt. A sövényfalú házak egyszerűbb, talp nélküli, cölöpvázas változatára csupán csomafáji adatközlők emlékeztek (ilyen azonban a felmért emlékanyagban már nem akadt). Szegény családok építettek régen olyan házakat, hogy a cölöpöket, karókat egymáshoz elég sűrűn a földbe leásták, s vesszővel vízszintesen befonták, majd tapasztották. Fejlettebb változat volt, hogy a karók köré kő alapot raktak. Ha ház nem is, de pelyvás, disznóól, tyúkól akadt még a felmérés idején, amely cölöpvázas sövényfallal épült. A sövényfalak egykori általános alkalmazását jelzi, hogy nagyon sok épületelem, kisebb építmény készült sövényből. így előfordultak - főként a pitvarban és a tornác felett - tapasztott, vagy tapasztás nélküli sövény födémek, a csűrökben fonott szénatartó rácsok, lészák a kötőgerendák közé erősítve, fonott ablakrácsok, csűrkapuk, portakapuk, kerítések, kocsiszínek, pelyvások, juhaklok, baromfiólak, nyárikonyhák, kukoricakasok, kútkávák. Csomafáján akadtak kemencék is, melyeknek vázát kerteléssel készítették, majd vályoggal jól beverték és begyújtották. Ekkor a fonás, a faváz elégett. Jellemző, hogy míg Kidén csak kisebb gazdasági épületek voltak sövényfalúak, addig Bádokon, Csomafáján még számos sövényfalú ház állt 1943-ban (ilyen házak még az 1930-as években is épültek szegényebb családoknál). Mind a boronafalú, mind a vázszerkezetes épületek, valamint a tetőszerkezetek is hagyományosan bárdolt keményfa (elsősorban tölgy) gerendákból, pallókból készültek. Csak századunkban tértek át nagyobb mértékben a fűrészelt fenyőgerendák és deszkák használatára. Nemcsak az új épületeknél alkalmazták ezeket, hanem régi épületek tetőszékének cseréjénél, vagy pl. zsilipéit falú istállók elkorhadt pallóinak megújításánál, pótlásánál is. Az 1900-as épületstatisztika földfalú lakóházakat is jelez kis számban a Borsa-völgyi falvakban: Borsán 8, Bádokon 2, Kidén és Csomafáján l-l ilyen lakóház volt.'

16 Számuk az 1940-es évekig sem nőtt számottevően. Csomafái adatközlők szerint oszlopokhoz erősített deckák közé döngöltek földet. A vert falat pelyvás sárral tapasztották. Ezek a házak azonban rendre leomoltak, a felmérés időpontjában már csak egy nyári konyha emlékeztetett rá, hogy a tömésfalú építkezésmóddal is megpróbálkoztak - nem sok sikerrel - a Borsa-völgyében. Tetőszerkezet A Borsa-völgyi 19. századi házak, gazdasági épületek jellegzetessége a szarufás-kakasülős fedélszéken nyugvó, taposott szalmával fedett magas, meredek kontyos tető, helyi néven sátortető. A födém és tetőszerkezet a felmért épületek többségén meglehetősen egységes képet mutat, függetlenül attól, hogy kő-, borona- esetleg sövényfalú épületről van-e szó. A kőfalú épület falkoszorújának közepére helyezték a koszorúgerendákat (cununa), s ezeken fektették keresztbe a folyógerendának nevezett födémgerendákat, amelyek vége a falon túlnyúlt. Amikor felhúzták a tetőzetet, a gerendák közét kifalazták, így a koszorúgerenda nem látható. A folyógerendákba csapolták bele a szarufákat (com), mégpedig rendszerint a koszorúgerenda fölött. A szarufákat fölül egymásba csapolták, a kötést faszeggel, újabban vasszeggel is rögzítették. A szarufapárokat kakasülőkkel támasztották ki. Az uralkodó szélirány ellen a szarufákat ferde kötésekkel (szélfogó, szélkötés) biztosították. E ferde kötések általában az egész tetőn azonos irányúak, ritkán egy középtengely mentén egymással ellentétes irányban futnak, s többnyire egy szarufát kötnek össze a koszorúgerendával/

7 E szélkötések ellenére gyakran előfordult, hogy a szarufapárok a függőleges síkból kimozdultak, ezáltal a tető aszimmetrikussá vált. A folyógerendáknak a külső falsíkon túlnyúló végei szolgáltak a vastag, súlyos szalmatető alátámasztására. E célból 2-3 dorongot fektettek végig rajtuk.

58 A lekontyolt tetősíkot kétféleképpen alakították ki: vagy az élszarufákhoz kötöttek hozzá egy-egy rövidebb szarufát, vagy a lekontyolt tető összes szarufái sugarasan egy pontban futottak össze. A szarufák alsó végeit a rövid homlokzatoknál fiókgerendába csapolták.