Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 11. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1997)

TELEPÜLÉS - ÉPÍTKEZÉS - Építőanyagok és épületszerkezetek

VARGHA László részletesen feljegyezte a kidéi bányákra vonatkozó adatokat, s gondja volt a kövek meghatároztatására is. Kide határában „erdélyi kőnek" nevezett dacittufát és andezittufát bányásztak sok helyen. Dacittufából volt a legtöbb bánya, ennek is több fajtáját fejtették. A Hosszú Irtványban világossárgás, inkább fehéres, csillámos, érdes fajtája fordult elő, amely könynyen hasadt nagy lapokra. E jó építőkővel rakták ki a csűröket, ezzel kövezték ki az udvart. Ugyanitt eléggé tömött, szürkészöldes, kevert, apró és nagyobb követ is bányásztak, amit építkezéshez, itató kővályúk, sírkövek készítésére használtak. A Máté-csorgónál a hegyoldalból rendkívül tömött, igen apró szemcsés, szürkészöldes, csiszolható dacittufát nyertek, amit építőkőnek és sírkövek készítésére egyaránt felhasználtak. Ugyancsak dacittufát fejtettek a Szomolyás-berki kút menti bányában. Itt volt nagyszemcsés, sokcsillámos és igen apró szemcsés, jól hasadó, sima, tömött kő is, ami a legsimább felületet adja. A sütőkemencék fenekére ilyen követ raktak. A Kőlyuk mentén található szürkészöldes, nagy lyukú, nagy szemcsés, csillámos dacittufát ugyancsak építőkőnek használták. Ebből a fajta kőből volt a legtöbb a határban, bányászták pl. a Burzuk-hegy alján is. Andezittufát a Kőlyuk oldala mentén és a Biszó-kút mentén fejtettek. Az előbbi rendkívül tömött, igen apró szemcsés, szürkészöld, jól csiszolható, szépen, kissé kagylósán hasadó követ építkezéshez nem használták, a Biszó-kútnál előforduló zöldes, szemcsés, érdes andezittufa viszont megfelelt építőkőnek. Újfalu felé, a Máté-csorgónál volt a községi kőbánya, ahol mindenki szabadon fejthetett. Minthogy azonban itt nagy sziklában voltak a kövek, szívesebben vették igénybe Bíró Árpád, Horváth Árpád, Csákány József kőbányáját, melyek könnyebben fejthetők voltak. VARGHA László Kovács Domonkos kőfaragó, gazdálkodó elbeszélése alapján örökítette meg a kőfejtés folyamatát Kidén. Fényképfelvételei a Csomafája felé fekvő új kőbányában készültek. A nagy, kiválasztott kőre a foglaló felkarcolta a nevét. Ha megfelelő nagy kősziklát találtak, ami a földből csak egy kicsit volt kinn, lapáttal és kővágóval kibontották. Mikor a kő már ki volt takarva, egy vonal mentén, ahol a követ el akarták hasítani, csákánnyal lyukakat vertek az ékeknek, s a lyukba behelyezték az ékeket (ezeket mondták pocoknak is). Ezután a verővel besüllyesztették az ékeket a kőzetbe, amely az ékek vonalában elhasadt. Legtöbb kőnek megvan a maga szála, hasadási iránya, de nem mindegyiknek. A kalapács (amivel egyenletesen ütögetve beverik az ékeket) 3-4 kg súlyú, vasbotnak is hívják. Miután a kőlapot a kőzetről lehasították, a 4-5 cm vastag, 1,5 m hosszú, egyik végén kissé lapított vasrúddal emelik le. Ha 2-3 méter hosszú a lehasított kőlap, de csak a harmadára van szükség, bevernek alá egy vaséket, aziránt szembe belesorolnak egy másik vaséket és elszakítják. Ha nem nagyon földes a kőbánya, egy ember, egy nap 3-4 m

3 követ is kihányt. A bádoki kőfejtők négyen dolgoztak együtt, két ember szállította, egy darabolta, egy hordta a követ. Egy nap 10 m

3 követ hánytak ki. Egy öl követ (4 m

3

) 12 pengőért hánytak ki régen, 1942-ben 16 pengőért. A követ igás marhaszekérrel hozták le a faluba, a feldolgozás vagy az építkezés helyszínére. Kőfaragó csak néhány volt a faluban, akik elsősorban sírkövek készítésével foglalkoztak, de emellett kőművesmunkát is végeztek. VARGHA László adatközlője, Kovács Domonkos kőfaragó, gazdálkodó, elsősorban sírköveket faragott, de igényesebb kőművesmunkában, középületek és boltozott kőhidak építésében is közreműködött. A mesterséget magától tanulta. Bár volt a faluban két idős kőfaragó, tőlük nemigen leshette el a mesterség fortélyait. Valahányszor arrafelé járt, ahol dolgoztak, abbahagyták a munkát. A sírköveket, a temetőben látott minták alapján rendelték meg tőle a falubeliek. Legtöbb sírkövet Tunyogi Mariskának a bádoki temetőben lévő sírköve alapján faragta Kovács Domonkos. A kőfaragó a kiszemelt sírkőnek levette a rajzát, de előfordult, hogy közben valamit elfelejtett.

49 A kőfaragó először színt, lapot ad a lehasított kődarabnak, aztán kezeli az egyik oldalát, majd a két végét vinklibe állítja a szükséges méretben. Amikor ez megvan, vésővel méret után úgy faragja, ahogy akarja. 1-2 vésővel sokféle formát tud kialakítani. Kovács Domonkos kőfejtő és kőfaragó szerszámait fényképen is megörökítette VARGHA László. Kőfejtő szerszámai a vasbot, a forgó (kétélű hegyes csákány), a recés csákány és az acél ékek. Kőfaragó eszközei a 98 cm hosszú, 4 cm széles és 2 cm vastag lénia, az 50 cm hosszú fa körző, a 60x28 cm-es vinkli, a fakalapács, a simító véső, a slagoló véső, a recés véső, valamint a betűvágásra szolgáló vésők, s 10-12 ék voltak. A kőfaragást a házhoz épített féltetős fészerben végezte, mellette tárolta a faragásra előkészített