Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 11. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1997)

TELEPÜLÉS - ÉPÍTKEZÉS - Telek és udvar

templom körüli temetők feltárásának máig érvényes módszertanát.

10 A felsorolt temetőkön kívül sok család - elsősorban a rangosabbak - a kertjének végében lévő saját családi sírkertjébe temetkezett. Ez a szokás nemcsak Kidén, hanem Bádokon és Csomafáján is megfigyelhető volt, de a Borsa völgyétől távolabb is ismeretesek hasonló sírkertek.

11 Eredetükre, múltjukra vonatkozóan a felmérési és fotóanyagban, VARGHA László feljegyzései közt kevés információt találtunk. K. KOVÁCS László szerint, ez a múlt század vége felé meghonosuló szokás, ami csak a kisnemesi községekben, ott is a legmódosabb családoknál terjedt el, „...az úri rend családi sírboltjának hétszilvafás változata".

12 Tapasztalataink szerint a családi sírkertekbe való temetkezés Kidén a 19. század közepétől gyakori és előfordult románoknál, nem nemesi származású családoknál is. A mindössze 4 sírból álló zsidó „temető" is hasonlóan helyezkedik el, a Felső utca nyugati során, a Hencz-kert végében. Legkiterjedtebb a Csákányok családi sírkertje a Felső utcának az Irtvánnyal határos részében, ahol több, mint harminc sír van ma is, noha a sírok egy részét áttelepítették az új köztemetőbe. A Csákány sírkerthez mintegy csatlakozva terül el az Érsek és Jokus család sírkertje. A Felső út túloldalán és az Alsó utcában is voltak további családi sírkertek (Balló, Nemes, Angyalosi, Török családé). A domboldalba vágott sírokat kriptának nevezték. A kb. 3 méter mélyre leásott árokba középen egy keskenyebb gödröt mélyítettek. Ebbe helyezték a koporsót, föléje pedig a földpadkára támaszkodó padmalyfákat tettek, hogy behantoláskor a koporsót ne érje föld. A halott fejéhez állították a sírkövet, melynek feliratos része a falu felé nézett. Gyermek halottat - ha a szülők előtte haltak el - szokás volt a szülő sírjából nyíló padmalyba temetni. Ilyenkor a sírgödröt nem ásták ki a padmalyfa mélységéig, hanem valamivel feljebb egy oldalüreget vájtak a sírgödör falába, és abba tolták bele a koporsót. A családi sírkertekbe való temetkezés, az 1940-es évektől egyre ritkábbá vált, kivételesen azonban még az 1990-es években is előfordult. Minthogy a kertekben lévő sírkövek egyike sem régebbi a múlt század derekánál, a sírkertek létesítésének szokását sem tehetjük sokkal korábbra. A határ beosztására, a határban lévő építményekre (vízimalmok)

13 vonatkozóan SZABÓ T Attila és GERGELY Béla munkájára hagyatkozunk. Az egyes határrészek jellegére, művelésmódjára PEST Y Frigyes kéziratos helynévgyűjtése is sok adatot őriz. Telek és udvar Kidén a beltelkek általában hosszú, keskeny szalagtelkek voltak, kivéve az út vonala, a patak és az árkok futása által módosult telkeket. A beltelek, melyet Kidén belsőnek, belsőségnek neveztek, udvarra és kertre oszlott, a kettőt kertelés vagy a csűr választotta el egymástól.

14 A telek beépítésmódját, az építmények elhelyezkedését nagyban befolyásolták annak felszíni viszonyai, lejtése, mérete, formája. KÓS Károly mezőségi megfigyeléseihez hasonlóan, itt is az utcának az az oldala települt sűrűbben, ahol a telkek az utca felé lejtettek.

15 A II. katonai felmérés Kidét ábrázoló térképlapján feltűnik a telkeken ábrázolt építmények változatos száma és elhelyezkedése. A szélesebb telkeken gyakori az utcavonallal párhuzamos építmény. Ezek egy része feltehetően lakóház volt. Ebben az esetben az istálló (pajta) került az utcához közel. Ez a fajta baromudvaros telekelrendezés a közeli mezőségi falvakban és a Lápos vidékén még századunkban is gyakori volt,

16 a Borsa-völgyi falvakban viszont már csak nyomait lehetett felfedezni. A század eleji kataszteri térképen már ritka az utcavonallal párhuzamos épület, illetve ezek legtöbbször a ma is meglévő istállós pajták. A telek a gyűjtés idején mindig körül volt kerítve. Az oldalhatáron egyszerűbb sövény, tövis kerteléssel, az utca felé rendszerint kőfallal, amely az udvarnál jóval mélyebben futó utca felé támfalként is szolgált. A többnyire vakolatlanul hagyott, faragott kőből nagy gonddal rakott színfal, soros fal kerítéseket néha kőlappal, zsindelylyel vagy szalmával fedték. A kerítések alján vízelvezető nyílásokat hagytak, amelyek a magasabban fekvő udvarokból az út mentén futó vízelvezető árokba vezették az esővizet. Legszebb ilyen kőkerítés a katolikus egyház telkét, a Nyersa-hegyet támfalként körülvevő kerítés. Szegényebb családoknál persze az utca felé is husángokból összetákolt, vagy sövény-, léckerítés határolta a telket. A fonott kerítést is gyakran szalm'dsörénnyel látták el. Az út menti vízelvezető árkot a bejárat előtt kőlap hidalta át. E kőhidakon keresztül lehetett bejutni a kis- és nagykapun át az udvarra. A husángokból összerótt egyszárnyú leveles kapuk