Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

ZENTAI TÜNDE: A takaréktűzhely a parasztházban

bádogtepsik készülnek. Az új tüzelőberendezés és edénykészlet új ételkészítési technikákkal jár együtt. A hagyományos táplálkozáskultúra a 19. században jelentős átalakuláson megy át. E Folyamatban a táplálkozáskutatók nagy fontosságot tulajdonítanak a takaréktűzhely és az új ételféleségek kölcsönhatásának." Az új tűzhely, miként neve is mutatja, rendkívül tüzelőtakarékos. Mindezek az előnyös tulajdonságok elősegítették gyors terjedését. Az új zárt tüzelőberendezés irodalmi nevét a népnyelvben nem használják. Annál inkább a terminus eredetijének magyarosított változatait. A „takaréktűzhely" az összetett német osztrák „Sparherd" szó tükörfordítása. A magyar nyelvbe valószínűleg az ausztriai németből és a hazai bajorosztrák nyelvjárásokból került.'

1 A sparhelt szócsalád tájnyelvi alakjai (sparhet, spórhelt, spór, pórhel, falisparhelt stb.) megtalálhatók majdnem az egész országban. Ugyanakkor a takaréktűzhely számos területen fölvette az általa kiszorított régi tüzelő nevét, így például Erdély legtöbb vidékén fűtőnek, fozó'kemencének, az Alföld keleti, északkeleti tájain konyhának, vaskonyhának, fűtőnek, a Dunántúl déli falvaiban kályhának is nevezik. A vaskonyha, hasonlóan a masinához, utal a tűzhely szerkezeti, anyagbeli tulajdonságaira. Az utóbbit használják szerte a Felföldön, a Duna-Tisza közén le egészen Nagykőrösig, de ismerik Győr környékén is.

1

" A takaréktűzhelyek felépítése meglehetősen egységes, s valószínűleg igen hasonló a magasabb társadalmi rétegek lakáskultúrájában megismert előképhez. Nem jellemezhető olyan nagy táji eltérésekkel, mint a több évszázados múltra visszatekintő kályhás, kandallós, nyílt és zárt tűzhelyeket 5. kép. Csikótűzhely, alföldi szobai kívülfutős kemence mellé állítva, Hernádkércs (Borsod-Abaúj-Zemplén m.), JANÓ Ákos fényképe, 1970. különféle módon kombináló szerkezetek. Viszonylagos egyneműsége a nagyrészt szabvány vagy gyári alkatrészek felhasználásával magyarázható. A készen kapható öntöttvas főzőlapokat, tüzelőajtókat, rostélyokat, szegecselt bádogsütőket legtöbbször vályogból vagy téglából „rakott" építménybe illesztették. A tűzhelyeket kőművesek, majd a tőlük ellesett tudás alapján paraszti specialisták építették. A takaréktűzhelyek első összefoglaló jellemzését és osztályozását a Pallas Lexikon tette közzé 1897-ben." Két fő típust különböztetett meg asztal/ tűzhely és melles tűzhely néven. A klasszifikáció alapja a sütő helyzete. Az asztali tűzhely sütője a főzőlap alatt, az utóbbié magasabban helyezkedik el. A melles tűzhely a korábban és szélesebb körben elterjedt, beépített vagy rakott sparhelt és annak vasból készült, hordozható változata, a esikótűzhely. (A melles tűzhely szakszót a köznyelv nem fogadta be.) A továbbiakban főként a rakott takaréktűzhellyel foglalkozom. Szerkezeti bemutatására nem térek ki, mert SAB.JÁN Tibor közölte hat ilyen tüzelőberendezés minden részletre kiterjedő dokumentációját.

12 Az általa ismertetett példányok a 20. századi országhatárokon belül alkalmazott általános formákat képviselik. A takaréktűzhely kialakulásáról és történeti előzményeiről keveset tudunk. A késő középkori oklevelekben feltűnik ugyan a vaskemence (1490), a hordozható „Táborba való vas kemence" (1597)," köztük és a házakban épített vaslapos tűzhelyek között azonban még nem látjuk a kapcsolatot. A 18. század előtti időkből származó vár, kastély, udvarház, városi polgárház leltárakban ugyanis nem találjuk a takaréktűzhelyek vas alkatrészeit, holott akkoriban az értékes vastárgyakat a legapróbb szögekig összeírják.

14 Az inventáriumoknak e negatív bizonyítékai, az európai párhuzamok és a táplálkozáskutatás eredményei" arra engednek következtetni, hogy az ételkészítés a 1 8. századig minden társadalmi szinten nyílt tűzön és kemencében történt. A 18. századból már vannak adataink „Tüzhelre való vas pléhek" előállításáról (például a városlődi Veszprém megyei vashámor árujegyzékéből"'), azonban paraszti fölhasználásukról nincs biztos adatunk. A népivé válás útjáról csak a 19. század közepétől rendelkezünk hiteles információval. Az 1840-1850-cs évektől a takaréktűzhely fel-feltűnik a levéltári forrásokban. A Szabolcs megyei Nagykállón egy 1840 körüli összeírásban azt olvashatjuk, hogy egy konyhában a tűz nem a' szabad kémény alatt, hanem a'mazsina vagy vas konyhán égett.,,

1 Az erdélyi Désről (Belső-Szolnok m.) SZABÓ T. Attila idéz egy adatot 1848-ból, miszerint „Csináltam egy plattenes kementzét a' Serházhoz."

IK A Kis-Küküllő megyei Sárdon 1854-ben konstatálták, hogy „... ezen Konyhában vagyon egy Főző és sütő masina Platennel Lernivel ellátva."

1

'' 1861-ben a Kolozs megyei Válaszúton jegyezték föl, hogy „A konyha Szobába készítettem egy főző Sparhertett Tüzhelycstől", Csík megyében Szárhegyen hasonlóképpen „egy plattenós és Rchrenes (!) Kemencze"-t szemrevételeztek 1865-ben.

:

" A kelet-magyarországi adatokkal szinte egyidejű írott emlékanyaggal rendelkezünk a Dunántúl több pontjáról. A mernyei uradalom 1836-ban